Rádió

A teljesség igénye

Színe és Fonákja – heti lapszemle

Interaktív

„Hírek, információk, sőt dezinformációk ömlenek ránk nap mint nap, az emberek csak kapkodják a fejüket. Nincs ember, aki ezt követni tudná. Kinek, minek higgyünk? Ehhez nyújt némi segítséget a műsor” – olvassuk a Karc FM-en futó Színe és Fonákja némi drámai­ságtól sem mentes leírásában. A műsor felkonfja már „rendhagyó napilapszemléről” beszél, „némi szubjektivitással és a teljesség igénye nélkül”.

Nagyjából mindent értünk, kivéve ezt a teljesség igénye dolgot. Van-e, lehet-e olyan lapszemle, ami a teljességre törekszik? Aligha. Akkor a Színe és Fonákja készítői miért rugóznak ezen annyit? Talán a műsor végére ez is kiderül.

Vass István Zoltán, a veterán rádiós, akit a legtöbben talán a mai napig sportriporterként tudnak emlékezetükbe idézni, a Színe és Fonákja házigazdájaként tehát azt ígéri, eligazítja hallgatóit ebben a különös, átláthatatlan hír­dzsungelben, amiben a 21. század elején élnünk adatik. De nem értjük, hogy miért mondja ezt, mert amúgy nem erről szól a műsora, hanem arról, hogy fog egy hírt, ami az elmúlt héten jelent meg valahol (csütörtöktől csütörtökig szemlézget, mint többször is halljuk), és amolyan egyszemélyes Heti Hetesként hol hosszabban, hol rövidebben, de általában mindig fanyar, ironikus felhanggal kommentálja azt. Ha dezinformációkat keresne, a csatornánál világsajtót szemléző kollégájához bizalommal fordulhatna, Lovas István Vergiliusként tudná elkalauzolni őt a fake news alvilágában.

Ám itt tényleg nem erről van szó, Vass István Zoltán hagyománytisztelő műsort készít, amihez – már-már elitista elszánással – a magyar sajtószcéna felső harmadából merít kizárólag. Van itt hír a HVG-ből, a Magyar Időkből, az Origóról, az MTI-ről, meglepően sok hivatkozás kapcsolódik a Népszavához, és még a Blikk is szóba kerül a végén. Nem mondhatjuk, hogy ne lenne sokszínű ez a lista, mégis, a várhatónál hamarabb válik monotonná az adás. Egyfelől az a különös hanghordozás – valamiféle népművelői dikcióba oltott táncos-komikus tónus –, amivel Vass nekimegy a híreknek, amennyire meglepő és figyelemfelkeltő, mondjuk, az első öt percben, annyira nem mozdul semerre azután, statikusságától pedig nagyon hamar elfárad a fülünk.

Ráadásul abban sincs sok meglepetés, amit mond (előre beharangozott szubjektivitás ide vagy oda), legfeljebb az önellentmondásain csodálkozhatunk el egy kicsit, de azokon sem sokáig, mert Vass úgy görgeti tovább az adást, mintha mi sem történt volna. Bevezetőjében például azt fejtegeti, hogy még el sem kezdődött a kampány, máris olyan alpári szinten megy a kommunikáció, amit rossz hallani, és ebbe ő nem is hajlandó beszállni: egy „politikus hölgyet” politikai prostinak titulálnak, a kalapos-kaftános zsidók ellen cikkeznek, a miniszterelnököt meg főbe lőve szeretnék látni, pfuj. Csakhogy ő maga az első hír kommentárjával megpróbál gúnyt űzni (mondván, hogy egy konzervatív érzésű férfitól, mint ő, „mit is várhatnának”) a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párokból, azután, hogy azok jogerősen is pert nyertek az állammal szemben. A második hírrel meg lazán rámegy ő is a Juhász Péter-karaktergyilkosságra – nyilván mindezt az alpáriság és a kampányhangulat ellenében. De azt a megoldását is értékeltük, amikor a Göncz Árpád nevét viselő vagy nem viselő metróállomás ügyében úgy hivatkozott a Népszavára, hogy annak a kommentszekciójából idézett. Mégpedig „egy nagyon szellemes” bejegyzést, amiben azt írja a kommentelő, hogy náluk meg van egy zsákutca, azt hívhatnák Pető Iván sugárútnak. Mekkora poén, nem? És ezt a Népszaván írják, derül Vass, ami, lévén komment, amúgy nem jelent semmit.

Ugyanakkor végigvesz néhány meglehetősen neutrális hírt is, igaz, azokhoz nem fűz olyan sziporkázó magyarázatokat, mint a fentiekhez: a ritkuló telefonfülkék, a norvég olimpiai csapat tojásrendelése vagy a ferihegyi tolvajok ügye valóban nem a kreativitás melegágya. Nem úgy az MTI-hír, mely szerint az egyik franciaországi terrorista védőügyvédje szeretné letiltatni Clint Eastwood új filmjét, amely védence merényletkísérletéről szól, mert az szerinte befolyásolná az ügyet. Vass azonban úgy látja, már maga a tény, hogy egy ilyen beadvány elkészülhetett, a migránsokat dédelgető, végveszélyben lévő Európa gyengeségét mutatja. Ám mindezt a jó hangulat jegyében egy régi viccel oldja fel, aminek az a csattanója: nem öt év, kötél! Jópofa. A melegektől kezdve Juhászon és Gönczön át a migráns terroristákig megvolt itt minden, még hogy „a teljesség igénye nélkül”!

Karc FM, február 16.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.