Rádió

Sándor szomorú

Társkeresés a Kossuthon

Interaktív

"Áldott Magánosság, jövel! ragadj el / Álmodba most is engemet" - e szavakkal vágyta egykor Csokonai az egyedüllétet, de ez irányú heves lelkesedésében se a maga kora, se a jelen olvasóinak jelentős része nemigen osztozik vele. Az emberek ugyanis inkább társaságban szeretnek lógni, már legalábbis a "bőlcs s poéta"-félék kivételével, s ha ez nem akar összejönni, az lehet valódi tragédia.

A Kossuth Rádió Aranyalap című műsora (Vágner Mária szerkesztő-műsorvezető irányításával) kétszer is napi fél órát szánt a kérdésnek a hét végén, és annak ellenére, hogy a műsoridő jó részét egy tizenöt évvel ezelőtti anyag részletei tették ki (ami azért néha alibizésnek tűnt), nem volt sem unalmas, sem idejétmúlt, sem tanulságok nélküli az összeállítás, bár azt sem állíthatjuk, hogy minden oldalról rápillanthattunk a problémára. Sikamlós téma ez éppen azokban a napokban, amikor a Szabad egy táncra? című nemzeti tánc- és párválasztó dübörög tornádóként végig az országon, népzenei aláfestéssel megpörgetve kisgyereket és nyugdíjast, ha már a célközönségnek kiszemelt fiatal felnőttek tojtak az egészre, és otthon maradtak. De hiába sejtjük, hogy a Kossuth nem véletlenül foglalkozik ezzel a témával két estén is, egy szó sem esik a kormányzati párosító projektről, s ezzel a műsor, még ha a tematika és időzítés enyhe viszketést is okoz, belül tud maradni végül az értelmes és érdekes rádiózás girbegurba korlátain.

A műsor sugallata a következő: egyre roszszabb a helyzet. Ebben persze semmi meglepő nincs, mifelénk mindig minden egyre rosszabb, a lényeg inkább a finomságokban rejlik ezúttal is. Tóth Olga családszociológus, aki a mostani adás alapjául szolgáló 1998-as Kontakthiba szakértője is volt, azt mondja, nem történt az elmúlt tizenöt évben radikális változás, a korábbi tendenciák mennek tovább, enyhén erősödve. Vagyis: kevesebb házasságkötés, kitolódó első házasodási időpont, sok válás (40-45 százalék) és sok házasságon kívüli kapcsolat. Ami érdekesebb, hogy miféle magyarázatokat nyújt erre a hallgatóknak: sem a felbomló többgenerációs családmodell, sem a szekularizált társadalom, sem a liberálisok és romlott nyugatiak mesterkedése nem kerül elő, helyette gazdasági és társadalmi bizonytalanságok. Például: a magyar szingli nem az, akinek hiszszük, köze nincs az individuális nyugati civilizáció erős, karrierista embertípusához, se a pénzhez, se a pályafutáshoz, és egyáltalán, semmihez, amiről Bridget Jones és társnői juthatnának eszünkbe - már csak azért sem, mert a tipikus magyar szingli bizony férfi, ezenkívül vidéki, harmincas, alacsonyan iskolázott és általában munkanélküli. Nevezzük Sándornak a könnyebbség kedvéért. Sándor tehát segélyből él, biciklivel jár, szűk a szociális mozgástere, és valószínűleg iszik is. Ha iszik, azt a helyi kocsmában a többi hasonszőrű férfival teszi, vagyis nőt leginkább poszteren és tévéképernyőn lát. Az, hogy a munkahelyek megszűntek, nemcsak egzisztenciálisan, de a nemek közötti kommunikáció esélye szempontjából is súlyos hatással volt az országra. A kocsma szegregáltabb közeg, még ha vidámabb zene szól is benne, mint a munkahelyen. Sándor tehát szomorú, frusztrált és dühös. Szeretne feleséget, de nem talál, szeretne családot, de nem engedheti meg magának, szeretne gyereket, házat, kocsit, de csak biciklire futja. Emiatt nyilván hibáztat valakit, de ebbe inkább ne is menjünk bele.

Hallgassunk meg helyette egy riportot: középkorú hölgy mondja '98-ban, hogy ő már megszokta az egyedüllétet, nem is akar mást, ráadásul akkor is szerelmes, ha nincs megfelelő férfi hozzá, ilyenkor beleszeret a tavaszba, a cinkékbe, egy fába. Hogy ez milyen elkeserítő, azt a beszélgetőtárs is megérzi, rá is kérdez: de mi lenne, ha jönne valaki mégis? Ja, érkezik a válasz, bárcsak úgy lenne. Aztán ugrunk tizenöt évet, és a mába toppanunk: ugyanez a hölgy, továbbra is magányosan ismét azt állítja, neki már nem is hiányzik a társaság, vigyáz az ismerősök gyerekeire, jól elvan. Rendben, mondja a riporter, de mi lenne, ha mégis megjelenne itt egy férfi. Hát, felel elcsukló hangon hölgyünk, a szívem még nyitva áll. Lehet, hogy össze kéne hozni Sándorral, csak könyörgöm, ne egy Bergendy-együttessel súlyosbított nemzeti húspiacon!

Aranyalap, MR1-Kossuth rádió, május 25-26.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.