Egy hét tudomány 2021/10.

  • Narancs
  • 2021. március 10.

Interaktív

Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

RÉSZECSKE Először sikerült döntő bizonyítékot találni egy rendkívül tünékeny részecske, az odderon létezésére: az eredményből (amely négy magyar és egy svéd kutatónak köszönhető) számos hasonló, egyaránt összetett részecske létezése is következik. Az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont, a MATE Műszaki Intézet, a svédországi Lund egyetemének és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói a rangos European Physical Journal C kötetében publikálták felfedezésüket. Csörgő Tamás fizikus, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézetének kutatóprofesszora, a magyar kutatócsoport vezetője szerint az eredmény azért is különösen jelentős, mert ez az első teljesen meglepetésszerű, váratlan felfedezés a CERN LHC méréseiben, ami új fejezetet nyithat az erős kölcsönhatás vizsgálatában. Az odderon létezését először Leszek Łukaszuk lengyel és Basarab Nicolescu román kutató feltételezték egy 1973-as tanulmányukban. A magyar–svéd kutatócsoport tagjai most korábban keletkezett és közölt kísérleti mérési adatokat rostáltak át, illetve elemeztek újra egy új, innovatív, a magyar kutatók által kitalált módszerrel, így jutottak az odderon nyomára.

ARANY Hatezer éves aranyleletekre bukkantak a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei egy rézkori temető feltárása során, a bükkábrányi lignitbánya területén, ahonnan 2007-ben a 7 millió éves ősfák is előkerültek. A lelőhelyen már több mint egy évtizede folyik a régészeti emlékek feltárása, hogy azok ne váljanak a bányaművelés áldozatává. Legutóbb egy 34 sírból álló temetőt tártak fel, amelyet i. e. 4000 körül a bodrogkeresztúri kultúrához tartozó kőrézkori népesség használt: ők már használtak rézeszközöket, és az elsők között hordtak arany ékszereket. A feltárt három női sírból több mint egy tucat aranytárgy került elő, elsősorban míves kialakítású karikás és kúpos lemezcsüngők, amelyek egykor egy fejdísz részei lehettek. Egyes elképzelések szerint az ékszerek formája stilizált női alakot utánoz, és a rajtuk található poncolt dudorok a női domborulatokat jelenítik meg. A nemrégiben feltárt temetőben egy rangos férfitemetkezés is napvilágra került: az elhunyt mellé nem aranytárgyakat helyeztek, hanem egy pattintott kőpengét, egy csiszolt kőbaltát és egy 2 kilós rézcsákányt. Ez utóbbi inkább egyfajta jogarként szolgálhatott, nem tényleges szerszámként.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.