Rádió

Stadionozók

Pipa a Karc FM-en

Interaktív

Írtunk már több ízben is keserédes körkap­cso­­lásokról, önismétlő szakértői elemzésekről, félrehordó esélylatolgatásokról, és felejthetetlen futballistainterjúkról is volt módunk megemlékezni. Ebből a szempontból nem tartogat nagy meglepetést a mostani beszámolónk sem, ugyanakkor mégis. Hiszen huszonöt év után bejutott a BL csoportkörébe a Fradi! A felkiáltójelet a mondat végére nem is annyira mi tettük ki, mint inkább a Karc FM labdarúgó magazinjának házigazdája, Lentulai Krisztián.

A Pipa (az egyszerű, de nagyszerű című produkció) műsorvezetője ugyanis, ha a Fradi sikere kerül szóba, nos, csupa felkiáltó mondatban beszél. Vendégét bemutatván jelzi is, hogy Fradi-érzelmű, ami felveti a sportújság­írói objektivitás problémáját, ám érdekes módon mégsem Juhász Attila tűnik elfogultnak, hanem maga Lentulai. Persze az is lehet, hogy a Pipa nem egy sportműsor, hanem egy szurkolói magazin, egy kihangosított fan clubos találkozó, és akkor minden oké. Vagy az a háttérgondolat húzódna meg a műsor egésze mögött, hogy a Fradi nemzeti érték, nemzeti ügy, mondhatni hungarikum, tehát akinek a lelke nem emelkedik meg annyira, mint Lentulai hangja, az nem is annyira magyar?!

A labdarúgást boncolgató magazinműsoroknál korábban többféle attitűdöt figyelhettünk meg. Voltak a régi vágású, távolságtartó adások, amelyekhez legfeljebb némi melankolikus múltba révedés adott egy kevés érzelmi kísérőanyagot. Aztán voltak a szakmázós-bennfentes anyagok, mely típus gyakran szá­raz­ságával, és a beidézett, követhetetlen mennyiségű statisztikával keltett feltűnést. Az utóbbi időben felbukkant a kötelezően optimista hangütéses is, de ez meg az eredmények rögvalóságával ütközve nem volt képes igazán kibontakozni. A Lentulai-féle Pipa abban tűnik paradigmaváltónak, hogy egyáltalán nem látszik tudomást venni az úgynevezett eredményről, illetve más zavaró valóságelemről sem, és amolyan wishful thinking-jelleggel, vágyvezérelten elemzi az elemezni valót.

Jelen esetben nem másról van szó tehát, mint a Barcelona és a Ferencváros összecsapásáról, amelyet a házigazdák húztak be egy elég beszédes 5-1-gyel – régebben mintha egy ekkora vereségről nehezebb lett volna kvázi győztes meccsként beszélni. Beugrik egynéhány hasonló eredmény (vö. Real Madrid–Ferencváros 6-1, vagy: Magyarország–Jugoszlávia 1-7, hogy ne mondjuk: Andorra–Magyarország 1-0), ezeket nem kísérte hozsannázás és fáklyás menet. Rögtön tegyük hozzá, az 5-1 maga a papírforma, ahogy azt a telefonon keresztül értekező Juhász is aláhúzza. De Lentulai egyre növekvő lelkesedését nemigen befolyásolja. Ő ugyanis hamarosan odáig jut, hogy ha a Fradi lesgólja nem lesgól, a kapufája pedig nem kapufa, akkor igencsak bajban lett volna a hétszeres aranylabdás Lionel Messi és csapata. Valamint, hogy „voltak a kilencven percnek tízpercei”, amikor a kapujához szegezte a Fradi a Barçát. Jelentjük, a mérkőzést mi is láttuk, kapufára meg lesgólra emlékszünk, szegezésre nem. De tény, hogy a szép nevű Ihor Ihorovics Haratyin a 70. percben büntetőből gólt is szerzett a magyar csapatnak.

Érdekes világnak ígérkezik, ahol a Fradi meccseit úgy értelmezhetjük sporteseményként, mint mondjuk az Ismerős Arcok romantikus-nemzeti-mulatós slágereit zenei produkcióként. Muszáj lesz fejet hajtani előttük, különben nem tudom, mi van. Elvisz a zöld sas. Lentulai feldúltan meg is említi, hogy óvatlanul belenézett egy-két kommentfolyamba, és lesújtotta, mennyi „stadionozó” megnyilvánulást látott, pedig, mint mondja, nem is ellenzéki oldalakat nézett. „Ezek az emberek sosem fogják megérteni, mit jelent az, főtáblára kerülni, vagy mit jelent egy ilyen meccsen helyt­állni”, fakad ki a műsorvezető, és ezzel mintegy rövidre is zárja a kérdést. Vannak tehát a „stadionozók”, akik nem értik, meg a Fradi-érzelműek, akik értik. Átmenet, illetve harmadik út úgy tűnik, nincsen. De kérdem mégis, a belga idegenlégiósok hová álljanak?

Az október 21-i adás alapján.

Neked ajánljuk