Amikor Sztupa és Troché repülni tanították a teknősöket, sok segítséget kaptak azoktól a teknősöktől, akik már tudtak repülni. Igaz, nem volt sok repülő teknős, s elég furán is beszéltek, például azt mondták, hogy röpülni, de buzgott mindben a tettvágy. Majd én, majd én, tolongnak mind a négyen – kezdetben csak négy teknős tudott repülni, vagyis öt, de az ötödik éppen átrepülte a La Manche csatornát, így nem tudta a többieket tanítani. A maga részéről módfelett sajnálta a dolgot, üzent is egy arra járó madárral, hogy a legközelebbi kurzuson majd feltétlenül számoljanak vele. A madár a szárnyát csapkodta a röhögéstől, úgy mesélte, hogy azt mondta a dagadt, hogy föltétlenül. A négy repülni tudó teknős nem röhögött, és Sztupa és Troché is hozzászoktak már valamelyest a fura beszédjükhöz. Sürgölődött, fontoskodott a négy segédoktató, de sajnos módfelett kevéssé tűntek hatékonynak. Amikor például Sztupa a vitorlázórepülős módszert akarta kipróbálni, totális kudarcot szenvedett. Fogta a repülni tudó teknőst, és egy zsineggel hozzáerősítette a tanoncot, úgy, ahogy az igazi repülő felhúzza a magas égbe a kis vitorlázót, hogy szépecskén ellebegjen leoldva a kötőfékről. Fölszállt a teknősük a francba, a másik meg lógott alatta, mint Belmondo a helikopterről, dehogy lebegett szépen mögötte (a teknősök ezt úgy mondták, megette). Bezzeg Troché sárkányeregetős módszere – ami voltaképpen pont ugyanez volt – simán működött. Zsineget hurkolt a növendékre, s elkezdett a széllel szemben rohanni, mint az őrült, a szél alákapott a kis pilótának, s az szállt, mint Gagarin (a teknősök Buharinnak mondták, de nem csak Gagarint, Belmondót is). Szállt akkor is, amikor Troché elengedte a zsinórt, ott keringett felettük (tudjuk, fölöttük) a szelek szárnyán, csapkodott a kis végtagjaival, s teli szájjal ordibálta, hogy röpülök, röpülök. Amikor elindultak ebédelni, szóltak neki, hogy most már szálljon le (lö), de előbb nem akart, aztán meg nem nagyon tudott, úgy kellett felszállnia az egyik repülni tudónak, hogy lehozza. Le is hozta simán, mert az ment nekik könnyen, mindenfélét könnyen (kennyen) lehoztak az égből. Voltaképpen erre is ment ki az egész oktatás, a kommunisták olcsó vadászgépeket akartak, a szerelmesek pedig azt, hogy valaki tényleg lehozza már a csillagokat. A repülő teknősöknek mindez a kisujjukban volt.
Szombaton (26-án) este elég nagyot megy a Duna tévé. Fél nyolckor indítanak a nyolcvanas évek kétségtelen ékességével, a Krokodil Dundee-val.
A vadember és a szép szőke Miss kalandos története után Andrew G. Vajna életének főműve következik, a Tombstone. Valami borzalmas helyi iparos (konkrétan Stallone és Leslie Nielsen Kobrájának a rendezője; most kapom a hírt, hogy nem Leslie, hanem Brigitte) faragta ki, tele van remek pofájú színészekkel, Powers Boothe adja például Curly Bill Brociust, Sam Elliott pedig valamelyik öreg Earpöt, tán Virgilt. Tényleg minden rendben van, még a magyar szál is: Joanna Pacula játssza a Nagyorrú Katit, akiről köztudomású, hogy a vadnyugat egyetlen magyar hőse volt, a fene sem érti, hogy miért nem neveztek még el róla valamit, egy sétányt. Miért nincs emléktáblája a Corvin mozi falán? Sugárutat Mary Catherine Elder Haroney-nak! És még itt sem ér véget a Duna nagy menete, mert ezután meg rögtön A rettegő fóka, nem, róka, ma mindent összekeverek, A rettegés foka, még a régi, Gregory Peckoryval. Mindeközben az M3 20.40-kor a bekészülődő hetvenes évek dicséretére előszedi a Próféta voltál szívem című feledhetetlen alkotást. Zolnay Pál filmjében egy újságíró (Darvas Iván) kerül idegalapra, amitől feljön neki a múlt és Drahota Andrea, Tordai Teri meg Almási Éva is, amiért b. neje (Berek Kati) azonban egy karnaggyal vigasztalódik, ráadásul valahol vidéken. A film még a rettenetes komcsi sajtónak is odabök egyet, úgyhogy élvezeti értéke komolynak mondható. Kifejezetten szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy a Náci zombik a Film Mánián csak 22.50-kor kezdenek, tehát nem kell felvennünk egyiket sem. Tévé nyet!
