Emlékeznek a falkavadászatra? Alig hat perc az egész, de mozgalmasabbat aligha lehet látni vásznon. Már az indulás előtti pillanatok is idegborzolók, szolgák tömege futkos föl s alá, etetik, itatják a nyeregből hozzájuk lehajló uraikat, a lovak dobrokolnak és ágaskodnak, a kopók nyínak és vonyítnak, reszket az ina mindenkinek, csak rajta már, csak neki, vágjunk neki végre. S uzsgyi! Elöl a falka, nyomukban a lovasok, fel a dombra, be az erdőbe, ki a mezőre. A kamera ugyanolyan feszült, mint a kopók, mint a vadászok, mint maga a felvert vad, valami növendék szarvas lehet, megszámolhatni a pettyeket a hátán, ahogy inal, egy pillanatig sem gondolná senki, hogy lenne bármi esélye. Egy csomó közeli, rengeteg a szűk képkivágás, a néző fejében csattog a vágóolló, mégis minden a helyén van: szakadatlan, lüktető mozgásban. Pattanásig feszülnek az idegek, lovak buknak fel, lovasok röpködnek a nyeregből, csak a kopók nem hibáznak, könyörtelenül elkapják a nyomorult szarvast, s egy óriási felhőforgatagban csapnak össze fölötte. Felharsan a hallali, az első vadászúr szétcsap az ostorával a marakodó csikaszok közt, egyszer, kétszer, háromszor, nem mintha olyan fene nagy szükség lenne arra a kegyelemdöfésre, vele együtt látjuk meg a prédát, szeme vérben, kifordulva, tajtékos nyelve jóval hosszabban kilóg minden elképzelhetőnél. Az ostorpattogástól megbokrosodik egy ló, és beveti magát a fák közé, oh, hát nem pont az, amit a szép Sophie lovagolt! Tom nem törődik már az elejtett vaddal, utánaveti magát, s újra kezdődik az egész őrült vágta, immár falka, víg vadásztársak nélkül, csak két ló és két lovas a végtelenbe, mindenki tudhatja, megmentés és csók lesz a vége, Tom Jones viselt dolgainak úgyis mindig csók a vége. Két vágta a végtelenbe, egy film az örökkévalóságnak: a mozi megalapítása óta a legjobb adaptáció. Egy nagy regény óriási filmen: Tony Richardson 1963-as filmje Henry Fielding regényéből. Tom, a vidám fattyú szerepében Albert Finney, a legjobb színész, akinek épp olyan volt a pályája, mint ez a vadászat. S aki most meghalt.
Pénteken (15-én) belátjuk majd szépen, hogy amikor a múlt hetek valamelyikén azt állítottuk, hogy a Duna tévé beszerzett valahol egy leértékelt Hřebejk-díszdobozt, nos, nagyot tévedtünk. A Duna tévére valószínűleg rászakadt a komplett csehszlovák filmarchívum egyik folyosója, az történetesen, amelyiknek az ajtajára a tintaceruzás szo-szo feliratot ragasztotta a kék köpenyes vén raktáros. Ilyenformán 20.35-kor letudjuk a Sörgyári capricciót, majd 22.10-től egy viszonylag friss darabhoz is szerencsénk lehet: a szerfelett nyomulós Svěrák család (papa írta, fiú rendezte, de ettől még simán a papa mozija) Mezítláb a tarlón című munkájában gyönyörködhetünk. Amiről az tán elárul valamit, hogy az (Oscarra is jelölt) Általános iskola előzményfilmjének szánták. Az már nyilván kevesebbet, hogy a főszereplője az a Jan Tříska, aki nem sokkal a forgatás befejezése után, egyik szokásos reggeli futóedzését végezve a Károly hídról a Moldvába zuhant, és meghalt. 80 éves volt.
Csütörtökön aztán a mondott Duna este 21.55-kor leadja a mondott Svěrákok immár ténylegesen is Oscar-díjjal jutalmazott cukormázas marhaságát, a Kolját. Mindeközben a Cseh Centrumban is filmhét van. Tehát felesleges tévézni.
