tévésmaci

Köröző a keselyűk szívibe

  • tévésmaci
  • 2021. március 17.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché elérkeztek a döntő kérdéshez – már hogy hazudik-e Doniphon Tamás –, tudták már rég, hogy minden út idevezet.

Jó, jó, hazudik, de mikor? Vagy mikor mond igazat? Ha erre a két egymásból fakadó kérdésre megtalálják a választ, a főkérdés, melyet annyian próbáltak előttük megválaszolni – tudniillik, ki lőtte le Liberty Valance-t –, már gyerekjáték lesz. De Doniphon Tamás épp meghalt, maroknyi tisztelője egy virágzó kaktusztővel búcsúzott tőle, tényleg épp csak azt nem vésték a fejfájára, hogy itt nyugszik, aki lelőtte Liberty Valance-t. Persze nem merték, hisz mi van, ha hazudott? Hisz egyszer bizonyosan hazudott a kettőből. Vajon akkor-e, amikor elnézést kért a késésért Hallie Ericsontól: későn futott a hívásra, hogy megakadályozza a kétbalkezes, ám lángoló lelkületű mosogatófiú, Ransom Stoddard és a hétpróbás gazember és hírhedett revolverhős párbaját. Már itt gyanús a dolog, hisz ki gondolná, hogy a tök béna Ransom a gyerekeknek való pisztolykájával lebírja a nevezetes dúvadat? Senki, de mindenki elhiszi, amikor ott áll füstölgő stukkerével a kinyújtott barom felett. Csakhogy amikor Tamás a színre lép, a szende Ransom már a hasonlóan szende Hallie karjában nyalogatja sebét, hisz az első körben a gaz Liberty egyszerűen kilőtte a kezéből a fegyvernek látszó tárgyat. Tamást meg kifejezetten szíven üti ez az összebújás, hiszen bújna nyilván ő is, már a maga naturburs módján. Amikor viszont később előáll a farbával, mely szerint ő és hű segédje, a színes bőrű Pompey ütötték nyélbe a nyúvasztást, ugyancsak gyanakodhatunk, mert itt is akad hátsó szándék meg némi ittasság is Tamás részéről, hisz azt akarja, hogy a magát a dicsőséges csetepaté után valamelyest megemberelő Ransom elmenjen szenátornak (a szerényebb egzisztenciák védelmében abajgatni a marhabárókat). Sem Sztupától, sem Trochétől máskor nem volt idegen átlépni a görög filozófia nagy kérdésein, de itt egy pillanatra mégis elidőztek: Tamás nyilván egy rangrejtett thébaiként téblábolt a vadnyugaton. Íródott mindez a sajtószabadság szent ünnepén, Dutton Peabody uram kiváló tiszteletére.

Szombaton (20-án) muszájból kapcsoljuk csak be a televíziót, de ha már muszáj, biztos találunk hozzá ideológiát is: jó lesz bemelegítésnek. Bemelegítésnek a nagy vasárnapi tévéparti elé. De miért muszáj? Hát, csak azért, mert az HBO este nyolckor leadja a Judy című musicalbe ojtott brit életrajzi filmet, vagy életrajzi filmbe ojtott musicalt, mely nyilvánvalóan Judy Garland viselt dolgait tárgyazza. Azok közül is tán az életvégieket, ám ettől még nyilván nem kéne rohanni az ekrán elé, s attól sem, hogy a jó nevű Renée Zellweger személyesíti meg a művésznőt. Sokkal inkább azért fussunk, mert a színházi rendezők filmjeiben mindig lehet valami érdekes, s e művet egyenesen Rupert Goold követte el, ami még csak hagyján lenne, de fellép benne Jessie Buckley, Rufus Sewell és Michael Gambon is, akikből egy is elég lenne ahhoz, hogy kötelezővé tegyünk egy filmet. Meg hát azért az éneklő Michael Gambont amúgy is jól megnézném magamnak.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.