Rádió

A teljesség igénye

Színe és Fonákja – heti lapszemle

Interaktív

„Hírek, információk, sőt dezinformációk ömlenek ránk nap mint nap, az emberek csak kapkodják a fejüket. Nincs ember, aki ezt követni tudná. Kinek, minek higgyünk? Ehhez nyújt némi segítséget a műsor” – olvassuk a Karc FM-en futó Színe és Fonákja némi drámai­ságtól sem mentes leírásában. A műsor felkonfja már „rendhagyó napilapszemléről” beszél, „némi szubjektivitással és a teljesség igénye nélkül”.

Nagyjából mindent értünk, kivéve ezt a teljesség igénye dolgot. Van-e, lehet-e olyan lapszemle, ami a teljességre törekszik? Aligha. Akkor a Színe és Fonákja készítői miért rugóznak ezen annyit? Talán a műsor végére ez is kiderül.

Vass István Zoltán, a veterán rádiós, akit a legtöbben talán a mai napig sportriporterként tudnak emlékezetükbe idézni, a Színe és Fonákja házigazdájaként tehát azt ígéri, eligazítja hallgatóit ebben a különös, átláthatatlan hír­dzsungelben, amiben a 21. század elején élnünk adatik. De nem értjük, hogy miért mondja ezt, mert amúgy nem erről szól a műsora, hanem arról, hogy fog egy hírt, ami az elmúlt héten jelent meg valahol (csütörtöktől csütörtökig szemlézget, mint többször is halljuk), és amolyan egyszemélyes Heti Hetesként hol hosszabban, hol rövidebben, de általában mindig fanyar, ironikus felhanggal kommentálja azt. Ha dezinformációkat keresne, a csatornánál világsajtót szemléző kollégájához bizalommal fordulhatna, Lovas István Vergiliusként tudná elkalauzolni őt a fake news alvilágában.

Ám itt tényleg nem erről van szó, Vass István Zoltán hagyománytisztelő műsort készít, amihez – már-már elitista elszánással – a magyar sajtószcéna felső harmadából merít kizárólag. Van itt hír a HVG-ből, a Magyar Időkből, az Origóról, az MTI-ről, meglepően sok hivatkozás kapcsolódik a Népszavához, és még a Blikk is szóba kerül a végén. Nem mondhatjuk, hogy ne lenne sokszínű ez a lista, mégis, a várhatónál hamarabb válik monotonná az adás. Egyfelől az a különös hanghordozás – valamiféle népművelői dikcióba oltott táncos-komikus tónus –, amivel Vass nekimegy a híreknek, amennyire meglepő és figyelemfelkeltő, mondjuk, az első öt percben, annyira nem mozdul semerre azután, statikusságától pedig nagyon hamar elfárad a fülünk.

Ráadásul abban sincs sok meglepetés, amit mond (előre beharangozott szubjektivitás ide vagy oda), legfeljebb az önellentmondásain csodálkozhatunk el egy kicsit, de azokon sem sokáig, mert Vass úgy görgeti tovább az adást, mintha mi sem történt volna. Bevezetőjében például azt fejtegeti, hogy még el sem kezdődött a kampány, máris olyan alpári szinten megy a kommunikáció, amit rossz hallani, és ebbe ő nem is hajlandó beszállni: egy „politikus hölgyet” politikai prostinak titulálnak, a kalapos-kaftános zsidók ellen cikkeznek, a miniszterelnököt meg főbe lőve szeretnék látni, pfuj. Csakhogy ő maga az első hír kommentárjával megpróbál gúnyt űzni (mondván, hogy egy konzervatív érzésű férfitól, mint ő, „mit is várhatnának”) a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párokból, azután, hogy azok jogerősen is pert nyertek az állammal szemben. A második hírrel meg lazán rámegy ő is a Juhász Péter-karaktergyilkosságra – nyilván mindezt az alpáriság és a kampányhangulat ellenében. De azt a megoldását is értékeltük, amikor a Göncz Árpád nevét viselő vagy nem viselő metróállomás ügyében úgy hivatkozott a Népszavára, hogy annak a kommentszekciójából idézett. Mégpedig „egy nagyon szellemes” bejegyzést, amiben azt írja a kommentelő, hogy náluk meg van egy zsákutca, azt hívhatnák Pető Iván sugárútnak. Mekkora poén, nem? És ezt a Népszaván írják, derül Vass, ami, lévén komment, amúgy nem jelent semmit.

Ugyanakkor végigvesz néhány meglehetősen neutrális hírt is, igaz, azokhoz nem fűz olyan sziporkázó magyarázatokat, mint a fentiekhez: a ritkuló telefonfülkék, a norvég olimpiai csapat tojásrendelése vagy a ferihegyi tolvajok ügye valóban nem a kreativitás melegágya. Nem úgy az MTI-hír, mely szerint az egyik franciaországi terrorista védőügyvédje szeretné letiltatni Clint Eastwood új filmjét, amely védence merényletkísérletéről szól, mert az szerinte befolyásolná az ügyet. Vass azonban úgy látja, már maga a tény, hogy egy ilyen beadvány elkészülhetett, a migránsokat dédelgető, végveszélyben lévő Európa gyengeségét mutatja. Ám mindezt a jó hangulat jegyében egy régi viccel oldja fel, aminek az a csattanója: nem öt év, kötél! Jópofa. A melegektől kezdve Juhászon és Gönczön át a migráns terroristákig megvolt itt minden, még hogy „a teljesség igénye nélkül”!

Karc FM, február 16.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.