Amikor Sztupa és Troché elmentek vásárolni, Sztupának könnyebb dolga volt, Trochénak nehezebb, de ezt ők nem így látták. Valójában nem is méricskélték, hogy melyiknek milyen, inkább azok szórakoztak ezzel, akik tudták róluk az adott pillanatban, hogy épp vásárolni mennek – ők viszont pont fordítva gondolták, úgy tudniillik, hogy Sztupának nehezebb a dolga. Tisztázzuk: alapvető élelmiszereket vásároltak mindketten, különösebb extrák vagy huncutságok nélkül. Sztupa átment a Kocsis-boltba. Kocsis Pista bácsi volt a boltos – valami félközeli-féltávoli mezővárosból jött ide, falura, a feleségével –, pontosabban boltvezető, hisz a bolt egy ideje már az ÁFÉSZ-é volt. Régebben Fischli-boltnak hívták, akkor még tényleg Fischli Béla bácsié volt, de aztán kiállamosították alóluk; ott maradhattak ugyan, dettó boltvezetőként, de már öregek voltak, s nem fájt nekik semmi, még ha az arcukra más volt is kiírva. Lehet, hogy közben is volt valaki, a Fischli és a Kocsis között, de Sztupa nem emlékezett ilyesmire, csak átment a boltba. Pista bácsi megkérdezte tőle, hogy tíz deka nápolyit kér-e, de Sztupa tisztában volt küldetése fontosságával, ezért a végére hagyta saját örömeit. Tejért jött és kenyérért, sajtért és felvágottért, kockacukorért s némi lisztért (hogy az mi a fenére kellett, ma már meg nem mondja senki). Szerda volt, aznap érkezett a felvágott, egy rúd parizer és egy rúd veronai. Egy nagy búra alatt tartották, mint a sajtot, a trappistát és a Hóvirágot. Tíz deka párizsit vett (és ugyanannyi Hóvirágot), inkább csak mutatóba a vacsorához; a párizsi 3,60 volt. Sok minden volt háromhatvan, a tejből például a pasztőr literje, a kenyérből meg a fehér. Volt pasztörizálatlan tej is meg úgynevezett barna kenyér, literje, kilója 3 forint. A kockacukor nem kocka volt, hanem négyzet alapú téglatest, lehetett kocka alakút is kapni, de jobbára csak Pesten vagy városon. A lisztes lapát mindig tetszett Sztupának, ilyen ezüstös színű, majdnem félkörív alakú kis ügyesség volt, pont illett a staniclibe, amit egy tök sima papírból csavart a boltos. Sztupa aztán elment zokszó nélkül Királyékhoz szódáért, Gerzseiékhez pirospaprikáért, s még valakihez tojásért is. Régen a tanító úrék is tartottak tyúkokat, volt galambdúc is, de akkor már nem volt. Semmi ilyesmi. Borért is el kellett menni (szerencsére az is volt a Királyéknak, bár sokak szerint pancsolták). Aztán lassan lett minden, meg lassan este is lett, lehetett hozzáfogni a vacsorához. Azért Sztupa még gyorsan elszaladt a falu közepén feszítő önkibe, s a maradék harminc fillérjén vett egy Balaton kockát, ilyen nugátos kis izé volt, egyharmad Bandi vagy Marika, esetleg Inota. Troché a Lidlből telefonált, nem maradt kókusztej a kínai hétről, mi a szart vegyen helyette?
Szombaton (26-án) a Duna tévé 21.05-től vetíti a Spartacust, amihez némi nagyzolással hozzátehetjük, hogy Stanley Kubrick filmje, de jobb, ha visszafogjuk magunkat, mert a mű maga – a korabeli balatoni kertmozik kőharapó blockbustere – semmiben nem tér el a szokványos amerikai cinemascope szandálos filmektől. Van benne Kirk Douglas, Tony Curtis meg még egy rakás sztár, de a vége ugyanott van, ahol szokott: a Via Appián.
Vasárnap a Duna ebédre feladja a Liliomfit, estére pedig Jane Eyre-rel kedveskedik; egy kevésbé érdekes – Mia Wasikowska alakításával tüntető – kiszerelésről van szó. A Film Cafén egy épp lejáró szavatosságú műdarab jön kilenckor, A király beszéde. Ilyen nap ez, a Film Mánián meg Tigris és sárkány volt. Ahhoz, hogy újra felfedezzük őket, még nem elég régiek, arról pedig már jócskán lekéstek, hogy újdonságnak hassanak.
Hétfőn délután A három testőr André Hunebelle és Jean Marais összeműködéséből a Dunán, este meg a Pierrot bandája című, hetvenes évek közepi olasz krimi lesz, amit méltán borított máig feledés.
Bemondom, mi indul szerdán az m3-on, attól úgy is feladja mindenki: Robog az úthenger! (Mindjárt két résszel is.) Nem vicc, jön Józsi az úthengerrel… Minden odalett. Tiltsuk be a tévét!
