Rádió

Sírva vigadó

Humorműsor a Klubrádióban

Interaktív

„Vicc-e az, amiről állítanom kell, hogy vicc?” – tette fel ezt a kézenfekvőnek tűnő, de persze lét- és nyelvfilozófiailag is igen fogós kérdést korántsem tréfássága miatt emlékezetes utolsó kötetében Esterházy Péter. Naivan gondolnánk is, hogy a jó viccnek valóban nem kell cégér, csakhogy a gyakorlatban nem nagyon hagynak teret nekünk a humor önálló felfedezésére; biztos, ami biztos, előre szólnak, hogy jön a tréfa, aztán vagy nevetünk, vagy nem.

A Klubrádió havonta jelentkező humorműsora sem árul zsákbamacskát, a visszafogottan frappáns Kinevetsz a végén! cím határozott állításával olyan hallgatói elvárást kelt, amit nem mindig egyszerű teljesíteni. Pláne, hogy az egésznek úgy fut neki, hogy nincsen gyakorló humorista a fellépők között. Nem értünk hozzá, de olybá tűnik, hogy rohamléptekben professzionalizálódó világunkban a humor sem lehet kivétel: ez is egy szakma, amit szakemberek művelnek. Ám a humor kurrens világsztárjai – mondjuk Ricky Gervais-től Louis C. K.-n vagy Amy Schumeren át akár John Oliverig – épp emiatt, tehát egyfajta új hitelesség érdekében igyekeznek nagyon nem humoristának tűnni.

A Kinevetsz a végén! többnyire a színház felől érkező résztvevői ezzel szemben mintha azon dolgoznának, hogy minél inkább humoristának tűnjenek, s paradox módon annál kevésbé életszerű a műsor, minél jobban sikerül ez nekik. Mindezek után már tényleg csak hab a tortán, hogy ráadásul a humor fő forrásának a műsor stábja a mai magyar politikai színjátékot teszi meg, ami akárhogy is nézzük, se nem túl változatos, se nem túl vidám anyag.

A Borgula András vezette műsor havonta jelentkezik egy-egy, az előző hónap végén élőben rögzített humorest szerkesztett anyagával. Ezeken az esteken a szereplők (leggyakrabban: Kerekes Viktória, Arató András és Kálid Artúr) az utóbbi idők hírei közül mazsolázva töltik meg sziporkáikkal a műsoridőt. Lehet, hogy a Kinevetsz a végén! gazdái a tizennyolc évad után meglehetős érdektelenségben kimúló Heti hetes után maradó űrt akarták betölteni, vagy csak azt gondolták, van ebben a formátumban (annak rádiós változatában is) még erő, és van rá kereslet is – nem tudhatjuk. Mindenesetre nem variáltak rajta sokat: Borgula (épp mint Csiszár vagy Jáksó egykor) beolvas egy hírt, a többiek meg vérmérsékletük szerint reagálnak. Nyilvánvaló, hogy a Heti hetesről sok rosszat el lehetett mondani, de azt biztosan nem, hogy ne épített volna az aktualitásra. A Kinevetsz a végén!, talán mert csak havonta jelentkezik, ebben biztosan kevésbé hatékony (ráadásul a Hetes stúdió le is körözi őket, igaz, ott nem állítják, hogy mindez vicces volna): gyakran érezni, hogy túl régiek, tulajdonképpen elhasználtak már a beválasztott hírek, és így a rájuk adott reakciók is csak korlátozottan lehetnek érdekesek. Nem kizárt, hogy ezt megérezve irányítja a stáb a viccelődést feltűnően sokszor a komolyság felé, mintegy az (elveszett) aktualitás mögötti mélyebb igazságra rámutatva. De ez meg szájbarágósan hat egy humorműsortól. Mire a Balog Zoltán emberminiszter egy csapásra legendássá váló kijelentésére (a fogantatás pillanatában dúdoló várandós édesanyákról és édesapákról) adott kommentárok október 21-én eljutnak a Klubrádió hallgatóihoz, már nemcsak, hogy kiröhögtük magunkat a dolgon, de szinte el is felejtettük. Hasonlóképp az Orbán Viktorról elnevezett szingapúri orchideához – igen, volt valami ilyesmi még szeptemberben, de annyi minden történt már azóta. Az egyetlen lehetőség, hogy a műsor élő maradjon, az volna, ha a reakciók frissebbek lennének, és, mondjuk, nem az első felháborodás hangjait imitálnák újra meg újra. Balog felvetésére random dalcímeket felhozni nem túl eredeti ötlet, és attól sem kapunk röhögőgörcsöt, ha azt halljuk, Orbánról inkább kutyakaját kellett volna elnevezni.

És ez tovább is visz egy másik, még alapvetőbb problémához: habár érthető és nyilván érezhető is, hogy a Kinevetsz a végén! egy szűkebb, abszolút egyetértő és együtt gondolkodó közösség számára készült, amikor a közönség kiszolgálása bizonyos nevek gépies ismételgetésévé egyszerűsödik, az valójában épp annyira kevéssé mulatságos, amennyire kevéssé felszabadult és felszabadító. Vannak üdébb pillanatok, persze, de aztán mindig kiderül, hogy minden rossz, és erről X és Y tehet, általában kormánytagok, mint azt sejthetjük már jó előre. Emlékszünk még, amikor a kilencvenes években Sas Józsefnek elég volt kimondania, hogy Torgyán, és rázkódott a röhögéstől a fél Nagymező utca? Ezt pont jobb volna elfelejteni már.

Kinevetsz a végén!, Klubrádió, ok­tóber 21.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.