Zöld, szeretlek!

Környezetvédelmi műsorok

Interaktív

Azt valószínűleg ma már senki sem vitatja, hogy a környezetvédelem kérdései megkerülhetetlenné váltak társadalmi, gazdasági és politikai szempontból is, hiszen kis túlzással a csapból is a klímaváltozás és a fosszilis energiahordozók folynak. Azt ugyanakkor kötve hisszük, hogy a hétköznapi párbeszédekbe is mélyen beférkőzött volna a téma, pláne, hogy a közvélekedés többnyire a halálos unalom szinonimájaként tekint a környezettudatosságra.

A rádiók mindenesetre igyekeznek kitenni magukért, minden valamirevaló csatorna heti magazinnal csábítgatja a zöldfülűeket. A Klubrádión például Bagics Bence és Gerenday Bars Ágnes szerkeszti a - nem kifejezetten fantáziadús című - Zöld klubot. A címmel ellentétben a műsor maga egész színesre sikeredik, igaz ugyan, hogy kis könnyítéssel élve nemcsak a környezetvédelemről, de mindenféle természeti témáról szó eshet náluk. Így hallunk a Magyar Orchidea Társaság (ilyen is van) őszi virágszemléjéről a Városligetben, és szó esik a Virágos Magyarországért verseny díjkiosztójáról is, illetve arról, hogy nemzetközi szinten is jók vagyunk köztéri növényültetésben. Ez is valami - de ne legyünk rosszmájúak. A zenei aláfestés pedig mi más is lehetne, mint a Charlie nénje unásig ismert betétdala Sinkovits Imre és Almási Éva előadásában (a címét csak azért sem írom ide).

A környezettudatossághoz legközelebb a Zöldág Nemzetközi Öko-Design Fesztivál bemutatásával kerülünk, és az, mondjuk, tényleg érdekes, ahogy Reök Cecília projektmenedzser körülírja, hogy nemcsak az újrahasznosítás a fontos, hanem a tervezés és elkészítés tudatossága, a gyártás környezet- és energiaterhelése, a szállítási út hossza, a használat utáni lebonthatóság és a szelektív gyűjthetőség is. A műsoróra végén színes híreket is kapunk, és valahogy azt is sikerül elkerülni, amit a környezetvédelmi magazinok gyakran nem tudnak vagy akarnak: hogy görcsösen, sötét jövőképet festve neveljék a hallgatóikat.

A Zöld klubhoz képest a Lánchíd Rádió Zöldgömbje (egy fokkal ügyesebb cím talán) inkább a szakmázás felé hajlik, a műsoridő felét például a frissen kinevezett környezetvédelmi ombudsmanhelyettes, Szabó Marcel viszi el. ' politikushoz illő diplomatikussággal helyezkedik középre, olyannyira, hogy az egyetlen élesebb pillanatban is szó nélkül marad, ami azért némi rossz ízt hagy hátra: a bős-nagymarosi vízlépcső ügyéről szólva válasz nélkül hagyja Haraszti Gyula műsorvezető megjegyzését, miszerint egy ilyen elterelés valaha casus belli lett volna, ma meg Hága sem tud dűlőre jutni vele.

Szabót Lukács András követi a Levegő Munkacsoport részéről, aki elvileg egy parlamenti megbeszélésről hozott hírt, de végül erről kevés derül ki, viszont legalább megtudjuk, hogy évente tizenhatezren halnak meg részecskeszennyezésben, ráadásul a BKV megint használt buszokat akar venni, pedig az EU az elektromos járművek nyolcvanöt százalékát kifizetné - na, ezt magyarázza meg valaki, mondanánk, de megint csak kijelentéseket kapunk. Valószínűleg éppen ez a legnagyobb buktatója a környezetvédelemről való beszédnek: egyelőre megelégszik a tényekkel és adatokkal, és ezért nem is integrálódik a hétköznapi diskurzusba, magyarán a kis életünkbe se.

A hét vége zöldsztárja a greenpeace-es Tömöri Balázs volt, ő a Zöldgömbben és a Kossuth rádió Oxigénjében is bemutatta kis GMO-kalauzát, amiből kiderül, hogy a magyar termelők és forgalmazók hatvan százaléka nem foglalkozik génmódosított élelmiszerekkel, ugyanakkor azt sem lehet elhallgatni, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú kereskedelmi lánc nem volt hajlandó a Greenpeace megkeresésére reagálni, ami nyilván valamit jelent. Egyébként a GMO-téma sokszínűségéhez elég lett volna a képzőművész Bukta Imre hatalmas álmutáns kukoricáit megemlíteni, hogy kicsit kevésbé legyen száraz a műsor, ez elmaradt, de mindenki bepótolhatja magának a Műcsarnokban (amíg még tart a Bukta-retrospektív, és amíg még létezik a Műcsarnok).

Az Oxigén volt egyébként a legprofibb a három adás közül, már ami a technikai részt és az összeszedettséget illeti, ugyanakkor a legutópisztikusabb is. És most nem a dunai galóca visszatelepítésére gondolunk (a Szent István Egyetem kezdeményezésére), mert az kifejezetten érdekes műsorrész volt, hanem Csath Magdolna (egykori MIÉP-es képviselőjelölt) közgazdász víziójára, hogy a székelyek mintájára (!) majd mi, anyaországiak is visszatérünk a cserekereskedelemhez és kézműves gazdálkodáshoz, amit ott soha nem felejtettek el. A szegénységet és a mezőgazdasági infrastruktúra hiányát azért nem szerencsés a fenntartható fejlődéssel összekeverni, ráadásul ezért a romantikáért nem is kell mostanában olyan messzire menni. Csakhogy zöldtémákról eszmét cserélni és zöldségeket beszélni nagyon nem ugyanaz.

Zöld klub, Klubrádió, november 14.; Zöldgolyó, Lánchíd Rádió, november 16.; Oxigén, MR1 - Kossuth rádió, november 18.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.