Rádió

Sírva vigadó

Humorműsor a Klubrádióban

Interaktív

„Vicc-e az, amiről állítanom kell, hogy vicc?” – tette fel ezt a kézenfekvőnek tűnő, de persze lét- és nyelvfilozófiailag is igen fogós kérdést korántsem tréfássága miatt emlékezetes utolsó kötetében Esterházy Péter. Naivan gondolnánk is, hogy a jó viccnek valóban nem kell cégér, csakhogy a gyakorlatban nem nagyon hagynak teret nekünk a humor önálló felfedezésére; biztos, ami biztos, előre szólnak, hogy jön a tréfa, aztán vagy nevetünk, vagy nem.

A Klubrádió havonta jelentkező humorműsora sem árul zsákbamacskát, a visszafogottan frappáns Kinevetsz a végén! cím határozott állításával olyan hallgatói elvárást kelt, amit nem mindig egyszerű teljesíteni. Pláne, hogy az egésznek úgy fut neki, hogy nincsen gyakorló humorista a fellépők között. Nem értünk hozzá, de olybá tűnik, hogy rohamléptekben professzionalizálódó világunkban a humor sem lehet kivétel: ez is egy szakma, amit szakemberek művelnek. Ám a humor kurrens világsztárjai – mondjuk Ricky Gervais-től Louis C. K.-n vagy Amy Schumeren át akár John Oliverig – épp emiatt, tehát egyfajta új hitelesség érdekében igyekeznek nagyon nem humoristának tűnni.

A Kinevetsz a végén! többnyire a színház felől érkező résztvevői ezzel szemben mintha azon dolgoznának, hogy minél inkább humoristának tűnjenek, s paradox módon annál kevésbé életszerű a műsor, minél jobban sikerül ez nekik. Mindezek után már tényleg csak hab a tortán, hogy ráadásul a humor fő forrásának a műsor stábja a mai magyar politikai színjátékot teszi meg, ami akárhogy is nézzük, se nem túl változatos, se nem túl vidám anyag.

A Borgula András vezette műsor havonta jelentkezik egy-egy, az előző hónap végén élőben rögzített humorest szerkesztett anyagával. Ezeken az esteken a szereplők (leggyakrabban: Kerekes Viktória, Arató András és Kálid Artúr) az utóbbi idők hírei közül mazsolázva töltik meg sziporkáikkal a műsoridőt. Lehet, hogy a Kinevetsz a végén! gazdái a tizennyolc évad után meglehetős érdektelenségben kimúló Heti hetes után maradó űrt akarták betölteni, vagy csak azt gondolták, van ebben a formátumban (annak rádiós változatában is) még erő, és van rá kereslet is – nem tudhatjuk. Mindenesetre nem variáltak rajta sokat: Borgula (épp mint Csiszár vagy Jáksó egykor) beolvas egy hírt, a többiek meg vérmérsékletük szerint reagálnak. Nyilvánvaló, hogy a Heti hetesről sok rosszat el lehetett mondani, de azt biztosan nem, hogy ne épített volna az aktualitásra. A Kinevetsz a végén!, talán mert csak havonta jelentkezik, ebben biztosan kevésbé hatékony (ráadásul a Hetes stúdió le is körözi őket, igaz, ott nem állítják, hogy mindez vicces volna): gyakran érezni, hogy túl régiek, tulajdonképpen elhasználtak már a beválasztott hírek, és így a rájuk adott reakciók is csak korlátozottan lehetnek érdekesek. Nem kizárt, hogy ezt megérezve irányítja a stáb a viccelődést feltűnően sokszor a komolyság felé, mintegy az (elveszett) aktualitás mögötti mélyebb igazságra rámutatva. De ez meg szájbarágósan hat egy humorműsortól. Mire a Balog Zoltán emberminiszter egy csapásra legendássá váló kijelentésére (a fogantatás pillanatában dúdoló várandós édesanyákról és édesapákról) adott kommentárok október 21-én eljutnak a Klubrádió hallgatóihoz, már nemcsak, hogy kiröhögtük magunkat a dolgon, de szinte el is felejtettük. Hasonlóképp az Orbán Viktorról elnevezett szingapúri orchideához – igen, volt valami ilyesmi még szeptemberben, de annyi minden történt már azóta. Az egyetlen lehetőség, hogy a műsor élő maradjon, az volna, ha a reakciók frissebbek lennének, és, mondjuk, nem az első felháborodás hangjait imitálnák újra meg újra. Balog felvetésére random dalcímeket felhozni nem túl eredeti ötlet, és attól sem kapunk röhögőgörcsöt, ha azt halljuk, Orbánról inkább kutyakaját kellett volna elnevezni.

És ez tovább is visz egy másik, még alapvetőbb problémához: habár érthető és nyilván érezhető is, hogy a Kinevetsz a végén! egy szűkebb, abszolút egyetértő és együtt gondolkodó közösség számára készült, amikor a közönség kiszolgálása bizonyos nevek gépies ismételgetésévé egyszerűsödik, az valójában épp annyira kevéssé mulatságos, amennyire kevéssé felszabadult és felszabadító. Vannak üdébb pillanatok, persze, de aztán mindig kiderül, hogy minden rossz, és erről X és Y tehet, általában kormánytagok, mint azt sejthetjük már jó előre. Emlékszünk még, amikor a kilencvenes években Sas Józsefnek elég volt kimondania, hogy Torgyán, és rázkódott a röhögéstől a fél Nagymező utca? Ezt pont jobb volna elfelejteni már.

Kinevetsz a végén!, Klubrádió, ok­tóber 21.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.