Rádió

Másnaposok

Roma érdekvédelem a Lánchíd Rádióban

Interaktív

„Őszinte és szükséges tabudöntögetés a hazai cigány közösségek és a többségi társadalom közös jövőjéről.”

Így szól a Karc FM-hez távozott munkatársak kiválása után alapos és önkéntelen, habár még mindig nem egészen átlátható arculatváltáson átesett, simicskista Lánchíd Rádió romaügyi műsorának, a Macskajajnak az ars poeticája. És van még egy állandó mottója is: „Ideje, hogy végre kijózanodjunk!” Komoly vállalás, és nyilván azt sem gondolhatja senki, hogy ne lenne minél több józan és tabudöntögető fórumra szükség ma Magyarországon a cigányság kérdéseit illetően, mégis, némi szkepszissel ül az ember a rádió elé, hiszen olyan bonyolult problémakör ez, olyan nagy fa, hogy félő, kicsorbítja a legjobb szándékkal és a legőszintébb magabiztossággal belevágott fejszét is.

A jó szándék mindenesetre megvan, ellenben a műsorsáv nem a legszerencsésebb: csütörtökönként este kilenckor csak a legelszántabbak ülnek végig egy lassan csordogáló egész órás beszélgetős műsort. Pláne, hogy például a Kossuthon futó Jelenléthez képest a Macskajaj minimalista stílusban fogalmazza meg a maga kérdéseit és állításait. Míg az állami csatornán riportok, helyszíni beszámolók, zenés betétek, gazdag programajánlók sokaságából áll össze egy-egy adás, a Lánchídon, nyilván a technikai, de még inkább a humán erőforrások hiánya miatt, egy szimpla stúdióbeszélgetés az a bödön, amit tartalommal kellene megtölteni. És ez hol sikerül, hol nem, a kérdező kiszámíthatóbb napi hangulata és a behívottak kiszámíthatatlanabb beszédképességei függvényében.

A legutóbbi vendég Száva Vince volt, a kacifántos nevű Magyarországi Nemzeti-Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete (röviden: ÉKE) vezetője, aki például szépen beszélt, már ami az artikulációt illeti. A logikával viszont akadtak gondok eleinte, és hát a be­ígért tabudöntögetés – bár Forgács István műsorvezető igyekezett efelé terelni a diskurzust – látványosan elmaradt. Az elején magáról a szervezetről volt szó, de nem mindig volt egyszerű feladat követni a retorikai indákat. „Mi társadalmi munkában dolgozunk, ezért nem lehet minket bírálni, igaz, néha kapunk bírálatokat, de ez jól is van így.” A csapongás miatt viszont nem egészen lehetett érteni, hogy mi is az, amit társadalmi munkában elvégeznek, így meggyőző érvként nem maradt más, csak Száva bizonyításai: „Akkora bizalmat kapok, hogy az szent szellemi érzést okoz nálam, ezt hívják libabőrnek, de számomra ez szent és szellemi.” Hát, jó, legyen így. Azonban a Forgács által felvezetett vitás ügyekbe az ÉKE vezetője most nem kívánt alámerülni sajnos, pedig lehetett volna a FROKK (Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ) körüli feszültségekről is beszélni, ahogy, mondjuk, a frissen kinevezett fővárosi romaügyi megbízott személyére és, egyáltalán, státuszára is néhány szót vesztegetni, ha már a kijózanodás a cél.

Az a békeköveti poszt, amit Száva magára vállalni látszik, elég rosszul működik együtt a műsor tabuellenes és éles hangvételt követelő alapvetésével. Forgács nem is tudja végül vendége optimista szeretetelvű futamait megzabolázni: „ez jó hír, Vince”, mondja, némi iróniával a hangjában. Csak a Jobbik körüli feszültségek említése emeli meg kissé a Macskajaj hőfokát. Száva itt mintha megnyílna: a radikális párttal szemben érthetően nem működnek békepárti reflexei. A cukiságkampány csak álca, mondja, és az nem jó hír önmagában a cigányságnak, hogy a radikális alelnököket megszűrik, majd jönnek helyettük mások, cizelláltabb, de lényegében azonos retorikával, és különben is elég csak Tiszavasváriba menni, hogy lássuk, micsoda rettegést és frusztrációt okozott máris Vona politikája a legelesettebb vidéki romák között.

Ez a pár perc tulajdonképpen érdekesebb volt, mint az egész eddigi műsor. Kár, hogy közben lejár az adásidő, és épp a tetőponton kell lekeverni a beszélgetést. Hiszen az is csak itt jut eszünkbe, hogy egyébként milyen kevés alkalommal van szó (a csatornák mindegyikén szinte) a parlamenti pártoktól független roma nézőpontból ezekről a kérdésekről. Alkalom mindenesetre van már hozzá, az arányokon kell még finomítani, és akkor valóban elképzelhető, hogy a Macskajajból egyszer a józanság helye lesz.

Macskajaj, Lánchíd Rádió, április 22.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.