A médiát elárasztó drámai képek hihetővé teszik az állítást: minimum az utóbbi száz év legnagyobb árvízkatasztrófája sújtotta leginkább Németország nyugati felét és a vele szomszédos belga tartományokat (És a hatások, bár nem ilyen drámai módon, de más szomszédos és távoli európai országokra is kiterjedtek: ugyanennek a nagy kiterjedésű viharrendszernek voltak osztrák, olasz, sőt román áldozatai is). Ez leginkább annyit jelent, hogy a rendszeres meteorológiai mérések kezdete óta az érintett területek jó részén nem mértek ilyen rövid idő leforgása alatt ilyen óriási mennyiségű csapadékot. Ezzel összefüggésben nem fordult elő az sem, hogy egyszerre ennyi települést pusztítsanak el a villámárvizek (de az is lehet, hogy ebben a régióban sok száz éve nem esett néhány nap alatt ennyi eső).
Pusztán a képeket, filmfelvételeket látva is megérthetjük, milyen óriási pusztítás: egész településeket söpört el az ár, összességében pedig több száz halálos áldozatot követeltek a kiterjedt áradások. Már magában az is sokkoló, hogy majd egy héttel a katasztrófát követően még az áldozatok pontos számát sem tudják megadni a hatóságok. Alighanem sokan, főképpen az ott lakók, ezt egyszerűen el sem tudták képzelni Európa, sőt a világ egyik leggazdagabb régiójáról. Valószínűleg álmukban sem jutott eszükbe hogy éppen egy időjárási esemény miatt veszíthetik életüket – paradox módon valószínűleg ezért is követelt ilyen sok áldozatot a villámárvíz-sorozat.
Hidegcsepp
A mostani eset kiváltó oka egy úgynevezett hidegcsepp, avagy magassági légörvény és a hozzá kapcsolódó sekély ciklon volt, amely északnyugat, a Brit-szigetek felől érkezett Nyugat-Európa fölé. Korábban már itt is igen kiadós esőzéseket okozott a valószínűleg még messzebbről, akár a sarkkör környékéről érkezett hidegcsepp, de a kontinens felett még tovább is erősödött. És nehogy azt higgyük, hogy egy hidegcsepp önmagában holmi rendkívüli, kivételes meteorológiai fenomén volna. Valójában több ilyen is kialakul, majd átvonul Európán egy szezonban, és nem feltétlenül tragikus áradások kapcsolódnak hozzájuk – bár zömmel azért kiadós záporokat, terebélyes zivatarokat hoznak az érintett régiókba. Az efféle légörvények (angolul cut-off low, ami utal sarkvidéki forrásukra is) nem rendelkeznek klasszikus hideg- és melegfrontokkal – ezzel szemben gyakorta látunk bennük a radar- és a műholdképeken csigavonalban felcsavarodó összeáramlási vonalakat, amelyek akár terebélyes méretet is elérhetnek. Ezek mentén a folyamatos konvekció, azaz
a magasba emelkedő nedves (és viszonylag meleg) levegő folyamatos utánpótlást biztosít az újra és újra képződő zivataroknak, amelyek már nem is egyedi cellák, hanem összekapcsolódó hatalmas (és rengeteg vizet tartalmazó) konvektív rendszerek formáját öltik.
Ehhez jön még, hogy ezek a konvergenciavonal mentén kialakuló zivatarrendszerek csak lassan mozdulnak el, ráadásul úgy tűnhet, mintha lassú mozgásuk során újra és újratermelnék a zivatarcellákat. Nem is véletlen: a magasban található, a környezeténél hidegebb és alacsonyabb nyomású légtömeg, a vihar hideg magja folyamatosan biztosítja a zivatarképződéshez szükséges légköri instabilitást. A mostani hidegcsepphez kapcsolódó ciklon ráadásul nem csupán lassú mozgásukkal, de bőséges nedvességutánpótlásukkal is kitűntek: mind az Atlanti-óceán felől, mind a ciklon keleti előteréből (egy már elgyengült másik hidegcsepp nedvességéből) is bőséges utánpótlást kaptak.
Ennyiből talán érzékelhető, hogy a mostani, napokig tartó konvektív, záporos, gyakorta felhőszakadásszerű csapadékhullás (tehát nem is holmi egyszerű esőzés!) bekövetkeztéhez számos, az érintettek számára rendkívül kedvezőtlen tényező balszerencsés összjátéka volt szükség.
Ha jön a víz
A szakértők annyit szoktak elmondani, hogy villámárvizek bekövetkeztének vannak meteorológiai és hidrológiai feltételei – jelen esetben mindkettő bőven teljesült. Más kérdés, hogy bár előre látható volt, hogy óriási csapadék érkezik bizonyos régiók fölé (no, azért nem kilenc nappal előtte, mint némely sajtótudósításban megjelent, ez ugyanis abszurd lett volna), mégsem sikerült eljutnia az árvízveszélyről szóló információknak az érintettekhez (de erről később).
