Csökken a halálozás, mégsem lélegezhet fel Románia

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. november 11.

Katasztrófa

Amíg 43 százalékos az átoltottság, az ország védtelen.

 

Romániában az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek számának visszaesése után a halálozások üteme is csökkenni kezdett, de a hatóságok szerint nem lehet tartós csökkenésre számítani, csak az átoltottság növekedése jelenthet védelmet a járvány következő hullámaival szemben.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentése szerint az utóbbi 24 órában 5416-tal emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma: ez 40 százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától, és kevesebb mint harmada az október 19-én regisztrált csaknem 19 ezres csúcsnak. Csütörtöki jelentésében a GCS 303 halálesetről számolt be, ami 25 százalékos csökkenést jelent az utóbbi két hét átlagához képest. Maga a mozgóátlag is immár néhány napja csökkenő tendenciát mutat, miután az utóbbi két hétben már a napi több mint 400 halálos áldozat számított átlagosnak.

A kórházakban kezelt koronavírusos betegek száma az október végi csaknem 21 ezerről 16 588-ra csökkent, és három hét után csütörtökön először szerepelt 1800-nál kevesebb, intenzív terápiára szoruló súlyos beteg a napi jelentésben. A járvány negyedik hullámának tetőzése után azonban nem lehet tartós csökkenésre számítani – figyelmeztetett csütörtökön Valeriu Gheorghita katonaorvos, a koronavírus elleni oltási kampány koordinátora.

Az oltásparancsnok egy magánvállalkozók által pénzelt tájékoztatási karaván útnak indítása alkalmából beszélt arról, hogy a téli időszakban az emberek még több időt fognak együtt tölteni zárt térben, illetve az iskolák újranyitása, a mobilitás növekedése miatt is arra lehet számítani, hogy a fertőzés terjedésének üteme nem fog annyira visszaszorulni, mint a nyári időszakban, viszonylag magas szinten stabilizálódik, vagy ismét emelkedni fog, márpedig Románia jelenlegi 43 százalékos átoltottságával meglehetősen védtelenül áll a járvány következő hullámaival szemben.

Gheorghita szerint naponta több száz áldozatot követel a félretájékoztatás, a vakcinával szembeni bizalmatlanság, a társadalom bénultsága, ezért elsősorban mentalitásváltásra, a közösség túlélési ösztönének felrázására, szolidaritásra van szükség. Az oltásparancsnok szerint arról próbálják meggyőzni az embereket, hogy bízzanak orvosaikban, és használják az egyedüli rendelkezésükre álló fegyvert – az oltást –, amely lényegesen csökkenti a súlyos megbetegedés vagy a halál kockázatát.

A 19,3 milliós Romániában eddig 7 millió 372 ezer ember kapott legalább egy oltást. Az uniós zöld igazolvány bevezetésének tulajdonított gyors növekedés után az utóbbi két hétben ismét csökkenő tendenciát mutatott az oltakozási hajlandóság. Az utóbbi héten átlagosan napi 32 ezerrel emelkedett a beoltottak száma.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.