Rádió

Stadionozók

Pipa a Karc FM-en

Interaktív

Írtunk már több ízben is keserédes körkap­cso­­lásokról, önismétlő szakértői elemzésekről, félrehordó esélylatolgatásokról, és felejthetetlen futballistainterjúkról is volt módunk megemlékezni. Ebből a szempontból nem tartogat nagy meglepetést a mostani beszámolónk sem, ugyanakkor mégis. Hiszen huszonöt év után bejutott a BL csoportkörébe a Fradi! A felkiáltójelet a mondat végére nem is annyira mi tettük ki, mint inkább a Karc FM labdarúgó magazinjának házigazdája, Lentulai Krisztián.

A Pipa (az egyszerű, de nagyszerű című produkció) műsorvezetője ugyanis, ha a Fradi sikere kerül szóba, nos, csupa felkiáltó mondatban beszél. Vendégét bemutatván jelzi is, hogy Fradi-érzelmű, ami felveti a sportújság­írói objektivitás problémáját, ám érdekes módon mégsem Juhász Attila tűnik elfogultnak, hanem maga Lentulai. Persze az is lehet, hogy a Pipa nem egy sportműsor, hanem egy szurkolói magazin, egy kihangosított fan clubos találkozó, és akkor minden oké. Vagy az a háttérgondolat húzódna meg a műsor egésze mögött, hogy a Fradi nemzeti érték, nemzeti ügy, mondhatni hungarikum, tehát akinek a lelke nem emelkedik meg annyira, mint Lentulai hangja, az nem is annyira magyar?!

A labdarúgást boncolgató magazinműsoroknál korábban többféle attitűdöt figyelhettünk meg. Voltak a régi vágású, távolságtartó adások, amelyekhez legfeljebb némi melankolikus múltba révedés adott egy kevés érzelmi kísérőanyagot. Aztán voltak a szakmázós-bennfentes anyagok, mely típus gyakran szá­raz­ságával, és a beidézett, követhetetlen mennyiségű statisztikával keltett feltűnést. Az utóbbi időben felbukkant a kötelezően optimista hangütéses is, de ez meg az eredmények rögvalóságával ütközve nem volt képes igazán kibontakozni. A Lentulai-féle Pipa abban tűnik paradigmaváltónak, hogy egyáltalán nem látszik tudomást venni az úgynevezett eredményről, illetve más zavaró valóságelemről sem, és amolyan wishful thinking-jelleggel, vágyvezérelten elemzi az elemezni valót.

Jelen esetben nem másról van szó tehát, mint a Barcelona és a Ferencváros összecsapásáról, amelyet a házigazdák húztak be egy elég beszédes 5-1-gyel – régebben mintha egy ekkora vereségről nehezebb lett volna kvázi győztes meccsként beszélni. Beugrik egynéhány hasonló eredmény (vö. Real Madrid–Ferencváros 6-1, vagy: Magyarország–Jugoszlávia 1-7, hogy ne mondjuk: Andorra–Magyarország 1-0), ezeket nem kísérte hozsannázás és fáklyás menet. Rögtön tegyük hozzá, az 5-1 maga a papírforma, ahogy azt a telefonon keresztül értekező Juhász is aláhúzza. De Lentulai egyre növekvő lelkesedését nemigen befolyásolja. Ő ugyanis hamarosan odáig jut, hogy ha a Fradi lesgólja nem lesgól, a kapufája pedig nem kapufa, akkor igencsak bajban lett volna a hétszeres aranylabdás Lionel Messi és csapata. Valamint, hogy „voltak a kilencven percnek tízpercei”, amikor a kapujához szegezte a Fradi a Barçát. Jelentjük, a mérkőzést mi is láttuk, kapufára meg lesgólra emlékszünk, szegezésre nem. De tény, hogy a szép nevű Ihor Ihorovics Haratyin a 70. percben büntetőből gólt is szerzett a magyar csapatnak.

Érdekes világnak ígérkezik, ahol a Fradi meccseit úgy értelmezhetjük sporteseményként, mint mondjuk az Ismerős Arcok romantikus-nemzeti-mulatós slágereit zenei produkcióként. Muszáj lesz fejet hajtani előttük, különben nem tudom, mi van. Elvisz a zöld sas. Lentulai feldúltan meg is említi, hogy óvatlanul belenézett egy-két kommentfolyamba, és lesújtotta, mennyi „stadionozó” megnyilvánulást látott, pedig, mint mondja, nem is ellenzéki oldalakat nézett. „Ezek az emberek sosem fogják megérteni, mit jelent az, főtáblára kerülni, vagy mit jelent egy ilyen meccsen helyt­állni”, fakad ki a műsorvezető, és ezzel mintegy rövidre is zárja a kérdést. Vannak tehát a „stadionozók”, akik nem értik, meg a Fradi-érzelműek, akik értik. Átmenet, illetve harmadik út úgy tűnik, nincsen. De kérdem mégis, a belga idegenlégiósok hová álljanak?

Az október 21-i adás alapján.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.