A Vendég a háznál 1992. május 4-e óta megy a Kossuthon minden hétköznap, most ki nem számoljuk, hogy ez pontosan mennyi adást jelent, sokat, de hát mi másról is lenne érdemes a végtelenségig beszélni, mint gyerekeink ügyes-bajos dolgairól, szomorú vagy vidám élethelyzeteiről, betegségükről, gyógyulásukról, kötődésükről és elengedésükről.
Az tény, hogy a Vendég a háznál nem épp a legjobb reklámfelülete a gyerekvállalásnak. Legendásan borongós hangvétele nyomán generációk tudatában forrt már össze a gyerek és a gond képzete, de hát nem is egy népesedéspolitikai propagandaműsorról beszélünk (egyelőre), hanem egy problémaorientált, félig szaktanácsadó, félig ismeretterjesztő programról.
Legutóbb mégis váratlanul ért az a keresetlen hang, mely a nap egyik leggyámoltalanabb időszakában, a fél tizenkettes kishírek és a déli harangszót megelőző, úgynevezett Harangszöveg közé ékelve szólalt meg. A műsor in medias res egy anonim monológgal indult, a reszketeg hangú nő pedig arról beszélt, hogy szülei kapcsolata apja alkoholizmusa és anyja éretlensége miatt eleve kudarcra volt ítélve. De anyja újabb kapcsolatában is problémaként jelentkezett a férfi italfüggősége, ami odáig vezetett, hogy a nevelt lányát is zaklatta, bántalmazta, testileg, lelkileg gyötörte. Mindez ebben a sűrűségben, még a főcím előtt, eléggé letaglózó műsorkezdés. Hatásvadásznak is mondanánk, ha nem lenne mégis az egészben valamiféle letisztultság. Mintha az motoszkálna a műsorkészítők fejében, hogy van szűk harminc percünk, nem érünk rá lacafacázni.
Az alkoholista szülők traumatizáló hatása a gyermekeikre valóban nem beszélhető ki fél órában. Ha minden héten ennyi időt szánna a témára a Vendég a háznál, az is kevés lenne, sajnos. Ezt támasztja alá a műsor szakértő vendégének, Fischer Eszter pszichológusnak a véleménye is, aki arról beszél, hogy ma Magyarországon egymillió alkoholbetegről lehet tudni, ez pedig azt jelenti, hogy alsó hangon négymillió embert érint közvetlenül ez a probléma. Ám a számok ennél jóval magasabbak lehetnek a valóságban, hiszen jókora azoknak az aránya, akik alkoholgondokkal küzdenek, de nem tekintik őket a szó szoros értelmében vett alkoholistának. Gyakorlatilag minden második magyar ember életében jelen van az alkoholfüggőséggel járó probléma. Különösen kitettek ennek a jelenségnek a gyerekek, akik a szülő függősége miatt szenvednek. És ebből a szenvedésből nagyon nehezen van kiút.
A nő, aki a műsor elején beszélt, többször is megszólal még, kendőzetlen őszinteséggel vall a saját gyengeségeiről és hibáiról is, arról, hogyan keresett menedéket a gyerekkori frusztrációk elől sokszor rossz helyen, rossz embe-rek mellett. Hogyan adta tovább saját megoldatlan életproblémáit a gyermekeinek, és hogyan nem nézett szembe az egésszel majd’ huszonöt éven át. Azóta már eljár az anonim alkoholisták felnőtt gyermekeinek csoportjába, talán éppen ezért is tud ilyen nyíltan beszélni. De szögezzük le, ő maga sosem volt alkoholista, a férje sem volt az, de apja, nevelőapja és más férfiak a gyermekkorában annál inkább.
Magyarországon az alkohollal és az alkoholizmus sok fajtájával szembeni tolerancia igen magas. Ez nagyon kártékony hagyomány, amitől generációk sokasága sem tudott megszabadulni. Ma is úgy hat, mint évtizedekkel ezelőtt, még ha a formái nem is ugyanazok, mint egykor. Ha az volt ennek a lórúgásszerű adásnak a célja az ebéd előtti óvatlan pillanatokban, hogy erre a jelenségre határozottan felhívja a figyelmet, az sikerült. Más célja nemigen lehetett.
Vendég a háznál, Kossuth rádió, szeptember 17.
