„Nincsen a hazának énreám szüksége: / Nem kell a kalász, ha hő nap megérlelte, / Jobban kell a burján, aki azt felverte.” Somlay Artúr, vagy ahogy barátai hívták, Árgyél bősz melankóliával dörgi el a Toldi estéje részletét a Tér-idő kezdő taktusaként, és pár percen belül tisztán értjük már, hogy a színészlegenda itt – ahogy az nagy szereptalálkozásoknál lenni szokott – önmagáról beszél, a legőszintébb hangon, valaki más szavaival.