Jogerősen pert vesztett a meghekkelt Orbán-interjú miatt a Mediaworks

  • narancs.hu
  • 2018. november 27.

Interaktív

Törvénytelenül rúgták ki a bűnbaknak kikiáltott szerkesztőket.

Jogerősen is pert veszített a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mediaworks Hungary Zrt. a meghekkelt Orbán-interjú miatt kirúgott két szerkesztővel szemben – írja a Magyar Hang. A Székesfehérvári Törvényszéken kedden hozott ítélet szerint törvénytelenül bocsátották el Hajnal Csillát és Klecska Ernőt a Fejér Megyei Hírlaptól.

A két szerkesztőt és három másik munkatársukat azután rúgták ki, mert 2016 decemberében, a Fejér Megyei Hírlap karácsonyi számában az Orbán Viktor miniszterelnökkel készült interjú helyenként más tartalommal jelent meg, mint a testvérlapokban.

A Mészáros-birodalom minden megyei napilapjában mint ismert ugyanazt az Orbán-interjút hozták le.

Az eset után kirúgták Hajnal Csillát, a Fejér Megyei Hírlap korábbi felelős szerkesztőjét és Klecska Ernő lapszerkesztőt, arra hivatkozva, hogy észre kellett volna venniük a szövegbe beszúrt változtatásokat.

Első- és másodfokon is azt állapította meg a bíróság, hogy a központi anyagokkal a helyi szerkesztőknek nem volt dolguk, a cikkeket ugyanis szerkesztve és lektorálva kapták meg.

A másodfokú ítélet szerint a Mediaworks Hajnal Csillának bruttó 4,2 millió forintot, Klecska Ernőnek pedig 3,9 millió forintot, valamint ezek 2017. december 1-től érvényes késedelmi kamatait köteles kifizetni. Ezen felül a másodfokú perköltséget, és a fellebbezés több mint egymilliós díját is Mészáros lapkiadójára terhelték.

Hajnal és Klecska a Magyar Hangnak azt mondták: nagy megkönnyebbüléssel fogadták az ítéletet, mindvégig biztosak voltak az igazukban.

Idén mellesleg vádat emeltek egy másik szerkesztő ellen, az ügyészség szerint ugyanis ő nyúlt bele az interjúkba.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.