Kevés az antitest a Sinopharmmal oltott idősek negyedének szervezetében

  • narancs.hu
  • 2021. július 13.

Katasztrófa

60 év feletti jelentkezőket tesztelt a Fővárosi Önkormányzat.

1798 budapesti lakos jelentkezett a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közös tesztelésére, amelyen azt vizsgálták, hogy a 60 év felettiek szervezetében mennyire van jelen a koronavírus-antitest – írja a 24.hu.

A Fővárosi Önkormányzat keddi közleményéből kiderül, hogy az ingyenes tesztelés során vénás vérből vettek mintát, és abból  „a SARS-CoV-2 IgG II Quant Assay” tesztmódszerrel végezte el a vizsgálatot egy laboratórium. Akik jelentkeztek a tesztelésre, ha  jónak látták, megosztották a tesztelőkkel az oltottságukra vonatkozó adatokat. Ezek alapján az 1798 vizsgálatból 1760 esetben lehetett részletesen értékelni az eredményt. 

Bár ekkora minta nem nevezhető a korosztály tekintetében reprezentatívnak, mégis szolgál tanulságokkal. A Sinopharm oltóanyaggal beoltott emberek 23,9 százalékának szervezetében elégtelen mennyiségű volt az IgG típusú neutralizáló antitest. A többi oltóanyag esetében is előfordult, hogy nem volt megfelelő az antitest-szint, de a cikk szerint jóval kisebb arányban.

A kínai vakcina által biztosított védettség körüli polémiáról többször írtunk, például ebben és ebben a cikkben. 

 

 

Magyarországon a múlt hétig több mint kétmillió 60 éves vagy idősebb embert oltottak be, közülük 568 ezren kapták a kínai vakcinát, 559 ezren már a második dózist is felvették. 

ELŐZŐ CIKK A ROVATBANSzombattól a legtöbb helyen nem kell maszkot viselni

Szombattól a legtöbb helyen nem kell maszkot viselniKÖVETKEZŐ CIKK A ROVATBANOrbán: nem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünkOrbán: nem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk

NEKED AJÁNLJUK

 

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.