Egy hét kultúra 2023/50.

  • Narancs
  • 2023. december 13.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt 

TURNER-DÍJ Az élet „zűrzavaros valóságára” reflektáló kompozícióiért az oxfordi születésű Jesse Darling nyerte el idén az egyik legrangosabb brit képzőművészeti elismerést, a 25 ezer font sterling pénzjutalommal járó Turner-díjat. Indoklásában a zsűri kiemelte, hogy a művész hétköznapi tárgyakkal, köztük kordonokkal, veszélyre figyelmeztető szalaggal, valamint irodai aktákkal mutat be „egy ismerős, mégis tébolyult világot”, miközben a társadalmi összeomlást idéző alkotásai a munkáról, az osztályokról, a brit létről és a hatalomról alkotott elképzeléseket is új kontextusba helyezik. A jelenleg Berlinben élő és dolgozó 41 éves művész a kelet-sussexi Eastbourne-ben működő Towner galériában rendezett díjátadó ünnepségen elárulta, a pénzdíjat fogászati kezelésre, valamint lakása bérleti díjára költi majd. A Turner-díj további döntős jelöltjei – ­Ghislaine Leung, Rory Pilgrim és Barbara Walker – műveikkel ugyancsak a brit hétköznapokat tematizálták.

NOTRE-DAME A francia kormány múlt héten bejelentette, hogy a tervek szerint egy év múlva, 2024. december 8-án nyitják meg újra a 2019-es tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame-ot. A tűzben a katedrális tetőszerkezetének mintegy kétharmada elpusztult és a 66 méter magas huszártorony is leomlott. Bár a Párizs egyik jelképének számító székesegyház megmentése érdekében már néhány nappal a tűzeset után elindult egy több százmillió dolláros projekt, a tényleges újjáépítési munkálatok csak 2022-ben kezdődhettek el, miután a szakemberek megbizonyosodtak róla, hogy az épület megmaradt szerkezete kibírja a felújítással járó terhelést. Azóta fokozatosan visszaépült a tető és a tölgyfa szerkezetű huszártorony is, amelynek a földfelszíntől számított végső magassága – a tűzvész előtti állapothoz hasonlóan – 96 méter lesz. December 6-án egy daru segítségével már a tornyot díszítő keresztet is a helyére emelték. Következő lépésként a tornyot 140 tonna ólommal borítják be, a kereszt tetejére pedig még a kakas formájú ereklyetartó is visszakerül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.