KERTÉSZ UTCAI FESZTIVÁL

  • - urfi -
  • 2011. szeptember 15.

Interaktív

A VII. kerület Körúton belüli része ősztől tavaszig amolyan fékezett habzású bohémnegyeddé változik, borsos árú romkocsmákkal és kulturális befogadóhelyekkel.

A tény, hogy nem véletlenül nagy számban egymás mellé került vendéglátó-ipari egységekről, hanem egy jó hangulatú, erős atmoszférájú közegről van szó, a környéket mára Budapest egyik legfontosabb turisztikai tényezőjévé tette. A felhőtlen szórakozáshoz az önkormányzat eddig főleg csendrendeletekkel és az erős kulturális profilú helyek zaklatásával járult hozzá - pedig nem kéne sok: ha néhány kis forgalmú szakaszt sétálóutcává alakítanának, azzal jól járnának az őslakosok és a bevándorlók is.

Hogy mennyire, abból kaphatott némi ízelítőt szombaton a Kertész utca Dob és Király közötti szakaszára tévedt látogató. A kétszáz méteres szakaszon romos házakat, bezárt vámhivatalt és üresen álló írógépjavítót ugyanúgy találunk, mint fancy pubokat, humuszfalót, hobbiboltot, tetoválószalont, lemezkuckót és kifőzdét. Most tulajdonképpen annyi történt, hogy az üzletek kiköltöztek az utcára. A programok inkább aláfestésként szolgáltak az önfeledt fogyasztáshoz. De nem csak az obligát kürtőskalács és bogrács ("ticketre 500") előtt álltak sorba: árultak itt zokniszörnyet, japán ernyőfenyõt és sütődiszkoszt is. Volt buborékfújás, látványkovács, fado és néptánc, dedikáló Dobó Kata és pelenkázó az utca közepén. No meg installáció: tonettszékek és hulladékok, meg amit az arra járók rádobáltak. A kedélyes családi délután és belvárosi búcsú estére élőzenés sörözésbe fordult, aztán tizenegykor szépen betereltek mindenkit a kocsmákba.

Szeptember 10.

****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.