Csakis egy túszdráma, amely leginkább egy mozgó asztalra épített kártyavárhoz hasonlít. Az alaphelyzet, miszerint az elnök és a legjelentősebb kommunikációs, fegyvergyártó stb. cégek vezetőinek csemetéi egy buszban vihetők osztálykirándulásra, olyany-nyira meseszerű, hogy két dolgot tehetünk, egy: kikapcsoljuk a tévét; kettő: nevetünk egy jót, és afféle katasztrófaturistaként élvezzük az abszurditást, s onnantól már minden jól megy. A mese nem okos, inkább klisés, a lényeg a személyes bosszún alapuló csavaros pszichológiai kísérlet. Meddig megy el egy szülő, hogy visszaszerezze a gyermekét? A kifundált követelések teljesítése során ráadásul nem egyszerű terrorcselekményt kapunk, hanem egy nagyszabású összeesküvésnek kellene lelepleződnie. Ez az ígéret, így lesz ebből egy évad alatt lefuttatható high concept. Némi felüdülést adhatnak a karakterek, akik sajnos szintén nem újszerűek - családi drámával problémázó szőke FBI ügynöknő plusz az újonc zöldfülű és társaik. Leginkább az első részekben felbukkanó megmentett kisfiú kellemes meglepetés: a kis kövér stréber, kiugró tudással, szórakoztató jelenetekkel. Jó játék a 30 fős elitkamaszság csoportmechanikáját is figyelgetni, ennyi elkényeztetett egykét ritkán hord egy sorozatba a szél. A legnagyobb baj az aggodalom, hogy feleslegesen nézzük végig az egészet: a kártyavár összedől, és kiderül, hogy még asztal sem volt alatta. Az igazi krízis pedig a borzasztóan igénytelen intro és a bántó középszer.
A Fox műsorán
