Rádió

Egyél meg egy vödrös zsírt

Karácsony Gergely és az autós podcast

Interaktív

Úgy kellett a koronavírus hírfolyamát egyre fásultabban követő közfigyelemnek Karácsony Gergely főpolgármester bejelentése a budapesti sebességcsökkentési tervről, akár egy falat kenyér.

Mintha még a politikai árkok is sekélyedni kezdtek volna hirtelen, pártszimpátiától függetlenül mindenki egyként vetette rá magát a – ki tudja, mennyire szándékosan – félreérthető városvezetői elképzelésre. Természetes, hogy az ország legnépszerűbb közlekedési tematikájú podcastjában is elő kellett venni, és elő is vétetett.

Írtunk már podcastokról és fogunk is még, különösen, hogy a koronavírus egyik nem várt mellékhatásaként a hagyományos rádiók is mondhatni elpodcastosodtak: ami nem ismétlő, az betelefonálós. Míg a technikai kihívások miatt a rádióknál sokszor a mégoly tapasztalt veteránok is bele-belebizonytalanodnak az új körülményekbe, a podcast eleve valami ilyesmire lett kitalálva. Olyan, mintha a hangzó műfajok digitális fényképezése lenne. Ahogy bárki tud a telefonjával fotózni (és mégsem lesz ettől fotográfus), úgy bárki tud egy-két applikáció segítségével podcastot gyártani (és mégsem lesz tőle rádiós műsorszerkesztő). Általában azok a jó podcastok, amelyek nem akarnak úgy tenni, mintha többek lennének önmaguknál. A görcsösség, a kimértség, a felesleges túlszerkesztettség úgy pattan le erről a műfajról, hogy öröm nézni (rossz hallgatni).

A Totalcar internetes autós magazin szerkesztősége által üzemben tartott heti rendszerességű podcast, az Égéstér éppen azért tud élvezetes lenni, mert nincs benne semmi erőlködés. Jópofáskodás az van, de a kettő nem teljesen ugyanaz. Olyan érzés belehallgatni Winkler Róbert és kollégái bő órás beszédfolyamába, mintha egy kocsmában telepednénk a résztvevők mellé. Ez eleinte kicsit zavaró is, de rövid idő után belerázódik az ember, aztán már csak az marad meg „elidegenítő effektusként”, hogy ő maga nem tud közbeszólni.

Az Égéstér lassan már a négyszázadik adásnál jár, ez a 389., szóval van mögötte rutin, meg munka is. Az élőbeszéd-jelleg annak ellenére is megmaradt, hogy most nem egy stúdióban ülnek a résztvevők, hanem telefonon beszélnek egymással, bár ez azzal is jár, hogy kicsit csapong a diskurzus. A beköszönéstől (a Tűzföldtől Tokióig üdvözli Winkler a hallgatókat, hozzátéve, micsoda „csodálatos modorosság” ez már rögtön) lóugrásban jutunk el a távol-keleti autógyártók ízlésproblémáin keresztül a nemzeti büszkeség különböző fokozatain (a koreaiak igen, a japánok nem fogadnának el európai vezetőket a saját cégeiknél) át a heti főtémához, mely, mint említettük, Karácsony forgalomlassító ötletelése. Közben megtudjuk, hogy Luc Donckerwolke elhagyta a Hyundait, hogy az Auris az észszerű Prius, és hogy a priusos az új „kalapos skodás”. (Hogy mindez körülbelül mit jelent? Vissza kell érte hallgatni az adást.)

A Karácsony-tervet hatalmas retorikai tűzijáték kíséri. Abban elég nagy az egyetértés, hogy ez egy figyelemelterelő művelet volt a városvezetés részéről, mint ahogy az sem osztja meg a beszélgetőket, hogy ennek így van-e bármi értelme. Nem nagyon, állítják egybehangzóan, legalábbis komoly közlekedéspolitikához ez kiindulási alapként egyszerre túl sok és túl kevés. Aztán előkerül Karácsony nem létező jogsija, és az ebből fakadó kételyek: „alatta még nem rángatott be a Swift, amikor hússzal próbált menni”, halljuk. És hallunk meredekebb dolgokat is, például Winkler összegzésében: „Az állampártban megvannak ezek a bejáratott majmok, akiket ki lehet küldeni, Rezsiszilárd menjél, egyél meg egy vödrös zsírt, és a liberálisok meg hápoghatnak, hogy hát ez a Rezsiszilárd mit csinált megint. Karácsonynak még nincsenek meg ezek az emberei, magának kell elmondania a hülyeséget.” Ez valami olyasmi, amit egy hivatalos rádióműsorban a meghívott professzionális elemző így soha nem mondana (vagy mondhatna) el, ám egy podcast celeb-autósújságíró-influenszere simán felvállalhat. Ízlés kérdése, hogy ezt mennyire fogadjuk el érvényes hangként.

Égéstér 389., totalcar.hu, április 30.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.