Rádió

Szűk térben

Daltörténetek a Klubrádióban

Interaktív

Műfaji törvényszerűség, hogy a rádió alapvetően a dialogikus megszólalásban tud erős lenni, még a rádiós sportközvetítéseknek is általában az a legérdekesebb része, amikor a kommentátorok nem pusztán közvetítenek, hanem megvitatnak egy-egy helyzetet vagy közösen elemeznek izgalmasnak tűnő momentumokat. Magyarul beszélgetni muszáj, de természetesen nem mindegy, hogy hogyan.

Az utóbbi időben (még a járvány előtt, tehát nem arra reagálva) mintha a Klubrádió is igyekezett volna felfrissíteni a maga beszélgetős műsorpalettáját. Behozták például a bulvárosabb irányt is a Kadarkai Endre-féle Világtalálkozóval, de a hagyományosabb portréműsorok terén is a vérfrissítésre törekedtek. Időközben – a járvány miatt – jókora nehezítéssel is szembe kellett nézniük, hiszen dacára a modern telekommunikáció vívmányainak, a tapasztalatok azt mutatták, hogy az élő stúdióbeszélgetések hangulatát a telefonos bejelentkezések egyszerűen nem tudják pótolni. De talán ennek már vége.

Tehát vannak a Klubon az ilyen meg olyan beszélgetős műsorok, meg van a Kováts Kriszta színész- és énekesnő vezette Kovátsműhely. Ha emlékezetünk nem csal, ugyanilyen címen futott már sorozata Kovátsnak élő produkcióként is különféle budapesti helyszíneken, feltehetően ennek a folytatása lenne a mostani rádiós Kovátsműhely, habár az előzményekről a műsorleírásban nem esik szó. A tavaly októberben indult sorozat beharangozójában az állt: „zenés kultúrtörténeti kalandozásra hívja hallgatóit vasárnap délutánonként Kováts Kriszta”. Illetve, hogy minden egyes adás „a színész-énekesnő saját dalaira, dalszövegeire építkezik. E 3–4 perces kis történetek nemcsak egy-egy életérzést fogalmaznak meg, hanem egykor köztünk élt híres személyiségeket, legendás helyszíneket is megidéznek.”

A képlet egyszerű: minden adás elején bejátszanak egy Kováts Kriszta-dalt, majd Kováts a saját dala kapcsán beszéltet egy-egy vendéget. A koncepció, bár kimondottan egyedi, hasonló produkcióról még csak nem is hallottunk, egyáltalán nem biztos azonban, hogy ettől maró hiányérzet keletkezett bennünk. Azt, hogy az egyes dalok milyenek (az elhangzó művek szinte egytől egyig a Fábri Péter– Gallai Péter szerzőpáros alkotásai), most ne firtassuk, a hallgatói ízlés kifürkészhetetlen, bizonyára épp annyian lelkesednek értük, ahányan nem. Az viszont már egy erősebb probléma, hogy egy ennyire belterjes helyzetből ki lehet-e hajtogatni valamiféle hétről hétre megújulni képes produkciót.

Legutóbb például a Balaton volt a téma, pontosabban a Fábri–Gallai-páros Balatoni emlék című dala. Aztán a magyar tengerről beszélt Olti Ferenc vegyészmérnök és balatonfüredi lokálpatrióta, illetve Sumonyi Papp Zoltán író, a szigligeti alkotóház törzsvendége. Mindkét beszélgetésnek voltak érdekes pillanatai, mint ahogy mindkettőben akadtak kínosabb momentumok is. Abban azonban nagyon hasonlítottak egymáshoz, hogy egyiknek sem volt köze (a tó említésén túl) a témaadó dalhoz. Meg a kakukktojásként bejátszott (úgy tűnik, enélkül nincs is tónosztalgia már) Cseh–Bereményi-klasszikushoz, A hatvanas évekhez sem – melyet Kováts Ó, a Balaton címen konferált fel.

Ha akár Oltival, akár Sumonyival készült volna egy-egy beszélgetés a saját Balatonhoz fűződő történeteikről, valószínűleg jobban jártunk volna. Úgy viszont, hogy a témaadó dalra kellett reagálniuk (illetve olyan sematikus kérdésekre, hogy mit jelent nekik a tó), inkább egy (két) kihagyott helyzetnek tűnt a Kovátsműhely legutóbbi adása. Ráadásul a magán­életi összekapcsolódások hangsúlyozása a házigazda és a vendégek viszonylatában tovább erősítette a klausztrofób hangulatot.

Bizonyára lenne létjogosultsága egy olyan zenés műsornak, amely a dalokon keresztül igyekszik egy-egy témát, helyszínt vagy korszakot megközelíteni. De ahhoz az lenne mindenekelőtt szükséges, hogy mind a dalok, mind a témák elég érdekesek, ismertek és változatosak legyenek.

Klubrádió, július 12.

Neked ajánljuk