Egy hét tudomány 2022/36.

  • Narancs
  • 2022. szeptember 7.

Interaktív

Rövid hírek: jég, szaurusz, tea...

JÉG Szeptemberi minimumához közelít az Északi-sark körüli tengeri jégtakaró kiterjedése, s megállapítható, hogy az elmúlt nyolc évben nem volt ilyen sok jég a sark környékén, mint most, legutóbb 2014-ben mértek hasonló állapotot augusztus végén. Bár a jégtakaró kiterjedése mintegy 1,5 millió négyzetkilométerrel elmarad az 1980–2010 közötti időszak átlagától, az adatokat gyűjtő amerikai National Snow and Ice Data Center szerint augusztus 28-án így is még majdnem 5,5 millió négyzetkilométert borított legalább 15 százalékban jég. Összehasonlításképpen az eddigi legrosszabb évben, 2012-ben ilyenkor már 4 millió négyzetkilométert sem fedett le a tengeri jégtakaró. Annak kiterjedése pedig fontos szerepet játszhat a késő őszi, téli időjárást tekintve mind Észak-Amerikában, mind Európában, hiszen több jég fölött több hideg levegő tud felhalmozódni, amely aztán a megfelelő nyomási elrendeződések esetén elindulhat az alacsonyabb szélességek felé.

 

ARANY A jövőben akár a szervezetbe fecskendezett nano­arannyal is diagnosztizálhatják a szakemberek a rák korai stádiumát, ehhez járulhatnak hozzá a Szegedi Tudományegyetem Juhászné Csapó Edit által vezetett Lendület kutatócsoportjának eredményei – derült ki az MTA közleményéből. A szegedi kutatók olyan, aranyból előállított nanoszerkezetekkel foglalkoznak, amelyek szenzorként működő kismolekulákat hordoznak – utóbbiakkal szennyeződéseket vagy akár tumorsejteket lehet detektálni. Ha megtörtént a felismerés, a részecskék által kibocsátott fluoreszcens fény megváltozik. A szegedi kutatók korábbi eredményeikre alapozva három évvel ezelőtt kezdtek olyan nemesfémtartalmú, nanoszerkezetű anyagokat előállítani, amelyek intenzív fluoreszcenciát mutatnak, ha UV-fénnyel világítják meg őket. A Lendület programban zöldkémiai úton, környezetbarát alapanyagokból előállítható nanoszerkezeteket fejlesztenek, amelyeket újdonságként orvosbiológiai területeken lehetne alkalmazni. Ezáltal az előállítási folyamat költséghatékony, a termékek pedig biokompatibilisek lesznek: vagyis a szervezetbe kerülve jó eséllyel nem fognak mellékhatásokat kiváltani.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.