Rádió

Evolúció Csucsától Nagyszalontáig

Irodalomóra a Karc FM-en

Interaktív

Még mondja valaki, hogy a kortárs belterj – olykor – nem szórakoztató! Mindenféle alá- és fölé­rendeléseivel, -kérdezéseivel és -nyalásaival kifejezetten megmozgatja a rekeszizmokat, mellékesen pedig még a fanyalgók dolgát is megkönnyíti: azonnal saját karikatúrájaként lép színre, s innentől fogva nincs is más teendő, csak meg kell említeni.

Íme: irodalmi műsort indított a Karc FM. A talányosan semmitmondó című Poétikon a következő mottóval vezeti be a hallgatót a sűrűbe: „Evolúció az irodalomban. Értékek – értékítélet nélkül.” A mottó első felét egyáltalán nem értjük; ha szó szerint vennénk, elvárhatnánk, hogy csupa olyan műről legyen itt szó, amelyek valamilyen módon az evolúció témakörét vizsgálják irodalmi eszközökkel. Vagy a Poétikon lenne az evolúció maga? Inkább az irodalom fejlődéséről szeretnének itt kissé pongyolán szót ejteni, igaz, ez meg azért sántít, mert a műsor végül is nem erről szól. A mottó második fele ehhez képest szimplán csak álszent egy határozott értékpreferenciák mentén létrehozott, politikailag elkötelezett rádiótól.

„A Karc FM irodalomórája a nagyszalontai tölgytől a nyugatosok asztaltársaságán keresztül a jelen szellemi elitjéig követi a pergamenre nyomott betű szavatosságát” – olvassuk az adás leírásában. Most hagyjuk is, hogy a pergament mintha nem nyomtatásra használnák, inkább nézzük, mi valósult meg a monitorra nyomott elvekből. A vasárnap ebédidőben startoló műsor jól teljesít, már, ami a belterjesség önkarikatúráját illeti: a Liszkay Gábor tulajdonolta és Gajdics Ottó irányította Karc FM irodalmi műsorának vezetője, Viola Szandra, aki a Liszkay Gábor tulajdonolta és Gajdics Ottó irányította Magyar Idők újságírója, első vendégként a kormánypárti napilap kulturális rovatvezetőjét, egyben önnön főnökét, bizonyos Orbán János Dénest invitálta meg a stúdióba. Értékítélet nélkül, nyilván. Igaz, az újságírónak az ehhez hasonló bonyolult helyzetek korábban sem szegték kedvét, olvastunk már tőle Vidnyánszky Attila lapjában Vidnyánszky Attilát magasztaló cikket.

A műsor első s egyben leghosszabb része a „Karcor Király”. Igen, így, a rádió nevét a virtuozitás jegyében címbe foglalva, egy olyan rovat esetében, amelynek a mesebeli Kacor Királyhoz sok köze nincs, lévén egy szimpla portrébeszélgetés. A meghívott felkonferálása önmagában is művészi. Miután Viola (aki maga is költő, sőt „testverselő”) felsorolja a vendég költő díjai és művei egy részét, hozzáteszi: „De inkább nem is sorolom a díjaidat, mert kifutnánk az időből.” Főnök legyen a talpán, akit egy ilyen dicséret a beosztottja felől nem hat meg könnyekig. Orbán ugyanakkor magát a díjaktól függetlenül egyszerűen költőnek tartja, s mint mondja, „ennél nagyobb titulus egy költő számára nincs”, mármint, hogy költő, amit Viola Szandra csak megerősíteni tud.

A beszélgetés egyébiránt egy szimpla portréinterjú ezután, pályakezdés, zsengék, alma mater, család, kamaszkor, egyetem, ilyenek kerülnek szóba szigorú időrendben. A műsorvezető igen előzékeny, hagyja meghívottját hosszan mesélni, s csak akkor kérdez közbe, amikor alanya megakad, amiből azonnal világos lesz, hogy itt mélyre ható, ne adj isten polemikus párbeszédet hiába is várnánk. A beszélgetés témája (csak menet közben derül ki, hogy van neki ilyen) a tehetség, mint olyan, illetve a vendég saját tehetsége. „Tehetségkutatónak, tanárnak vagy tanítónak is mondhatunk téged?” – szegezi vendégének a kérdést Viola, s a válasz: „Köszönöm szépen, igen.” A beszélgetés java része aztán ennek a tanári munkásságnak a csúcstermékéről, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-ről szól. A mostani eszmecsere alapján a sokat vitatott cég inkább tűnik jótékonysági alapnak, mint oktatási intézménynek, és hát lehet, hogy tényleg az is. Csak nem úgy.

A műsor utolsó etapjaként úgynevezett vicces székely anekdotákat hallunk a szerző felolvasásában, a „Verspogácsa” rovat részeként. Majd a műsorvezető összegez: „Az elhangzott írás példája a székely tájnyelvvel való játéknak.” A legvége pedig egy felvételről bejátszott kilépő szlogen: „Csucsától Nagyszalontáig, sorok közé karcolt üzenetek.” Vajon miért? Az kevesebb, mint száz kilométer, igaz, a lépték végül is tényleg ez.

Poétikon, Karc FM, május 21.

Neked ajánljuk