Rádió

Közelnézet

Új riportműsor a Kossuthon

Interaktív

Nem valószínű, hogy a névazonosságon kívül bármi más is összekötné a Kossuth rádió közelmúltban indult magazinműsorát, a Nagyítást, a nemrég elhunyt Csontos János főszerkesztésével kiadott, rövid életű ellen-Élet és Irodalomként pozicionált Nagyítás hetilappal. Mindenesetre érdekes, hogy a közmédia berkein belül nem akadt egy árva lélek sem, aki esetleg szólt volna, hogy ez így nem feltétlenül szerencsés. Ilyen rövid lenne az emlékezet?

Amúgy sem túl frappáns ez a cím, érezhető is az igyekezet Felszeghy Csaba hangján a műsor első perceiben, hogy valami töltést adjon neki: „fontosak a részletek”, mondja a visszatérő szlogent, majd folytatja: „Műsorunkban megmutatjuk, hogy mi van egy rövid riport hátterében.” Végül, mintegy a gyengébbek kedvéért, leszögezi: „Felnagyítjuk a témát, hogy értsük, mi miért történik.”

A cím mellett a műsor műfaja is némi magyarázatra szorulhat, de ebben már nem annyira előzékenyek a házigazdák – a rádió honlapján a műfaji besorolás helyén annyi áll: „MŰFAJ”. A felkonf különben riportműsorként hivatkozik a Nagyításra, és valóban ahhoz áll talán a legközelebb, de volt már olyan adása is, amelynek egész műsoridejét egyetlen interjú tette ki (meglepetésszerűen éppen Pat Methenyvel). Ám amikor „rendes” riport van terítéken, akkor is érezhető egy kis kontúrtalanság, pontosabban mintha a Kossuth rádió műsorkínálatában nem tudta volna még kellő magabiztossággal elhelyezni a Nagyítást a stáb. Olykor Farkas Erika helyszíni riportjaira emlékeztet a műsor (mint amikor az Esterházyak gannai mauzóleumát járták körbe), olykor az Oxigénre (amikor az invazív növényekről volt szó) vagy a Szondára (az ikerpárkutatásról beszámoló rész esetében). Ami nem feltétlenül baj persze, mert ezek az állami rádió legélvezhetőbb műsorai; csak épp azt nem látni tisztán, milyen igény vagy hiány hívta életre mellettük az új hasonmást.

De mintha lenne fejlődés, a december 10-i adás legalábbis felvillantotta, hogy egy mini-riportműsor is lehet fajsúlyos, ha precízen megszerkesztik, és elég sűrű anyagot raknak össze hozzá. Igaz, a végén kissé földbe állt a koncepció, de erről talán nem az adás házigazdái tehettek. Egy szervezet működésének a bemutatása a legritkább esetben hajmeresztően érdekes riporttéma, a magyar hagyomány ráadásul felülről lefelé szokott haladni az ilyesmiben, és gyakran épp a hierarchia csúcsán állók beszélnek a legunalmasabban az újságírókkal. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról szóló Nagyítás ezzel szemben éppen attól volt izgalmas már az elejétől, hogy a földközelben munkálkodók hangjára tűnt inkább fogékonynak. Néhány perc volt csupán, de a szolgálat rohammentőjének legénységét hallva rögtön átérezhette bárki, mit jelent egy tizenkét órás műszak. Annál is inkább, mert semmi hősködés nem volt az önkéntes mentősök szavaiban; közülük többen a rendszerváltás óta vállalják ezt a munkát főállásuk mellett, mégis be tudnak dobni egy olyan mondatot, érezhető önironikus félmosollyal, hogy „másnak a horgászás a kikapcsolódás, nekem egy hétvégi mentőzés”.

Ehhez hasonlóan erős az atmoszférája a Nyugati pályaudvar mellékvágányán álló hajléktalanszálló-vonatból való bejelentkezésnek is. Van némi magyarázat, hogy értsük, hol járunk, de a helyszíni felvételek nagy részében maguk a lakók beszélnek. És a segítségnyújtás pátosza itt sem csordul túl, ahogy a szegedi hajléktalansegítők bemutatásakor sem. „Segítünk nekik, mert segítségre szorulnak”, válaszolja az egyikük a kérdésre, hogy miért fordítja épp erre a munkára az idejét. Egyébként is üdítő egy olyan műsort hallgatni, ahol nem csak beszélnek valamiről, de oda is mennek, és a helyszínen rögzítik a legapróbb zörejeket is. Egyszerűen más a mentősöket úgy hallgatni, hogy a háttérben folyamatosan megy a sziréna, vagy a tarnabodi elektromosberendezés- bontó dolgozóit, hogy közben halljuk, ahogy ropognak a leselejtezett gépek.

Felszeghy (és a szerkesztő Füredi Zsolt) végül is kellően átélhetővé tudta tenni az adás tárgyát, éppen ezért sajnálhatjuk, hogy az utolsó szakaszban átvette az irányítást Siklósi Beatrix, és lenyomott egy makulátlan marketingbeszélgetést a Jónak lenni jó akcióról. Félreértés ne essék, semmi baj nincs azzal, hogy a közmédia a saját jótékonysági napját reklámozza, pláne, hogy az idei kedvezményezett épp a Máltai Szeretetszolgálat. Csak hát minden, ami addig elhangzott, ezerszer életszerűbb volt, mint ez a befejezés; talán jobb lett volna a kettőt különválasztani.

Nagyítás, Kossuth rádió, december 10.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.