tévésmaci

Tehén, tehte

  • tévésmaci
  • 2019. február 17.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché beindították a szövetkezeti csúzligyártást, a kézműves szó fetisizálása még a fasorban sem volt. Mert erről volt szó: tiszteletre méltó nyanyák ücsörögtek nagy számosságban a tágas üzemcsarnokban (az üzemcsarnok mindig tágas), mint sorstársaik a varrodában vagy fecskék a dróton (nagy, harminckilós fecskék), és eszkábálták a háztáji lőfegyvereket. Fürge és pimasz hordárfiúk rohangáltak köztük föl s alá, mert egyiknél a tejgumi fogyott ki, a másiknál az ágas, mindig kellett valakinek valami. Ennek a – Sztupa javaslatára bevezetett – normarendszer vetett aztán véget. A csúzlik egységalapú elszámolását felváltotta a norma, amit mindenkinek hoznia kellett, s ez beindította a munkaversenyt is, mert a norma köztudomásúan arra szolgál, hogy a legjobbak túlteljesítsék. Reggel mindenki kapott harminc csúzli előállításához szükséges anyagot, s fél négyig el kellett készülni velük. (A kétkezes maroklőfegyver két változatban készült, a mondott tejgumisban, illetve a dupla szelepgumisban. Ellenőrizetlen források szerint volt az üzemcsarnoknak egy titkos pincehelyisége, ahol szigorúan kiválasztott, ezer százalékig megbízható elvtársnők traktorbelsőből applikálták a csumegákat, de ezt ma már nincs módunk igazolni, amikor a helyszínen jártunk, az üzemcsarnokot lerombolva találtuk, bár a romok alatt kétségkívül láttunk egy furcsa csapóajtót, ami felfele nyílott volna, ha nyílik. Azt beszélték akkoriban, hogy a traktorbelsős csúzli átviszi a páncélt is. Ez valószínűleg túlzás volt, de kipróbálni senki sem merte.) Persze a gyártásnál sokkal nagyobb körültekintést igényelt a terjesztés. Azt teljes fedésben lehetett csak végezni, ötcsillagos megbízottakkal, mert az elképzelhetetlen volt, hogy a fater hazamentsen egyet öcsinek, hogy azzal menjen a vadgalambokra; világbotrány lett volna.

Pénteken (18-án) este kilenckor a Film Café tűzi műsorára Trisztán és Izolda szép és bizonyára színigaz történetének egy viszonylag utóbbi filmes kiszerelését, melyben Marke király szerepében Rufus Sewell lép a průhonicei kastély gyanúsan gondozott parkjának kavicsára. Trisztán sajnos James Franco, Izolda viszont a csodás Sophia Myles (London válasza Trine Dyrholmra). A történetet nyilván önök is kívülről fújják, erről szól szegény jó Zilahy Lajos máig befejezetlen műve, a Valakit visz a víz is. S ha a széplelkűségből mára még nem elég, hisz’ soha sem elég, akkor ott van szűk egy óra múlva a Dunán maga Julie kisasszony is. Arra később tán még rátérünk, hogy valszeg Colin Farrell 100. születésnapja alkalmából van ott, de sietve szögezzük le, hogy Szerb (más források szerint Szerv) Antal mennyire a fejin találta a szöget (máshol: szöghaja van), amikor azt mondta, hogy Strindberg nem Ibsen. De nem ám.

Vasárnap új oldaláról mutatkozik be Colin Farrell a Filmbox Premium nevezetű csatornán este kilenckor. A homár ugyanis annyira negatív utópia, hogy az már egyenesen disztópia, de fellép benne a magyar versenyző, Rachel Weisz is meg Olivia Colman is, úgyhogy azt sem bánjuk, ha kötelező lesz párt találni a nem is túl távoli jövőben. Nyilván a film írói sem Margaret Atwoodok, de tegyük a kezünket a szívünkre, Margaret Atwood sem egy Margaret Atwood, még kevésbé was ist das. Tehát ne tévézzenek, induljanak azonnal Průhonicébe negyven pár barna férficipővel.

Neked ajánljuk