A Rádió C tehetségkutató freestyle-műsora

Második generáció

  • Eörsi Sarolta
  • Sánta Edina
  • 2004. június 10.

Interaktív

Aki páratlan szombatokon este bekapcsolja a Rádió ©-t, nem akármilyen élményben lehet része: vagy fél tucat ifjú nyomja a freestyle-t gátlástalanul. Az improvizatív rapverseny élõben is megtekinthetõ a Roma Parlamentben.

A mûsor tavaly októberben indult - a Rádió © ajtaján már a kezdetektõl kopogtattak a tehetségek. Ponczók Béla, a mûsor szervezõje és házigazdája tudta, milyen nehéz egy pályakezdõ zenésznek mikrofonhoz jutni. A Roma Parlament elnöke, Zsigó Jenõ pártolta az ötletet, így a költségeket (beleértve a dj-honort), sõt a technikai felszerelést is az intézmény biztosítja. Jelentkezni fél órával a kezdés elõtt lehet, a mûsorvezetõ rövid "próba" után kiszórja azokat, akik nem érik el a hallgathatóság színvonalát. Érkeztünkkor már megy a show; a színpadon 14 és 21 év közötti fiúk elõre megadott témára improvizálnak, éppen a csalódás van mûsoron: "Sokat csalódtam, mindig palira vettek engem: / azt mondták, hogy szeretnek, de becsapták a lelkem, / bevettek a brancsba, én szépeket reméltem."

Aki költészetre számít,

súlyosan csalódik, ebben a játékban az lesz sikeres, aki képes egyszerre nagyon sok szót kimondani, rímeket faragni, igazodni a különbözõ zenei alapok biztosította ütemváltásokhoz, és közben lehetõleg nem leblokkolni, hiszen élõ adásban megy a rádióban.

A közönség ötleteket kiabál be a nyolcadik kerülettõl az iraki háborúig, ezekbõl mazsoláz a mûsorvezetõ. E megkötés viszonylagos garanciát jelent arra, hogy ne csak korábbi panelekbõl építkez-zenek. Ugyanakkor "az se mindegy, hogy tudják elmondani a véleményüket". A küzdeni vágyó rappernek tehát kell egy koherens világszemlélet, amelyet talán Eminemtõl, talán a mellette álló kollégájától szerezhet be legkönnyebben. Ugyanez érvényes azokra a sémákra is, amelyek a Józsefváros utcáit idézõ lírájukkal sokszor homogénnek tûnnek. Szerencsére egyikük szövegében sem ismerem fel Sub Bass Monster kitörölhetetlen hatását, és az sem valószínû, hogy szabad idejükben 50 Cent dalszövegeinek formahû magyarra fordításával szöszmötölnének a fiatalok. Így aztán a mégoly egysíkú regisztert ("ha nagy leszek, mindent megveszek, Mercivel járok, mint a gengszterek" stb.) tekintve is jobbára egymásra hatottak. Mint az egyik fellépõ elmondta, eddig még senki nem tett panaszt azért, mert valaki lenyúlta a szövegét, sõt az átvétel szerves része az alkotómunkának.

A közönség a találékonyságot díjazza, még a rím sem alapkövetelmény. A stílusbeli különbségek nem úgy mutatkoznak meg, hogy a versenyzõk a hip-hop valamely irányzatát követnék (a zenei alap miatt is lehetetlen), hanem inkább a szövegben: egyesek a "pörgetõs", mások a "megmondogatós", megint mások a "lazázós" stílus hívei. A programot egy battle zárja, melynek során a szereplõk válogatott sértéseket vágnak egymás fejéhez. Ilyenkor általában a testhigiéniát kérik számon ellenfelüktõl, és a "csicska" szó is feltûnõen gyakran szerepel. A szövegeket nehéz összehasonlítani a 8 mérföld címû Curtis Hanson-filmben elhangzottakkal, már csak azért is, mert az ott nem volt improvizáció (bár tudjuk, hogy Eminem többszörös bajnoka a mûfajnak - lásd keretes írásunkat). A párbaj végén a felek szertartásosan "kibékülnek".

Szinte valamennyien remélik, hogy egyszer ebbõl fognak megélni. Nem annyira a várható vagyon az elsõdleges szempont, inkább a megbecsülés. Sõt, a puszta hírnév vagy a közönség szeretete mellett a roma indentitás elfogadtatása is cél, ami a zenész romáknak hagyományosan könnyebben megy, még ha jellegénél fogva csalóka is ez a "kivételezés". De mert a freestyle csak élõben érvényesül igazán, lemezt nehezen tud elképzelni Ponczók. Igaz, megkeresték már, de nem érezte úgy, hogy a gyerekeknek is elõnyös lenne az ajánlat. Ennek ellenére magát a Rap-portot egyáltalán nem tekinti öncélú mulatságnak: számos produkció igenis mûvészi teljesítményként értelmezhetõ szerinte. Néhány fesztiválon felléptek már, és az ilyesmikért néha fizetnek is.

A gettóból

Mint tudjuk, a freestyle-t és a rap egyéb megnyilvánulási formáit nem a cigányok találták fel, a mûfaj bölcsõje azonban olyan hasonló a nagyvárosi romák környezetéhez, hogy nem lehet kizárólag "majmolásnak" nevezni.

A hip-hop kultúra négy fõ elemének tekintett (rap, dj [scratch], graffiti, breaktánc) mûvészeti ágak nagyjából egy idõben születtek. A kezdet kezdetét a '60-as évek végére szokták tenni, amikor egy Kool DJ Herc nevû jamaicai dj Bronxba költözött. A hip-hop szubkultúra évekig csak itt virágzott: követõi, a B-boyok elzárkóztak a diszkódivattól, a rap a szegények zenéje volt, a gettónegyedekbõl sokan próbáltak és próbálnak így kitörési lehetõséghez jutni. "Nekem nem kell olyan mc, aki ezüstkanállal a szájában született" - nyilatkozta Planet Asia egy magyar szaklapnak. A hiphop kultúra a 80-as években kezdett elterjedni, a Yo! MTV Raps és néhány másik tévémûsor hatására sokszorosára nõtt a közönsége. Ekkor alakultak ki a keleti és nyugati stílusok is. Egyre több rádióállomás vállalta a tehetségkutatást, de az improvizatív rapet legfeljebb "a rap segédtudományaként" tartották számon. Az áttörést Eminem hozta, akit Dr. Dre fedezett fel 1998-ban, amint egy Los Angeles-i rádióban freestyle-ozott. Eminem és a 8 mérföld hatására a rappel együtt a freestyle-kultúra is berobbant a mainstreambe.

Magyarországon a Fenyõ Miki, Pajor Tamás és Geszti Péter jelezte õstörténet után elõször az Animal Cannibals adta a nevét egy intézményes hip-hop verseny ötletéhez. Igaz, õk személy szerint nem éppen a gettófeeling letéteményesei, ellentétben Ganxsta Zolee-val és barátaival, akik viszont freestyle-vonalon kevésbé erõsek. Ugyanakkor az ország hemzseg a tehetségektõl, akik mind csak az alkalmat várják a kitörésre; gyakoriak az önszervezõdõ találkozók, de az internetes fórumok is alkalmat adnak az óvatosabb szárnypróbálgatásra. Lásd még: www.hiphop.hu, www.rapnet.hu vagy angolnyelv-pörgetõknek: www.b-boy.com

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.