Rádió

Az elpusztíthatatlan

Reggeli rutin a „megújult” Sláger FM-en

Interaktív

Amikor bő két éve írtunk a Sláger FM-ről, a csatorna pontosan olyan érdektelen volt, mint amilyen most. De épp Geszti Péter készült nagy rádiós visszatérésére, s úgy tűnt, erre mégis érdemes figyelni. Tévedtünk. Geszti műsora (Geszti Péter Special – GPS) nem túl meggyőző reklámprodukció volt csupán, ami a Rapülők együttes „fergeteges” visszatérő koncertjét volt hivatott előkészíteni.

Most ilyen nagyszerű apropója nincs annak, hogy az adót szemlézzük, de a háttérben érdekes mozgások zajlottak az elmúlt hónapokban.

A rádió már két éve is a legnépszerűbb budapesti csatornák közé tartozott a maga 150 ezer feletti napi hallgatóságával; de az év elején meg is újult. „A jelek szerint holnaptól megújul a Sláger FM hangzó és vizuális arculata is. Az eddigi kék színvilágot felváltja a 90-es és 2000-es évek zenei világához jobban illő türkiz, illetve hangsúlyosabb szerepet kap a rózsaszín” – olvastuk februárban. Miért is ne hívhatnánk ezt megújulásnak?

Ugyanekkor persze azt is olvastuk: „Csak annyi változás lesz, hogy a hallgatóknak az FM 95,8-ra kell állítaniuk a rádióikat, és ha ezt megteszik, akkor ugyanazokat a zenéket, ugyanazokat a műsorokat és ugyanazokat a műsorvezetőket hallhatják, amelyeket, akiket megszokhattak, megszerettek. Ráadásul ezen a frekvencián kétszer annyi hallgatót, 2,5 millió embert érünk el.” Ezt már Ürge Dezső nyilatkozta, a rádiót kezelő TriMedia Sales House Kft. kereskedelmi vezetője, magyarul a rádió főnöke, s ha nyilatkozatát jól értjük, úgy újul meg a csatorna, hogy nem változik semmi. Nem is csoda, hogy a Sláger FM-nek akkoriban nemcsak a közönséget, de a szakmai felügyeletet és a bulvársajtót is sikerült kicsit összezavarnia – a semmivel.

Tavaly novemberben kapott lábra a hír, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa úgy döntött, nem járul hozzá a csatorna frekvenciaengedélyének meghosszabbításához. Akkor a Sláger FM mellett a Music FM-et is elkaszálta az NMHH, s a közvélemény ezt úgy vette, azért, mert ez a két kereskedelmi adó még nem volt elég NER-kompatibilis. De a Sláger FM tulajdonosát, a román Radu Morart sem ejtették a fejére, gondolt egy merészet, és a már így is mindent túlélt brandet (hiszen a csatorna még a ’80-as években indult Juventus néven!) egy laza trükkel kimentette. Az Indexnek az üzletember akkor a következőképpen festette le a sztorit: „a Rock FM tulajdonosa megkereste, és megkérdezte tőle, hogy nem veheti-e bérbe a Sláger FM nevet és az ahhoz tartozó, védjegyoltalom alá eső dolgokat, mire Morar azt mondta, hogy dehogynem”. És kész, a Rock FM frekvenciáján február elejétől a Sláger FM szólt tovább a régi stábbal. Mindez akkor válik tök logikussá, ha hozzátesszük szintén az Index értesülését, miszerint „a Rock FM is Radu Morar tulajdona, és a jelenlegi tulaj, Tamássy Zsolt egy stróman”. Erre varrjon gombot az NMHH!

Most belehallgattunk a „megújult” Sláger FM reggeli műsorába (Sláger Reggel), hiszen minden hasonló csatornának a reggeli produkció a csúcsteljesítménye. Itt reggel 6-tól 10-ig Pordán Petra, Abaházi Csaba és „a két jómadár”, Bárdosi Sándor és Növényi Norbert adja a show-t. Nincs benne köszönet, igaz, meglepetés sem: erőltetetten röhögnek, érdektelen témákról hányják a szót kíméletlenül, néha beolvasnak egy-egy sms-t vagy felkonferálnak egy hallgatót, és így nyomják végig a végtelennek tűnő négyórás adásidőt. Amennyire utána tudtunk nézni, a Rock FM hallgatótáborának legnagyobb bánatára, viszont másik 150 ezer fáradt, kialvatlan budapesti örömére. Ezért már érdemes volt „váltani”.

Sláger Reggel, Sláger FM, június 7.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.