Amikor Sztupa és Troché kijöttek, hét ágról sütött a nap, s velük csurgott ki a banda is. Jöttek lefelé a lejtős úton, nagyokat lépve, szerelvényt lazítva, gumis nyakkendő a zsebbe, de azért lógjon ki a fele. Hasig az ing, sapka a kézben, elgyalogoltak volna a világ végéig is. De az első kocsmáig végül kocsival mentek, mert alig haladtak száz-kétszáz métert, amikor kikanyarodott az útra Mráz a Krazzal – így lett teljes a vidám kompánia, hisz a másik krazos, Pintér már velük volt. A nagy dög dudált, csikorogva fékezett, s úgy vágott ki a padkára, mintha közéjük akarna hajtani. Senki nem törődött azzal, hogy mindezt a ramazurit a kapusok még bőven láthatják. Szabaka felkurjantott, az áldóját! És sorban felkapaszkodtak a platóra. Irány a Szőnyeges, vert a vezetőfülke tetejére Kese, s a monstrum neki is lódult. A Szőnyeges speciális hely volt, egy családi jellegű ház pincejellegű, de inkább csak olyan süllyesztett garázsában működött: volt fröccs, tehát valami borjellegű lötty, barna címkés barack, hol volt az barack, kólakávé meg kőbányai. Csak arra bazírozták, hogy a fiúk erre jönnek mindig, átlagos hétköznapokon kettesével, péntekenként csapatostul. Ez volt az első egység az úton, megtartani ugyan nem bírta az érkezőket, nem lehetett leülni például, de álldogálni se nagyon, mert hát azon a rámpán a tömegben elég kényelmetlen volt. Ami azt illeti, a szőnyegesség, tehát maga a szőnyeg is egy merő hazugság volt. Na, jó, legyen legenda: volt egyszer itt egy szőnyeg. Tán benézett, felhajtott egy kisbarackot – nem, majd a rojtját –, s ahogy jött, tovább is állt, köszönés nélkül. Mindegy, az első löketre tökéletesen megfelelt, bár egy mozgóárus, ha közelebb teker a kiindulási ponthoz, simán lenyomhatta volna üzletileg a helyet, de ki látott már sört, bort, töményet mérő mozgóárust, különösen akkoriban. Így a Szőnyeges egész addig virágzott, míg jöttek a fiúk. Sztupa és Troché egyszer, jóval később, amikor az öreg embereket keresték, jártak arra, de még a házat sem találták meg, nemhogy az intézményt, pedig jól jött volna, mert épp porzott a veséjük, ám ez egy másik történet, melyben nem lettek meg az öreg emberek, és a hősök ízlése is deformálódott annyira, hogy aligha tudtak volna mit kezdeni a felsoroltakkal. Kérnek egy kávét? Minek? Az is szar volt, nem is itta senki. Mindegy, ez volt a Szőnyeges, nem egy nagy dicsőség, de legalább közel volt, a marhaménkű nagy teherautón alig egy-két perc, gyalog sem több öt-tíznél. Ennél tényleg csak a tévé van közelebb.
Pénteken (9-én) Tarantino két csaja csap össze a Film Cafén este tizenegykor. Az egyiknek három neve van, a másik meg már visszavonult, pedig ő volt a jobb itt is, de az Egyedülálló nő megosztaná így is simán hozza a nézhető kategóriát.
Szombaton visszatérünk dicső múltunkba, természetesen a Dunán, délután. A Dandin György, avagy a megcsúfolt férjet adják, ez egy 1955-ös magyar film. Nem tudom, volt vele valami baszkódás, betiltották talán, akkoriban ez nem volt akkora vasziszdasz, áthallásos Molière-adaptáció, tényleg egy métely: Duda Gyuri benyom egy lányosat Rákosinak, anyám, borogass! Este egy 1943-as hősköltemény a távoli Amerikából: Akiért a harang szól. Előtte Erin Brockovich, amiben ugyebár Albert Finney játszik. Meg Julia Roberts is, de én ezen a héten Brigit, a Fondüt akarom nézni.
Vasárnap Egy hét Marilynnel a Dunán. Egyfelől mondtam már, hogy Fondüvel, és akkor már inkább a Balatonon, másrészt van ez a brit nyál mint alműfaj, a Négy esküvő, egy temetés alapozta meg, s abban a karácsonyi rettenetben ért a csúcsára, ahol a veterán rocksztár újra felkapaszkodik a slágerlisták tetejére. De ha már az ilyeneknél tartunk, Idétlen időkig is lesz ma! A Film Café nyomatja hatkor, abban mégis fellép egy őrgörény vagy mosómedve.
Csütörtökön kiderül, hogy a magyarok már ’71-ben megcsinálták a Tetovált lány folytatását, most meg azon veri a nyálát a világ, hogy hogy merték a svédek folytatni. A tetovált nő 23.35-kor kezdődik az m3-on. Csak semmi tévé!
