A műfaji határok elmosódása, sőt e határok következetes fölszámolása ugyan korántsem a legújabb idők fejleménye és persze nem is a tévé saját leleménye, ám az nehezen vitatható, hogy napjaink televíziózása érzékletes példák sorát tárja elénk e jelenség illusztrálására.
Még mondja valaki, hogy a kortárs belterj – olykor – nem szórakoztató! Mindenféle alá- és fölérendeléseivel, -kérdezéseivel és
-nyalásaival kifejezetten megmozgatja a rekeszizmokat, mellékesen pedig még a fanyalgók dolgát is megkönnyíti: azonnal saját karikatúrájaként lép színre, s innentől fogva nincs is más teendő, csak meg kell említeni.
Soha nem látott pezsgésben az underground kisnyomtatványok hazai birodalma: száznál is több fanzine-t, zine-t, képregényt, filléres folyóiratot állítottak ki az Ukmukfukk fesztiválon egy fővárosi sörkertben.
Vannak témák, amiken nem fog az idő, és vannak helyzetek, melyek nem veszítik el az érdekességüket öt, tíz vagy huszonöt év után sem. Nem nagy felismerés, hogy a gyereknevelés biztosan ezek közé tartozik, az pedig már a rádiózás sajátossága, hogy minderről még műsort is lehet készíteni ennyi időn át.