Két kánikula között

A múlt hét közepéig tartott az év második hőhulláma – az első, ki emlékszik már erre, még április végén, május közepén köszöntött be. Egy valamirevaló, többnapos hőség elképzelhetetlen rekorddöntés nélkül: ezúttal a napi maximumok és legmagasabb hajnali minimumok kategóriájában is új győzteseket avathattunk – ráadásul napokon keresztül. Azután jött ama bizonyos, számos nagyobb léptékű konvektív rendszert generáló sekély légörvény, amely meglehetősen viharos körülmények között véget vetett a nagy melegnek. Többek között ennek köszönhettük a csütörtökről péntekre virradó késő éjjel, rögvest három egymást követő hullámban Budapestet és környékét is eláztató, heves elektromos viharral (tömérdek látványos villámmal) és felhőszakadással járó zivatart: így ázott el számos kiülős helyen szórakozó embertársunk − ezúttal kívülről is. Arról pedig, hogy a következő pár nap se a kánikula jegyében teljen, a hétfőn menetrendszerűen befutó hidegfront tehet majd. Ráadásul ezúttal – a szokásoktól kissé eltérően – nem egy meleg nap végén, hanem még a nap első felében érkezik a szokásos, mondhatni elvárt extrák kíséretében. A hűvösebb levegő a talaj közelében előre is siet, így azután már csak az ország délkeleti felében tapasztalunk majd jóval 25 fok feletti maximumokat (miközben északnyugaton legfeljebb 20 fok körül marad a levegő hőmérséklete). A hidegfront átvonulását záporok, zivatarok – néhol meg afféle csendes, de bizonyos határok között szívósan kitartó eső kísérheti, és a front érkezése irányából (északnyugatról) megélénkülhet a szél is. Nos, mint látható, már a hétfő sem lesz az a kifejezett forró nap, s e tekintetben a kedd sem hoz változást – de ki bánja: egy alapvetően kellemes hőmérsékletű napot nyerünk általa. Eső, zápor napközben már hírmondóként is alig akad, derült idő várható – éppen ezért nem árt ügyelni a hidegfront utáni magasabb UV-B sugárzásra. A hőmérséklet kedden a legtöbb helyen kevéssel 25 fok alatt (max. akörül)  alakul majd, s végig erős északnyugati irányú szelet fogunk tapasztalni, amit sajnos itt nálunk, a Józsefvárosban igen csekély mértékben lehet vitorlába fogni.

Szerdán is csak kicsit emelkedik a hőmérséklet (csak hogy meglegyen az a nyomorult 25…), ráadásul este északon, nyugaton már futó záporokra is számíthatunk, másnap hajnaltól pedig egy gyenge hidegfront érint bennünket, ennek következtében napközben sokfelé, de főleg az ország északi és keleti részén várhatók záporok, zivatarok. A csütörtök, ezt leszámítva, remek nap lesz, zömmel már 25 fok feletti, de határozottan 30 fok alatti hőmérsékletekkel, kissé még élénk légmozgással – néhol persze csapadékkal, amivel maximum péntek hajnalig számolhatunk.

A péntek aztán, ha lehet, még pompásabb körülményeket kínál. Ekkor már sok helyen mérhetnek harminc fokot – például az ország legmelegebb részein, így a numero egyes hőszigeten: a pesti belvárosban. A szombat már forró strandidőt tartogat, vasárnaptól, azaz július beköszöntétől kezdve pedig határozott kánikula következik. Most úgy látszik, hogy ettől kezdve legalább a következő hét közepéig az év harmadik hőségperiódusával kell megküzdenünk klímaberendezések, ventilátorok és strandfelszerelések minél szélesebb körű felhasználásával.

Hűvös, meleg, forró!

Hétfőn a front átvonulásával együtt még ott is visszaesik a hőmérséklet, ahol korábban, átmenetileg 25 fok közelébe vagy fölé emelkedett. Legkésőbb és legkevésbé a déli-délkeleti területeket háborgatja az átvonuló front – itt simán lehet még közel 30 fok is. A Nyugat-Dunántúlon viszont alig-alig fog melegedni a hajnalhoz képest – ők legalább nem csalódnak majd. A csapadékzóna lassan vonul át az országon – keleten és délen még keddre virradó éjjel is marad belőle, amikor amúgy 10–16 fok közé esik vissza hőmérséklet: végre ki lehet szellőztetni. Másnap 23–26 fokot mérhetünk – az amúgy sem túl combos hőérzetből sokat levesz majd az élénk szél is. Szerdára virradó éjjel sem lesz még túl meleg, ismét felfrissülhetünk, s másnap is csak 24–27 fok várható.

Csütörtökre köszöntő éjjel, hála a minket súroló front felhőzetének, egy árnyalattal langyosabb lehet az idő – de az éjszakai-hajnali minimum hőmérséklet csak szépen lassan, előreláthatóan a jövő hét elejére tér vissza az ebben a napszakban már kellemetlenül magasnak számító 25 fok körüli értékekhez. Napközben is folyamatos lesz az emelkedés: csütörtökön még zömmel 30 fok alatt, pénteken már sokfelé 30 fok körül, szombaton pedig az ország túlnyomó részén 30 fok felett alakul a hőmérséklet. Péntektől tehát egy gigantikus, Európa jó részét beborító anticiklon pumpálja majd hozzánk dél felől a száraz, forró, szaharai légáramot: nem igaz, hogy nem akad jobb dolga! Még nem tudjuk, meddig tart ki ez a hőhullám, de a jövő hét első három napján szinte biztosan (legkorábban szerda késő este jöhetnek enyhet adó zivatartömbök). Biztatásként csak annyit mondanánk: eddig valamennyi véget ért egyszer. És ne felejtsük: akadnak kedves honfitársaink, akiknek határozottan tetszenek az ilyen meteorológiai fordulatok – nos, nekik váljon is egészségükre a kutya meleg!

Figyelmébe ajánljuk