Fülledt meleg, zivatarokkal – Időjárás a héten

Pár napig semmi sem zavarja meg a nyári meleget – szerdától ismét zivataros időszak következik.

A nyár első felének mérsékelten meleg, többnyire átlag körüli hőmérsékleteket hozó időjárása akár el is hitetheti velünk, hogy ezúttal hőség nélkül maradunk – az is lehet, hogy ez csupán csak a felvezetés volt! Ezen a héten, legalábbis az elején (ami kétségtelenül a második félidő nyitánya) már határozottabban melegszik az idő és az ország számos régiójában (nem utolsósorban Budapesten és környékén) némely napokon már-már kánikulára van kilátás, de hőségnek még semmi nyoma. Egyelőre kedvez ennek a nagytérségi helyzet is: a ciklonok és azok frontjai messzire kerülik a Kárpát-medencét, és inkább anticiklonális övezetben, igaz, annak többnyire a peremén helyezkedünk majd el. Így zömmel a helyi hatások alakítják az időjárást: a nedves, néha kifejezetten fülledt levegőben azután elszórtan bár, de többfelé alakulnak ki zivatarok. Amikor egy magassági hidegörvényhez kapcsolódó sekély ciklon húzódik fölénk (mint szerdán-csütörtökön), akkor ezek száma is megnő.

false

 

A hőmérsékletek lassan, folyamatosan emelkednek: sokfelé már hét elején is kánikulai meleg várható (például a fővárosban és környékén, ahol még a hősziget hatás is rátesz egy lapáttal). Hét közepére megtorpanhat ez a melegedő tendencia, hogy azután pénteken újrakezdje, majd szombaton ismét tetőzzön a meleg. A melegedés persze az éjszakákra is vonatkozik: mind többfelé ragadnak ekkor is a hőmérsékletek 20 fok felett: ezek a trópusi éjszakák teszik még kellemetlenebbé az egyelőre még rövid kánikulai periódusokat. A légmozgás keddtől péntekig kifejezetten élénknek, néhol, pláne nyugaton, erősnek mondható. Az előtt (azaz hétfőn), illetve utána, a hét utolsó napjain jóval gyengébb szél fog fújni. A hétvégére is marad a többfelé záporos, de szombaton még azért alapvetően meleg, többnyire napos idő – ekkor ismét kopogtat a 30 fok, de tartós hőséggel ekkor sem kell számolni. Szombat késő estétől nyugat felől egy masszívabb csapadékrendszer is befuthat, ami a záporok, zivatarok esélyét növeli még a vasárnap tekintetében is, miközben aznap sem lesz éppen hideg.

A pollenallergiások számára kevésbé jó hír, hogy már a múlt héten megjelent a levegőben a parlagfű virágpora – ezen a héten helyenként már a tüneteket is okozó közepes koncentrációban irritálhatja az arra hajlamosakat – kezdődhet a szipogás és szitkozódás, ami szeptember végéig biztosan kitart.

Éjszakánként a a szerencsés esetben kiderülő égbolt remek kilátást biztosít a Nappal éppen szembeállásba kerülő, emiatt jócskán kifényesedő Marsra: a feltűnően ragyogó (–2,7 magnitúdóval most már a Jupitert is előzi!), vöröses színű, növekvőnek látszó átmérőjű bolygó az éjszaka nagy részén megfigyelhető lesz a Bak csillagképben, kevéssel a horizont felett.

Melegszik, rendületlenül

Hétfő: Zömmel derült, napos időben 26, 31 fokig melegszünk: az Alföld közepén lesz a legmelegebb, de a fővárosban is közel kánikulára számíthatunk – nyugaton lesz egy árnyalattal hűvösebb. A délutáni gomolyfelhő-képződésből csupán elvétve alakulhat ki egy-egy zápor (elsősorban északkeleten, illetve délnyugaton). Inkább csak mérsékelt, de a középső és a keleti országrészben helyenként élénkebb északnyugati szél fog fújni. Késő este délnyugaton erőteljesebb felhősödés kezdődik és itt éjszaka többfelé várhatók záporok, zivatarok – de az ország nagyobb részén nem kell csapadékra számítani. Hajnalra 15, 20 fokig hűlünk, ekkor nyugaton már feltámadhat az északnyugati szél.

