Rádió

Evolúció Csucsától Nagyszalontáig

Irodalomóra a Karc FM-en

Interaktív

Még mondja valaki, hogy a kortárs belterj – olykor – nem szórakoztató! Mindenféle alá- és fölé­rendeléseivel, -kérdezéseivel és -nyalásaival kifejezetten megmozgatja a rekeszizmokat, mellékesen pedig még a fanyalgók dolgát is megkönnyíti: azonnal saját karikatúrájaként lép színre, s innentől fogva nincs is más teendő, csak meg kell említeni.

Íme: irodalmi műsort indított a Karc FM. A talányosan semmitmondó című Poétikon a következő mottóval vezeti be a hallgatót a sűrűbe: „Evolúció az irodalomban. Értékek – értékítélet nélkül.” A mottó első felét egyáltalán nem értjük; ha szó szerint vennénk, elvárhatnánk, hogy csupa olyan műről legyen itt szó, amelyek valamilyen módon az evolúció témakörét vizsgálják irodalmi eszközökkel. Vagy a Poétikon lenne az evolúció maga? Inkább az irodalom fejlődéséről szeretnének itt kissé pongyolán szót ejteni, igaz, ez meg azért sántít, mert a műsor végül is nem erről szól. A mottó második fele ehhez képest szimplán csak álszent egy határozott értékpreferenciák mentén létrehozott, politikailag elkötelezett rádiótól.

„A Karc FM irodalomórája a nagyszalontai tölgytől a nyugatosok asztaltársaságán keresztül a jelen szellemi elitjéig követi a pergamenre nyomott betű szavatosságát” – olvassuk az adás leírásában. Most hagyjuk is, hogy a pergament mintha nem nyomtatásra használnák, inkább nézzük, mi valósult meg a monitorra nyomott elvekből. A vasárnap ebédidőben startoló műsor jól teljesít, már, ami a belterjesség önkarikatúráját illeti: a Liszkay Gábor tulajdonolta és Gajdics Ottó irányította Karc FM irodalmi műsorának vezetője, Viola Szandra, aki a Liszkay Gábor tulajdonolta és Gajdics Ottó irányította Magyar Idők újságírója, első vendégként a kormánypárti napilap kulturális rovatvezetőjét, egyben önnön főnökét, bizonyos Orbán János Dénest invitálta meg a stúdióba. Értékítélet nélkül, nyilván. Igaz, az újságírónak az ehhez hasonló bonyolult helyzetek korábban sem szegték kedvét, olvastunk már tőle Vidnyánszky Attila lapjában Vidnyánszky Attilát magasztaló cikket.

A műsor első s egyben leghosszabb része a „Karcor Király”. Igen, így, a rádió nevét a virtuozitás jegyében címbe foglalva, egy olyan rovat esetében, amelynek a mesebeli Kacor Királyhoz sok köze nincs, lévén egy szimpla portrébeszélgetés. A meghívott felkonferálása önmagában is művészi. Miután Viola (aki maga is költő, sőt „testverselő”) felsorolja a vendég költő díjai és művei egy részét, hozzáteszi: „De inkább nem is sorolom a díjaidat, mert kifutnánk az időből.” Főnök legyen a talpán, akit egy ilyen dicséret a beosztottja felől nem hat meg könnyekig. Orbán ugyanakkor magát a díjaktól függetlenül egyszerűen költőnek tartja, s mint mondja, „ennél nagyobb titulus egy költő számára nincs”, mármint, hogy költő, amit Viola Szandra csak megerősíteni tud.

A beszélgetés egyébiránt egy szimpla portréinterjú ezután, pályakezdés, zsengék, alma mater, család, kamaszkor, egyetem, ilyenek kerülnek szóba szigorú időrendben. A műsorvezető igen előzékeny, hagyja meghívottját hosszan mesélni, s csak akkor kérdez közbe, amikor alanya megakad, amiből azonnal világos lesz, hogy itt mélyre ható, ne adj isten polemikus párbeszédet hiába is várnánk. A beszélgetés témája (csak menet közben derül ki, hogy van neki ilyen) a tehetség, mint olyan, illetve a vendég saját tehetsége. „Tehetségkutatónak, tanárnak vagy tanítónak is mondhatunk téged?” – szegezi vendégének a kérdést Viola, s a válasz: „Köszönöm szépen, igen.” A beszélgetés java része aztán ennek a tanári munkásságnak a csúcstermékéről, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-ről szól. A mostani eszmecsere alapján a sokat vitatott cég inkább tűnik jótékonysági alapnak, mint oktatási intézménynek, és hát lehet, hogy tényleg az is. Csak nem úgy.

A műsor utolsó etapjaként úgynevezett vicces székely anekdotákat hallunk a szerző felolvasásában, a „Verspogácsa” rovat részeként. Majd a műsorvezető összegez: „Az elhangzott írás példája a székely tájnyelvvel való játéknak.” A legvége pedig egy felvételről bejátszott kilépő szlogen: „Csucsától Nagyszalontáig, sorok közé karcolt üzenetek.” Vajon miért? Az kevesebb, mint száz kilométer, igaz, a lépték végül is tényleg ez.

Poétikon, Karc FM, május 21.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.