Interaktív
Pufogás, durrogás
„Minden igaz, meg persze az ellenkezője is, de azért főleg minden” – habár ez a mottó Kemény István Kedves Ismeretlen című, a ’80-as évekről szóló (melegen ajánlott) regénye előtt áll eredetileg, kicsit megint olyan időket élünk, hogy bármi elé (mellé, felé) oda lehetne írni. Sőt oda is kéne. Boltajtóba, metróaluljáróba, autópálya széli óriásplakátra, gyors telepítésű drótakadályra, hogy még egyszer ki ne mehessen a fejünkből.
A dicső múlt disznói – Mangalicák a Kossuthon
A göndör fürtű disznók bemasíroztak a rádióba. Meghallgattuk.
Koccanások
Január első napja nemcsak az újévi másnaposság piros betűs ünnepe, hanem minden bizonnyal az ismétléseké is.
Berekedésig
Neve hallatán ma már keveseknek jut eszébe a jellegzetes orgánumú, karakteres hajdani színész, s alighanem már senki se véli őt valamiféle fiatalos ellenkultúra előretolt bástyájának: Till Attila minden különösebb feltűnés nélkül rég a helyére került.
Hálás fiatalok
„A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel szaporodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting, amelynek jelentőségét ismertetni nem szükséges.”
A tévézés forradalmára – A Netflix-sztori
Lehetett rá számítani, mégis bombaként robbant a hír, hogy január 6-tól itthon is elindult a világ legnagyobb online filmkölcsönzője, a Netflix. A kezdetek, saját gyártású sorozatok és száraz számok – a siker mögé néztünk.
Így gyilkolták meg a leghíresebb magyar luxusprostituáltat
Félelem és reszketés a Kiscelli Múzeumban: vasárnapig látható a kiállítás a kastély úrnőjének rendkívüli életéről és az egész országot lázba hozó haláláról.