Kedd: Napközben az ország északkeleti harmadán és részben a Nyugat-Dunántúlon (sőt, délután már a Duna–Tisza köze déli részén és délkeleten) már erősebben gomolyfelhősebb idő lesz, itt többfelé alakulnak ki záporok – eközben az ország nagyobb részén (így Budapesten vagy a Balatonon) semmilyen csapadék sem várható. Délután 26, 31 fokig melegszünk: a csapadékosabb vidékeken lesz a kevesebb, az Alföld központi területein és a főváros környékén a több. Napközben mindenhol megélénkül az északnyugati szél. Éjszakára többfelé megnövekszik a felhőzet, elsősorban északon, a főváros környékén és az északkeleti országrészben számíthatunk záporokra, zivatarokra. Továbbra is élénk északnyugati szélben 16, 21 fokig hűlünk.

Szerda: Az ország nagy részén napos, habár (északnyugat felől) erősen szeles idő lesz. A nap első felében főleg a középső országrészben, így a főváros környékén, valamint délkeleten számolhatunk zivatarokkal, záporokkal, később is elsősorban itt, de már északkeleten és a Tiszántúlon is várható zápor, zivatar, miközben az ország nyugati felén (például a Balatonon) jóval kisebb a csapadék esélye. A hőmérsékletek délután 23 és 28 fok körül alakulnak – északkeleten lesz kevesebb. Éjszaka főleg északon, a középső országrészben és keleten várhatók újabb záporok, esetleg zivatarok is  - néhol kiadósabb mennyiségű csapadék is leeshet. Reggelig 17, 20 fokig hűlünk. Közben még mindig kissé élénk északnyugati szél fog fújni.

Csütörtök: A Dunántúl nagyobb részén már nem várható csapadék, néha a nap is kisüthet, de már a Kelet-Dunántúlon valamint az ország középső és keleti felén jóval több lesz a felhő, itt mind délelőtt, mind délután kialakulhatnak záporok, zivatarok - késő délután-kora este inkább már csak az ország keleti harmadán. Délután zömmel 24, 29 fokig melegszünk: a csapadékos régiókban lesz rendre kissé hűvösebb. Még mindig többnyire élénk, a Dunántúlon sokfelé erős északnyugati szél fog fújni - de az ország keleti harmadán már csak mérsékelt légmozgást tapasztalunk (és Budapest környékén is sokat mérséklődik a szél, pláne az előző naphoz képest). Éjszaka a keleti országrészben még többfelé fog esni, máshol már nem várható további csapadék. Közben gyengül a szél is. Hajnalra 16, 20 fokig csökken a hőmérséklet.

Péntek: Keleten felhősebb, nyugaton még többnyire derült, napos idő várható, napközben már 24, 29 fokos maximumokkal, melyek a délután második felére állnak be. Napközben sokfelé (főleg északkeleten, a főváros környékén  és általában az ország középső és keleti felén) erőteljesen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok - ezek környezetében hirtelen lehűlhet a levegő! Nyugaton és a középső országrészben még kissé élénk északnyugati szél fog fújni - késő délutánra sokat veszít az erejéből. Éjszaka már csak elvétve eshet, csupán igen visszafogott légmozgást tapasztalunk. Reggelig 15, 20 fokig hűlünk.

Szombat: Kezdetben sok napsütésre számíthatunk, délután a megnövekvő gomolyfelhőzetből elszórtan ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok (főleg északkeleten, illetve a nyugati országrészben). Délután már 26, 31 fokos csúcshőmérsékleteket mérhetünk – a Dunántúlon sokfelé megyünk 30 fok fölé (de talán a főváros környékén is kánikula közeli hőmérsékletekre számíthatunk). Legfeljebb gyenge, jellegtelen irányú szél fog fújni. Éjszaka kezdetben még nem várható csapadék, de éjfél után nyugat felől mind többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok - ezek környezetében megmozdulhat a levegő is. Kora reggelig 16, 20 fokig hűlünk, ekkor a nyugati és a középső országrészben már sokfelé eshet.

false

 

Fotó: MTI

Vasárnap: Napközben a megnövekvő gomolyos felhőzetből sokfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, délután sem lesz több 23, 30 foknál - főleg délen, keleten azért marad a strandidő. Legfeljebb a zivatarok környékén számíthatunk arra, hogy feltámad a szél - ezt leszámítva gyenge marad a légmozgás. Éjszaka (egy átmeneti esti csapadékszünetet követően)  még mindig sokfelé fog esni, reggelig, zömmel elhanyagolható légmozgás mellett 17, 22 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk