Amúgy sem túl frappáns ez a cím, érezhető is az igyekezet Felszeghy Csaba hangján a műsor első perceiben, hogy valami töltést adjon neki: „fontosak a részletek”, mondja a visszatérő szlogent, majd folytatja: „Műsorunkban megmutatjuk, hogy mi van egy rövid riport hátterében.” Végül, mintegy a gyengébbek kedvéért, leszögezi: „Felnagyítjuk a témát, hogy értsük, mi miért történik.”
A cím mellett a műsor műfaja is némi magyarázatra szorulhat, de ebben már nem annyira előzékenyek a házigazdák – a rádió honlapján a műfaji besorolás helyén annyi áll: „MŰFAJ”. A felkonf különben riportműsorként hivatkozik a Nagyításra, és valóban ahhoz áll talán a legközelebb, de volt már olyan adása is, amelynek egész műsoridejét egyetlen interjú tette ki (meglepetésszerűen éppen Pat Methenyvel). Ám amikor „rendes” riport van terítéken, akkor is érezhető egy kis kontúrtalanság, pontosabban mintha a Kossuth rádió műsorkínálatában nem tudta volna még kellő magabiztossággal elhelyezni a Nagyítást a stáb. Olykor Farkas Erika helyszíni riportjaira emlékeztet a műsor (mint amikor az Esterházyak gannai mauzóleumát járták körbe), olykor az Oxigénre (amikor az invazív növényekről volt szó) vagy a Szondára (az ikerpárkutatásról beszámoló rész esetében). Ami nem feltétlenül baj persze, mert ezek az állami rádió legélvezhetőbb műsorai; csak épp azt nem látni tisztán, milyen igény vagy hiány hívta életre mellettük az új hasonmást.
De mintha lenne fejlődés, a december 10-i adás legalábbis felvillantotta, hogy egy mini-riportműsor is lehet fajsúlyos, ha precízen megszerkesztik, és elég sűrű anyagot raknak össze hozzá. Igaz, a végén kissé földbe állt a koncepció, de erről talán nem az adás házigazdái tehettek. Egy szervezet működésének a bemutatása a legritkább esetben hajmeresztően érdekes riporttéma, a magyar hagyomány ráadásul felülről lefelé szokott haladni az ilyesmiben, és gyakran épp a hierarchia csúcsán állók beszélnek a legunalmasabban az újságírókkal. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról szóló Nagyítás ezzel szemben éppen attól volt izgalmas már az elejétől, hogy a földközelben munkálkodók hangjára tűnt inkább fogékonynak. Néhány perc volt csupán, de a szolgálat rohammentőjének legénységét hallva rögtön átérezhette bárki, mit jelent egy tizenkét órás műszak. Annál is inkább, mert semmi hősködés nem volt az önkéntes mentősök szavaiban; közülük többen a rendszerváltás óta vállalják ezt a munkát főállásuk mellett, mégis be tudnak dobni egy olyan mondatot, érezhető önironikus félmosollyal, hogy „másnak a horgászás a kikapcsolódás, nekem egy hétvégi mentőzés”.
Ehhez hasonlóan erős az atmoszférája a Nyugati pályaudvar mellékvágányán álló hajléktalanszálló-vonatból való bejelentkezésnek is. Van némi magyarázat, hogy értsük, hol járunk, de a helyszíni felvételek nagy részében maguk a lakók beszélnek. És a segítségnyújtás pátosza itt sem csordul túl, ahogy a szegedi hajléktalansegítők bemutatásakor sem. „Segítünk nekik, mert segítségre szorulnak”, válaszolja az egyikük a kérdésre, hogy miért fordítja épp erre a munkára az idejét. Egyébként is üdítő egy olyan műsort hallgatni, ahol nem csak beszélnek valamiről, de oda is mennek, és a helyszínen rögzítik a legapróbb zörejeket is. Egyszerűen más a mentősöket úgy hallgatni, hogy a háttérben folyamatosan megy a sziréna, vagy a tarnabodi elektromosberendezés- bontó dolgozóit, hogy közben halljuk, ahogy ropognak a leselejtezett gépek.
Felszeghy (és a szerkesztő Füredi Zsolt) végül is kellően átélhetővé tudta tenni az adás tárgyát, éppen ezért sajnálhatjuk, hogy az utolsó szakaszban átvette az irányítást Siklósi Beatrix, és lenyomott egy makulátlan marketingbeszélgetést a Jónak lenni jó akcióról. Félreértés ne essék, semmi baj nincs azzal, hogy a közmédia a saját jótékonysági napját reklámozza, pláne, hogy az idei kedvezményezett épp a Máltai Szeretetszolgálat. Csak hát minden, ami addig elhangzott, ezerszer életszerűbb volt, mint ez a befejezés; talán jobb lett volna a kettőt különválasztani.
Nagyítás, Kossuth rádió, december 10.
