tévéSmaci

Musztáng ötös

  • tévésmaci
  • 2018. december 8.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché az estét keresték, megvárták, míg besötétedik: akkor este igazán az este. Meg úgy általában is. De hol keressék? S a sötétben is mikor? Amikor a nyár függönyét feltépi az első hűvösebb fuvallat? Vagy amikor már mindenki aludni ment? De hát az maga az éjszaka! S kinn keressék, az utcán? Benn a házban, a szobán, a konyhán, a hálóban, a padláson vagy a verandán? Levitte valaki még délután a pincébe?

S miről lehet felismerni? Van neki hangja? Neszez valahol a takarásban, a bokrok mögött, a hátsó udvarban? Szélzúgás, tücsökcirip? Vagy csak be kell szippantani az összetéveszthetetlen illatát? Mint amikor dorbézolás közben kimegy az ember a mosdó helyett a sötét kocsmaudvarba vizelni, s beleszagol a levegőbe? Ha látja odafent a csillagokat, az már az este? Sztupa és Troché mindenesetre kimentek a házból, nehogy ott érje őket az este, mert jól is néznének ki, ha az este találna rájuk, s nem ők találnák meg az estét. Végigmentek a főutcán, egész a vasútállomásig, már nem jön és nem is indul semmi, sehová, akkor ez már biztosan az este! Egyáltalán, ez ilyen adminisztratív dolog, mint az, hogy harangszókor haza kell menni, vagy megérzi az ember? Elindul felfelé a gyomrától vagy a talpától, afféle bizsergés, mint amikor csörög a vekker, s mindenki tudja, hogy itt a reggel; reggel van, és kész? De mikor van itt az este? És itt van vagy ott? A vasútállomás után már a szabad mező jön, ahol oly sokat kóboroltak egykor, s ismertek minden fűszálat, akkor még nyilvánvalóan, természetétől fogva elvált dél és délután, reggel és délelőtt, ekkor adták fel a reggelit, akkor meg a tízórait, de hova lett innen az este? Elvitte a kiscica? Sztupa és Troché nem keresték hiába: meglett az este, egyszer csak velük volt, de hogy hol találták, vagy ami még valószínűbb, hol csatlakozott hozzájuk, azt elsőre nem sikerült megfejteniök (népies).

Pénteken (9-én) kifejezetten jól indul az este, mert a Duna tévé Wenders-sorozata épp 10 óra előtt pár perccel ér el a Berlin felett az éghez, melynél világosabban meg nem mutatja semmi sem ezen a világon, hogy milyen volt a 20. század nyolcvanas évei­nek a vége: nemcsak Berlinben, de egész Európában. Ha ma jönne elő vele valaki, húznánk a szánk, micsoda giccs, s persze már akkor is maga volt a celluloidra nyalt eszképizmus, de hát pontosan erről szólt mindenkinek az említett időszak: eliszkolni minél gyorsabban abból, ami van, bele a jóságba, a kollektív tutiba. Ne jöjjön senki azzal, hogy nem sikerült, inkább éjjel 1 előtt kapcsoljunk a Cinemaxra, s nézzük meg – már csak a címe miatt is – a Tél című 2015-ös angol filmet. Meg persze azért is, mert Tommy Flanagan a főszereplője.

Hétfőre annyira kizsigerel minden érző embert a hétvégi tévéelvonás, hogy a Cinemax 2-re áttolt készüléken még mind a két nyomorult Kill Billt is megnézi, pedig 23.15-kor kezdik, tehát eltart a francos éjszakában jó sokáig.

Kedden ugyanitt, ugyanebben az időben viszont már a Jackie Brown lesz, amiből arra következtethetni, hogy Tarantino 100 éves, s ezt a magam részéről támogatom. Százéves A keresztapa is, ezért 20.30-kor itt az első részt adják belőle. Beszélhetnénk egyszer erről a keresztapa stájszról, hogy nincs-e ez kicsit túlhájpolva, de valszeg nincs elég bátorságom hozzá. Úgyhogy hagyjuk is a csudába az egész tévézést!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.