Sorban állók kérték

  • Sisso
  • 2013. augusztus 1.

Jönni vagy menni

A magyar színházba járó nemzet, és ezt leginkább az Ördögkatlan fesztivál nagyharsányi információs pultja előtt reggel kilenctől kanyargó soron lehet lemérni.

Az itt várakozók a fesztivál színházi programjaira szeretnének sorszámhoz jutni. A karszalaggal rendelkezőknek természetesen az előadások is ingyenesek, de a színházi nézőtér férőhelyeinek száma véges, így muszáj sorban állnia annak, aki ragaszkodik a kultúrának ehhez a drámai tortaszeletéhez. Mindig az aznap esti előadásokra osztják reggel tíztől a jegyeket, és egy fő egyszerre maximum négy sorszámot kérhet.

Szerdán, a második napon reggel nyolc és kilenc között már kikempingeztek a népek a kegyetlen napra, és olvasással, beszélgetéssel, az előző napi, hajnalig tartó Quimby-koncert sérültjei pedig óvatos meditálással, merengéssel, bóbiskolással töltötték az időt, amíg megnyitott a sorszámosztó üzem. A rutinosabbak csapatostul települtek a bokrok hűvösébe, és egyenként küldték egymást strázsálni a szubmediterrán napra, illetve pokróccal, papucsokkal, vagy egyéb, kiszáradt embernek látszó tárgyakkal helyettesítették magukat, és a szemben lévő büfésorról lesték, mikor indul el a színházi zarándoklat.

Például lehetne napernyőket telepíteni ide, mondták a népek, vagy szólhatnának Punnany Massif-slágerek a hangszóróból, de az sem volna rossz, ha ez idő alatt vízzsonglőrök szórakoztatnák az embereket, akik például folyadékkal a szájukban komplett Arany János-balladákat mondanának el.

Sehogy sem lehetett őket lebeszélni a sorban állásról. Zalaegerszegi, pécsi és pesti fiatalok tömege ragaszkodott ahhoz, hogy délután és este a nyolcvanfokos tornateremben megnézhesse a Forte Társulatot, pontosabban A nagy füzet című előadást, amely a társulatnak is felér egy szaunás astangajóga-edzéssel, hiszen több mint két órán keresztül tornáznak, beszélnek és krumpliszsákokat emelgetnek.

A sorban állók között találkoztam boldog és fiatal színikritikusokkal is, a CampusOnline szépreményű munkatársaival. Ők egyáltalán nem bánták, hogy műelemzés-előadást tartok nekik a fizikai színházi produkcióról, ellentétben az elöl állókkal, akik azt hitték, azért kezdek el a színházi élmények személyiségformáló erejéről beszélgetni, mert az a szándékom, hogy közben előretolakszom sorszámért a saját pereputtyomnak. Ők a katlansor igazi hősei ma, ők, akik a háromszázadik Mulatság előadást szeretnék megnézni, pedig látták már vagy hatszor. Szóval Kapa–Pepe–Rémusz-rajongásuk és sorállási elszántságuk nem ismer határokat, ráadásul fesztiváligazgató alapján választanak fesztiválokat. Teljesen igazuk van. Csak annyit tehettem, hogy a hátuk mögé mutatva felsóhajtottam: Nézzétek csak, ott siet a Kis Tibi, megy kabócát festeni egy gerendányi nagyságú ecsettel a hóna alatt. És amíg fürkész tekintettel, hosszan keresték a rocksztárt a verőfényben, gyorsan eltűntem a közeli kisbolt mélyén, a gyanú árnyékában. Holnap talán kapok sorszámot is. Ha nem, akkor Hartyándi Jenő egzotikus outlookját nézegetem ismét este a kisharsányi Médiawave zenei műhely előtt. Maradéktalan színházi élmény az is.

Neked ajánljuk