Dániában az omikron miatt bezárnak a kulturális intézmények

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. december 18.

Katasztrófa

Nagyon sok az új fertőzött, nem lehet moziba, színházba és koncertre menni.

A rekordszámú koronavírus-fertőzött és az omikron variáns megjelenése miatt Dániában bezárják a kulturális létesítmények túlnyomó részét és tovább korlátozzák az éjszakai életet – jelentette be a kormányfő pénteken sajtótájékoztatón. "Korlátoznunk kell a tevékenységünket, a társadalmi kapcsolatainkat" – mondta Mette Frederiksen. Közölte, hogy be kell zárni egyebek mellett a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket. A kormány kérni fogja más intézmények – így a vidámparkok, a kongresszusi termek és a múzeumok bezárását is – tette hozzá.

A korlátozások vasárnap reggel lépnek érvénybe és egyelőre négy hétig lesznek érvényben.

Dániában szeptember 10-én oldották fel az összes korlátozást, majd november elejétől alkalmazzák a védettségi igazolványt, a múlt héten viszont ismét bevezették a korlátozások első sorozatát.

A rekordszámú napi új fertőzött miatt a kormány felgyorsította az emlékeztető oltások beadását, engedélyezte a Merck Covid-19 elleni gyógyszerének alkalmazását a súlyos megbetegedések esetében, valamint engedélyezte az 5 és 15 év közötti korosztály oltását is.

Frederiksen ugyanakkor közölte, kizárt, hogy a 2020 tavaszán bevezetetthez hasonló országos karantént rendeljenek el. "Mert már van oltóanyagunk" – mondta. Az iskolákban például meghosszabbították ugyan a téli szünidőt, de a kormány tervei szerint január 5-én folytatódik az oktatás.  "Az a célunk, hogy az ország a lehetőségekhez képest a legnyitottabb maradjon" – fogalmazott a miniszterelnök.

Margit királynő, aki január 14-én ünnepli trónra lépése 50. évfordulóját, a járvány miatt a nyár végére halasztotta az ünnepséget – jelentette be pénteken a királyi palota.

Dániában pénteken minden korábbinál több napi új fertőzöttet diagnosztizáltak: több mint 11 ezer embernél mutatták ki a koronavírust. A vírus omikron változatával megfertőződöttek száma szintén rekordszámú – több mint 2500 – volt.

Dániában jelenleg mintegy 500 embert ápolnak kórházban koronavírus-fertőzéssel, néhány tucatnyi beteg szorul kezelésre intenzív osztályon. A kórházak azzal számolnak, hogy az 5,8 millió lelket számláló országban várhatóan ezer, Covid-19-betegséggel küzdő pácienst kell majd ellátni.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk