Így szól a Karc FM-hez távozott munkatársak kiválása után alapos és önkéntelen, habár még mindig nem egészen átlátható arculatváltáson átesett, simicskista Lánchíd Rádió romaügyi műsorának, a Macskajajnak az ars poeticája. És van még egy állandó mottója is: „Ideje, hogy végre kijózanodjunk!” Komoly vállalás, és nyilván azt sem gondolhatja senki, hogy ne lenne minél több józan és tabudöntögető fórumra szükség ma Magyarországon a cigányság kérdéseit illetően, mégis, némi szkepszissel ül az ember a rádió elé, hiszen olyan bonyolult problémakör ez, olyan nagy fa, hogy félő, kicsorbítja a legjobb szándékkal és a legőszintébb magabiztossággal belevágott fejszét is.
A jó szándék mindenesetre megvan, ellenben a műsorsáv nem a legszerencsésebb: csütörtökönként este kilenckor csak a legelszántabbak ülnek végig egy lassan csordogáló egész órás beszélgetős műsort. Pláne, hogy például a Kossuthon futó Jelenléthez képest a Macskajaj minimalista stílusban fogalmazza meg a maga kérdéseit és állításait. Míg az állami csatornán riportok, helyszíni beszámolók, zenés betétek, gazdag programajánlók sokaságából áll össze egy-egy adás, a Lánchídon, nyilván a technikai, de még inkább a humán erőforrások hiánya miatt, egy szimpla stúdióbeszélgetés az a bödön, amit tartalommal kellene megtölteni. És ez hol sikerül, hol nem, a kérdező kiszámíthatóbb napi hangulata és a behívottak kiszámíthatatlanabb beszédképességei függvényében.
A legutóbbi vendég Száva Vince volt, a kacifántos nevű Magyarországi Nemzeti-Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete (röviden: ÉKE) vezetője, aki például szépen beszélt, már ami az artikulációt illeti. A logikával viszont akadtak gondok eleinte, és hát a beígért tabudöntögetés – bár Forgács István műsorvezető igyekezett efelé terelni a diskurzust – látványosan elmaradt. Az elején magáról a szervezetről volt szó, de nem mindig volt egyszerű feladat követni a retorikai indákat. „Mi társadalmi munkában dolgozunk, ezért nem lehet minket bírálni, igaz, néha kapunk bírálatokat, de ez jól is van így.” A csapongás miatt viszont nem egészen lehetett érteni, hogy mi is az, amit társadalmi munkában elvégeznek, így meggyőző érvként nem maradt más, csak Száva bizonyításai: „Akkora bizalmat kapok, hogy az szent szellemi érzést okoz nálam, ezt hívják libabőrnek, de számomra ez szent és szellemi.” Hát, jó, legyen így. Azonban a Forgács által felvezetett vitás ügyekbe az ÉKE vezetője most nem kívánt alámerülni sajnos, pedig lehetett volna a FROKK (Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ) körüli feszültségekről is beszélni, ahogy, mondjuk, a frissen kinevezett fővárosi romaügyi megbízott személyére és, egyáltalán, státuszára is néhány szót vesztegetni, ha már a kijózanodás a cél.
Az a békeköveti poszt, amit Száva magára vállalni látszik, elég rosszul működik együtt a műsor tabuellenes és éles hangvételt követelő alapvetésével. Forgács nem is tudja végül vendége optimista szeretetelvű futamait megzabolázni: „ez jó hír, Vince”, mondja, némi iróniával a hangjában. Csak a Jobbik körüli feszültségek említése emeli meg kissé a Macskajaj hőfokát. Száva itt mintha megnyílna: a radikális párttal szemben érthetően nem működnek békepárti reflexei. A cukiságkampány csak álca, mondja, és az nem jó hír önmagában a cigányságnak, hogy a radikális alelnököket megszűrik, majd jönnek helyettük mások, cizelláltabb, de lényegében azonos retorikával, és különben is elég csak Tiszavasváriba menni, hogy lássuk, micsoda rettegést és frusztrációt okozott máris Vona politikája a legelesettebb vidéki romák között.
Ez a pár perc tulajdonképpen érdekesebb volt, mint az egész eddigi műsor. Kár, hogy közben lejár az adásidő, és épp a tetőponton kell lekeverni a beszélgetést. Hiszen az is csak itt jut eszünkbe, hogy egyébként milyen kevés alkalommal van szó (a csatornák mindegyikén szinte) a parlamenti pártoktól független roma nézőpontból ezekről a kérdésekről. Alkalom mindenesetre van már hozzá, az arányokon kell még finomítani, és akkor valóban elképzelhető, hogy a Macskajajból egyszer a józanság helye lesz.
Macskajaj, Lánchíd Rádió, április 22.
