Egy hét kultúra 2023/2.

  • Narancs
  • 2023. január 11.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

KÖNYV + TÁR Féléves restaurálás után, január 1-jén újra megnyitották az Österreichische Nationalbibliothek díszes könyvtártermét. A 300 éves barokk Prunksaalt és a Hofburg önálló épületrészeként működő udvari könyvtárat még VI. Károly építtette, akinek szobra ma is a terem középpontjában áll. Az emlékművet négy velencei glóbusz veszi körül, körben pedig könyvespolcokon helyezkedik el a mintegy kétszázezer példányt számláló, impozáns régi könyves gyűjtemény, amely 1501 és 1850 között készült köteteket tartalmaz. A falakat és a harminc méter magas központi kupolát allegorikus freskók díszítik. Az elmúlt hónapokban mintegy kilencven restaurátor dolgozott azon, hogy rendbe hozzák a díszítőelemek aranyozását, a stukkókat, a márvány- és kőfaragványokat, mindemellett komoly munkával járt a mintegy 128 elemből álló történelmi fa könyvespolcrendszer javítása is. Aki Bécsben jár, annak mindenképpen érdemes megcsodálnia az eredményt, de aki csak otthonról lesne be a kivételes könyvtárba, az is megteheti az ÖNB honlapján (onb.ac.at) keresztül, ahol részletes fotódokumentáció mutatja be a restaurálás folyamatát, valamint virtuális séta teszi lehetővé a Prunksaal megismerését.

 

FILM + HÁZ Január 7-én, születésének 150. évfordulóját ünnepelve emlékházat avattak a magyar származású filmes, Adolf Zukor tiszteletére szülőfalujában, Ricsén. A múzeumként működő ház célja a megnyitón elhangzottak szerint az, hogy a Hollywood születésénél is bábáskodó producer munkássága Magyarországon is méltó emléket kapjon. Az 1873-ban született Zukor 18 évesen vándorolt ki az Egyesült Államokba. Néhány év alatt ismert szőrmeruha-tervező lett, ekkor látta meg egy filmtervben a befektetési lehetőséget, és beszállt az akkor épp csak ébredező moziiparba. 1914-ben már saját filmkészítői csapata volt, mozija a Broadway-n, 1916-ban pedig néhány társával együtt megalapította a Paramount Pictures filmstúdiót, akkor még Paramount Famous Lasky Corporation néven.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."