Vérbeli július – időjárás a héten

Vége a múlt heti hűvös időnek, jön az igazi, meleg nyár – ráadásul nem is a kellemetlenül forró fajtából való.

A múlt hét jó alaposan lezárta a korábbi, földrajzi helytől függően nyolc vagy kilenc napig tartó hőségperiódust. Kifejezetten (pláne június végéhez képest) hűvös időt tapasztalhattunk – mind a nappalok, mind az éjszakák tekintetében messze elmaradtunk a sokéves átlagtól. A pulóverek előkerüléséért cserébe némi vigaszt jelenthetett, hogy végre át lehetett szellőztetni az átforrósodott lakásokat – s egyben felkészülni a következő meleg periódusra.

Amit ez a hét meg is hoz nekünk – ráadásul a lehető legkellemesebb formában: vérbeli nyári időnk lesz, ugyanakkor a rettenetes hőség még egy ideig elkerüli a Kárpát-medencét. Egészen pontosan hétfőn még mintha a múlt hét folytatódna, a napos idő dacára 25 fok alatti csúcshőmérsékletekkel, ám a viszonylag hűvös levegő utánpótlása kifogyóban, s a későbbiekben az atlanti ciklonok elgyengült frontjai sem érnek el minket (ellentétben azzal, ahogy – korábbi előrejelzésünkhöz hűen – vasárnap történt). Ezzel szemben Közép-Európa egy anticiklon (illetve egy magassági gerinc) hatása alá kerül, s délről melegebb, szárazabb levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Napról napra emelkedik a hőmérséklet (a csúcspontot csütörtökön-pénteken éri el, amikor többfelé mérhetnek 31 fokot is), miközben igen magas lesz az UV-B-sugárzás értéke, úgyhogy a déli órákban azért legyünk óvatosak a napozással.

Péntektől azután némileg labilisabb lesz felettünk a légkör, így akkortól kezdve megnő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye – és hétvégére egy-két fokkal tán visszaeshetnek a napi maximumok is. De ettől még nem lesz rossz idő, s néhány futó zápor miatt nem érdemes lemondani a nyaralást!  Az éjszakák kezdetben még hűvösek lesznek – hétvégére azonban megenyhülnek a hajnalok is (de azért nem annyira, hogy éjszakára ne frissülnének fel például a jól átmelegedett hőszigetek…). Nagy valószínűség szerint a jövő hét miatt sem kell aggódnunk, amely hasonlóan magas hőmérsékleteket, s emellett néha frissítő záporokat, zivatarokat hoz majd. Az éjszakák lassan megnyúlnak, a nappalok alig észrevehetően rövidülnek – de ez legtöbbünknek egyelőre még fel sem tűnik.

Meleg, száraz, majd zivataros

Hétfőn még csak mérsékelt meleget tapasztalunk – az ország jó részén, a sok napsütés dacára nem melegszik a levegő 23–25 fok fölé. Emellett, különösen a középső országrészben, megélénkülhet az északnyugati szél. Keddre virradó éjjel még meglehetősen hűvös lesz: a derült időben többnyire 7–11 fokig hűl a levegő, egy pár fokkal az Észak-Dunántúlon, a Balaton partján, no és Budapesten lehet magasabb. Kedden már jobban meglódul a hőmérő szála: egészen 26–28 fokig – s közben hét ágra süt majd a nap (a tiszta időben erős is lesz az UV-B-besugárzás). Szerdára virradóan 9–14 fokig hűl a levegő, napközben pedig már lesznek olyan vidékek (főleg a déli tájakon), ahol a 30 fokot is eléri a maximum, de mindenhol több lesz, mint 25 fok. Kevés helyen tapasztalhatunk majd felhősödést, s csupán elszórt záporok lehetnek.  Csütörtök hajnalban már „csak” 11–16 fokig süllyed a levegő hőmérséklete, napközben pedig 27 és 31 fok közötti csúcsértékek várhatók. A magasabb értékek tipikusan délebbre lesznek – de azért a budapesti hősziget is beszállhat a versenybe. Délután a korábbiaknál több gomoly lehet az égen, s ekkor, elsősorban a Dunántúlon záporok, zivatarok kialakulását sem lehet kizárni.

Péntekre virradó éjjel 12–17 fokig hűl a levegő (a magasabb értékek tipikusan a már említett urbánus hőszigeteken tapasztalhatók), napközben pedig alapvetően napos idő lesz, 27–31 fokos csúcshőmérsékletekkel, de idővel intenzív gomolyfelhő-képződéssel, s néhány helyen kissé erősebb északi széllökésekkel. Délután pedig a középső és keleti országrészben néhol (egyelőre még nem túl sok helyen) megjelenhetnek a zápor- és zivatarcellák, s itt elszórtan várható csapadék is, ami lokális szélerősödéssel, olykor jéggel vagy felhőszakadással és intenzív villámtevékenységgel járhat. Éjszakára ezek a kósza zivatarok is szépen elcsitulnak, szombat hajnalig 13–18 fokig hűl a levegő, napközben pedig mintha az előző nap folytatódna – de ekkor már több helyen lehet konvektív csapadék. Délutánra az addig zömmel napos időben megjelennek a gomolyok, majd a cumulonimbusok, érkeznek a záporok, zivatarok – de a csúcshőmérséklet ettől függetlenül 25–30 fok között alakul, és továbbra is a Napé lesz a főszerep. Vasárnapra virradóan ismét 13–18 fok közé hűl a levegő. Napközben intenzív gomolyfelhő-képződésre, délután pedig többfelé záporokra, zivatarokra kell számítani, de emellett sok napsütésben lesz részünk, s csak kicsit mérséklődnek a nappali csúcshőmérsékletek (egészen 24–29 fokig), ugyanakkor a korábbi napokhoz képest megerősödik az északi szél.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán nagyotmondása a délszláv háborúba való magyar beavatkozás visszautasításáról

Nem létező szerbiai magyar beavatkozás amerikai követelésének visszautasításáról beszélt pénteki állami rádiós szózatában Orbán Viktor. Az 1999-es jugoszláviai légiháború során nem volt tervbe véve szárazföldi művelet, nem volt mit megakadályozni. Orbán hári jánosi „visszaemlékezése” egy bő másfél éve kezdődött önfényezés második része.