Szüret 2023/20.

  • Narancs
  • 2023. május 17.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

A kormány teljes szívvel támogatta, hogy Veszprém méltó módon legyen Európa kulturális fővárosa. A kormány szinte az utolsó szabad fillérjeit is odaadta Veszprémnek, hiszen egy királynő nem mehet a bálba akármilyen hacukában.

Orbán Viktor beszéde a veszprémi Acticity Tánc- és Mozgásközpont átadásán; Miniszterelnöki Kabinetiroda

 

KONSTITUÁLT   ÖTSZÖR   HOZADÉKA   GITÁRZENEKAR

 

Hiszek a gyógynövények gyógyító erejében – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Gyógynövény Szövetség és Tanács szakmai napján, Budapesten. (…) Dr. Nobilis Márton kihangsúlyozta, hogy a háború és a Covid rávilágított az önellátóság szerepére. Fontos, hogy mind gyógyászati, mind élelmiszer szempontból ugyanúgy önellátóak legyünk.

Az Agrárminisztérium Sajtóosztály közleményéből

 

A miniszter hangsúlyozta a katonai örökség jelentőségét is, mint mondta, a magyar egy régi katonanemzet, a magyar katona pedig mindig kiválóan helytállt. Hozzátette: fel kell ismerni az ebben rejlő tudást, tapasztalatot, és erre építve kell megújítani a hadsereget, átvezetni azt a jövőbe. Úgy vélte, hiába állnak rendelkezésre a legmodernebb eszközök, de ha nincs a katonákban bátorság, nem tudnak erőt meríteni elődeikből, akkor nem lesz erős a hadsereg.

Honvédelem.hu

 

Az MTA elnöke után Csák János kulturális és innovációs miniszter mondott beszédet, aki kiemelte: a magyarok ezer éve konstituált életvilágot alkottak, amit nemzedékről nemzedékre képesek voltak továbbadni. Beszélt arról is, hogy koronként változott, mi határozta meg, hogyan látjuk a világot.

MTI

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Vesszen Triatlon!

A magyar irodalom egyik örök Nobel-várományosa, Krasznahorkai László a minap interjút adott a Skandinávia-szerte méltán népszerű Svenska Dagbladet című svéd napilapnak.

Budapest győzött

Miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy a Rákosrendező ügyében a főváros élni fog elővásárlási jogával, össztűz zúdult rá.

Kiteljesedés

Külföldi választás még nem okozott akkora változást a Fideszben, mint az amerikai. Az eddig is alkalmazott fenyegetőzések Donald Trump hivatalba lépése óta még vadabbak, ráadásul Orbánék már meg sem próbálnak úgy politizálni, mintha a nyugati szövetségi rendszer részei lennénk.

Partnerként kezelve

A román határhoz közeli 300 lelkes Toldon is segíti a mélyszegénységben élőket az Igazgyöngy Alapítvány. A rendszerkritikus álláspontjáról ismert alapítót sok támadás érte az elmúlt években, ennek ellenére sikerült elfogadtatnia magukat az állami intézményrendszerrel.

„Anya, hogyan nem szabad hozzám érni?”

Meg sem hallgatva a lehetséges gyanúsítottat, be sem várva a személyes találkozáson alapuló pszichiátriai szakvéleményt, két nap alatt zárta le a rendőrség annak az iskolai feljelentésnek a vizsgálatát, amely szerint egy osztályfőnök bűncselekményt követhetett el egy 12 éves kislánnyal szemben. Az érintett család inkább elköltözött a városból.