Amikor Sztupa és Troché belevágtak az Infecundin-bizniszbe, Kádár János rettenetesen ki volt akadva. Azt kiabálta PB-ülésén, hogy ebben az országban a szülőotthonok inkább angyalcsináló gyárak, s jobb volt a Ratkó-korszakban, mint ma (a hatvanas évek végét írtuk, a ruszki bíró épp elcsalta a vb-döntőt az angoloknak). Mindenesetre az első titkár et. jogos dühe – tényleg a béka segge alatt voltunk gyerekcsinálásban; na hallod, ide? – zöld utat adott a hormonális fogamzásgátló gyártásának és forgalmazásának, be is indultak a Kőbányai Gyógyszerárugyár gépsorai, s a futószalagok okádták az Infecundint egyenest a pult alá. Az így keletkező piaci hasítékba nyomultak be daliásan Sztupa és Troché, tőlük mindig lehetett kapni antibébi-pirulát, de csak és kizárólag recept nélkül! Receptet nem fogadtak el még akkor sem, ha protekciós orvos állította ki. Gondolta is Sztupa, hogy kiírja valahová, hogy a recepteket tessék a bejárat előtt álló tárolóban hagyni, csak hát a mozgóárusítás során az efféle tájékoztatás objektív nehézségekbe ütközött. Sztupa azért a kedvenc eszpresszója falán megpróbálkozott egy falfirkával, de csak fejben. Rögtön a Munkával köszöntjük a Szovjetuniót mellé képzelte! Éljen Kádár, nem kell vény! Apropó, Kádár: a csodaszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az abortuszstatisztika maradt a francba fönn az egekben, de a szellem kiszabadult, az Infecundinnak jobb ára lett, mint az orkánkabátnak vagy a nejlonharisnyának. Sok rémhír tapadt hozzá, hogy aki használja, annak váratlan helyeken nő ki a bajusza, meg miegymás. Egy ilyet Troché is hallott, hogy egy nőnek a frizsiderjén nőtt ki a bajusza, mert abban tárolta a bűnös gyógyszert, de Trochét nem zavarták a pletykák, dolgozott csendben tovább. Már vagy négy éve vitték a boltot, amikor az egyetlen komolyabb probléma jelentkezett: az átállás. Minden névváltozást rosszul tolerált akkoriban a piac, így körültekintően kellett eljárni. Sztupa és Troché a Bisecurin premierjét az 1971-es Székesfehérvári Amatőrfilm Fesztiválon tartották, még szlogent is faragtak hozzá: same shit, new name, de nem volt rá szükség, az amatőrfilmesek rajta voltak a szeren rendesen. Sztupa és Troché csak akkor kerestek jobban, amikor a Fővárosi Állat- és Növénykert csimpánzainak és gorilláinak behozatott másodosztályú Chiquita banánt dobták piacra.
Pénteken (2-án) éjjel 0.10-kor a Duna tévé adja a Szerelmi hadviselés című 1975-ös brit–nyugatnémet filmet, ami határozottan arra enged következtetni, hogy a nemzeti főadóra befigyelt egy mélyen leszállított árú Roger Moore-díszdoboz. Most, hogy ismét James Bondot ad majd a veterán művész, különösen nagy keletje lehet a korábbi hülyeségeinek (nyugi, nem ad, bár én bírnám nagyon). Öröm az ürömben, hogy az Angyal ezúttal is Susannah Yorknak csapja a szelet, miközben fegyverekkel kereskedik, mint akkoriban például Csehszlovákia (bár neki aligha lettek volna esélyei a nevezett Susannah-nál). Ha ez így megy tovább, hamarosan Ivanhoe is megérkezik (meg a Tatapó).
Szombaton irány a Riviéra! Cary Granttel nyittatunk szobát a cannes-i Hotel Carltonban, s ráhajtunk Grace Kellyre. Szerencséjére a művésznőnek nem kellett messziről érkeznie a Fogjunk tolvajt! fáradságos forgatására. De jobb lesz résen lennünk, mert valaki fosztogatja a Carlton lakosságát, s nem a Macska az! Ő inkább kinyomozza a tettest úgy negyed nyolc felé az M3-on! De lehet, hogy én ugyanekkor a ViaSat3-on nézem a Bean – Az igazi katasztrófafilm című drámát, tudják, amiben a főhős megfesti egy Whistler nevű ürge kedves édesanyjának az aktját.
Csütörtökön éjjel 3.30-kor lesz a Film+-on a Kardvihar, amit nemcsak azért ajánlok szíves figyelmükbe, mert így leírhatom a vuxia szót, hanem azért is, mert szent meggyőződésem, hogy a Kardvihar csakis a Repülő tőrök klánjának a folytatása lehet, nem is annyira más eszközökkel. S ha önnek gondjai vannak a vuxiájával, közel a segítség, én például Florimo tápoldatot használok, s nincs okom panaszra, csak a tévéműsor lehetne kicsit jobb.
