Zöld, szeretlek!

Környezetvédelmi műsorok

Interaktív

Azt valószínűleg ma már senki sem vitatja, hogy a környezetvédelem kérdései megkerülhetetlenné váltak társadalmi, gazdasági és politikai szempontból is, hiszen kis túlzással a csapból is a klímaváltozás és a fosszilis energiahordozók folynak. Azt ugyanakkor kötve hisszük, hogy a hétköznapi párbeszédekbe is mélyen beférkőzött volna a téma, pláne, hogy a közvélekedés többnyire a halálos unalom szinonimájaként tekint a környezettudatosságra.

A rádiók mindenesetre igyekeznek kitenni magukért, minden valamirevaló csatorna heti magazinnal csábítgatja a zöldfülűeket. A Klubrádión például Bagics Bence és Gerenday Bars Ágnes szerkeszti a - nem kifejezetten fantáziadús című - Zöld klubot. A címmel ellentétben a műsor maga egész színesre sikeredik, igaz ugyan, hogy kis könnyítéssel élve nemcsak a környezetvédelemről, de mindenféle természeti témáról szó eshet náluk. Így hallunk a Magyar Orchidea Társaság (ilyen is van) őszi virágszemléjéről a Városligetben, és szó esik a Virágos Magyarországért verseny díjkiosztójáról is, illetve arról, hogy nemzetközi szinten is jók vagyunk köztéri növényültetésben. Ez is valami - de ne legyünk rosszmájúak. A zenei aláfestés pedig mi más is lehetne, mint a Charlie nénje unásig ismert betétdala Sinkovits Imre és Almási Éva előadásában (a címét csak azért sem írom ide).

A környezettudatossághoz legközelebb a Zöldág Nemzetközi Öko-Design Fesztivál bemutatásával kerülünk, és az, mondjuk, tényleg érdekes, ahogy Reök Cecília projektmenedzser körülírja, hogy nemcsak az újrahasznosítás a fontos, hanem a tervezés és elkészítés tudatossága, a gyártás környezet- és energiaterhelése, a szállítási út hossza, a használat utáni lebonthatóság és a szelektív gyűjthetőség is. A műsoróra végén színes híreket is kapunk, és valahogy azt is sikerül elkerülni, amit a környezetvédelmi magazinok gyakran nem tudnak vagy akarnak: hogy görcsösen, sötét jövőképet festve neveljék a hallgatóikat.

A Zöld klubhoz képest a Lánchíd Rádió Zöldgömbje (egy fokkal ügyesebb cím talán) inkább a szakmázás felé hajlik, a műsoridő felét például a frissen kinevezett környezetvédelmi ombudsmanhelyettes, Szabó Marcel viszi el. ' politikushoz illő diplomatikussággal helyezkedik középre, olyannyira, hogy az egyetlen élesebb pillanatban is szó nélkül marad, ami azért némi rossz ízt hagy hátra: a bős-nagymarosi vízlépcső ügyéről szólva válasz nélkül hagyja Haraszti Gyula műsorvezető megjegyzését, miszerint egy ilyen elterelés valaha casus belli lett volna, ma meg Hága sem tud dűlőre jutni vele.

Szabót Lukács András követi a Levegő Munkacsoport részéről, aki elvileg egy parlamenti megbeszélésről hozott hírt, de végül erről kevés derül ki, viszont legalább megtudjuk, hogy évente tizenhatezren halnak meg részecskeszennyezésben, ráadásul a BKV megint használt buszokat akar venni, pedig az EU az elektromos járművek nyolcvanöt százalékát kifizetné - na, ezt magyarázza meg valaki, mondanánk, de megint csak kijelentéseket kapunk. Valószínűleg éppen ez a legnagyobb buktatója a környezetvédelemről való beszédnek: egyelőre megelégszik a tényekkel és adatokkal, és ezért nem is integrálódik a hétköznapi diskurzusba, magyarán a kis életünkbe se.

A hét vége zöldsztárja a greenpeace-es Tömöri Balázs volt, ő a Zöldgömbben és a Kossuth rádió Oxigénjében is bemutatta kis GMO-kalauzát, amiből kiderül, hogy a magyar termelők és forgalmazók hatvan százaléka nem foglalkozik génmódosított élelmiszerekkel, ugyanakkor azt sem lehet elhallgatni, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú kereskedelmi lánc nem volt hajlandó a Greenpeace megkeresésére reagálni, ami nyilván valamit jelent. Egyébként a GMO-téma sokszínűségéhez elég lett volna a képzőművész Bukta Imre hatalmas álmutáns kukoricáit megemlíteni, hogy kicsit kevésbé legyen száraz a műsor, ez elmaradt, de mindenki bepótolhatja magának a Műcsarnokban (amíg még tart a Bukta-retrospektív, és amíg még létezik a Műcsarnok).

Az Oxigén volt egyébként a legprofibb a három adás közül, már ami a technikai részt és az összeszedettséget illeti, ugyanakkor a legutópisztikusabb is. És most nem a dunai galóca visszatelepítésére gondolunk (a Szent István Egyetem kezdeményezésére), mert az kifejezetten érdekes műsorrész volt, hanem Csath Magdolna (egykori MIÉP-es képviselőjelölt) közgazdász víziójára, hogy a székelyek mintájára (!) majd mi, anyaországiak is visszatérünk a cserekereskedelemhez és kézműves gazdálkodáshoz, amit ott soha nem felejtettek el. A szegénységet és a mezőgazdasági infrastruktúra hiányát azért nem szerencsés a fenntartható fejlődéssel összekeverni, ráadásul ezért a romantikáért nem is kell mostanában olyan messzire menni. Csakhogy zöldtémákról eszmét cserélni és zöldségeket beszélni nagyon nem ugyanaz.

Zöld klub, Klubrádió, november 14.; Zöldgolyó, Lánchíd Rádió, november 16.; Oxigén, MR1 - Kossuth rádió, november 18.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.