Annyi biztos, hogy az óriási viharrendszer (szaknyelven leginkább mezoléptékű konvektív komplexum, azaz MKK) felhőzetéből gigantikus mennyiségű csapadék hullott: július 13. és 16. között főleg Rajna-vidék-Pfalz és Észak-Rajna-Vesztfália tartományokban (a Ruhr-vidéken, az Eifel-hegységben, illetve a Mosel mentén) sokfelé több száz milliméternyi csapadék. Néhány rekord önmagában is figyelemreméltó: Kelet-Belgiumban bizonyos régiókban elképesztő mennyiség jött le 48 óra alatt: ez Jalhay-nál 271,5 milliméter, míg az Ardennek egyik völgyében fekvő Spa nevű kisvárosban 217 mm – és Luxemburg sem kapott sokkal kevesebbet. Németország érintett régiói az ennél is rövidebb időszak alatti csapadékhullásban kelhettek versenyre: az Eifel-hegység legmagasabb régiójához közeli Reifferscheidban mindössze 9 óra alatt hullott 207 milliméter, de Kölnben is összejött 154 milliméter egy nap alatt.
Hasonlóan sok eső jutott a szomszédos holland, belga és luxemburgi régiókban, leginkább Hollandia és Belgium saját Limburg tartományaira, az Ardennek tágabb környezetére, Liège vidékére – amit a megáradó Meuse veszélyeztetett.
A hirtelen kialakult áradások, villámárvizek, sőt helyenként sárlavinák egész településeket sodortak el, és még nagyobb városokat (mint az említett Liège-t, ami végül megmenekült) is evakuálni kellett.
A mentési erőfeszítések ellenére csupán Németországban eddig 166-an, míg Belgiumban 36-an vesztették életüket, de mindkét országban sok az eltűnt (még mindig mintegy 170, illetve 70 embert keresnek, de a számok folyton változnak, ráadásul sokakat nem lehet elérni a mobilhálózatok összeomlása miatt).
A villámárvizek tipikusan a hegyes, völgyes területeken, lepusztult röghegységekbe vájt viszonylag szűk folyómedrek mentén alakultak ki. Kialakulásukat segítette, hogy nem is ez volt az első nagy csapadékot hozó légköri rendszer az elmúlt hetekben – elvégre még a korábbi ciklonból kihullott nedvességtől telített volt a talaj, ami az újabb özönvizet nem is tudta befogadni. Így fordulhatott elő, hogy általában csupán 1 méter mély kis folyócskák akár 7-8 méteres folyamokká nőttek (mint a Moselbe ömlő Kyll). Pontosan ez mutatja meg, mi a különbség a kisebb folyócskákon kialakuló villámárvíz és nagyobb folyamokon jelentkező áradások között. Míg ez utóbbiaknál a környéken lakók már csak tapasztalataik alapján is számítanak arra, hogy néha kiönthetnek, az évszázada, vagy akár évszázadok óta békésen csordogáló vízfolyásokról csak kevesen tudják elképzelni, hogy pusztítani és adott esetben ölni tudnak.
Miért most?
Számos kutató (elég csak egy friss, éppen a katasztrófa előestéjén a Nature-ben megjelent tanulmányra utalni) a klímaváltozás hatásait okolja a mostani katasztrófáért. A melegedő légkör több vizet képes felvenni, míg az északi sarkvidék melegedése miatt meggyengülő, lassabban áthelyeződő jet stream (magaslégköri áramlás) miatt az alacsony nyomású, ciklonális zónák mozgása is lelassul, ami növeli az adott területen kihulló víz mennyiségét. Jelen esetben mind a fölös mennyiségű nedves levegő, mind a futóáramlás pozíciója, lassulása és meggyengülése rendelkezésre állt – ami most pusztító kombinációnak bizonyult.
Érdemes hozzátenni, hogy ugyanez a lassan dél-délkelet felé mozgó hideg légörvény okozta hazánkban is a július 14. és 19. közötti, sokfelé rendkívül csapadékos időjárást. A július 16-17. (péntek-szombati), vagy mondjuk a július 19. (hétfői) ismét csak egy kiterjedt konvergenciavonal mentén kialakuló, folyton újjászülető, egy adott terület felett hosszan tartózkodó zivatarcellák remek ízelítőt adtak abból, hogyan működött mindez vagy ezer kilométerrel odébb – szerencsére nálunk jóval kisebb pusztítást okoztak a zivatarrendszerek és azok kiadós csapadéka (nekünk legyen mondva, ez itt is milliárdos nagyságrendű károkat okozott – forintban számolva). De hangsúlyozzuk: semmi sem zárja ki, hogy hasonló pusztító villámárvizek forduljanak elő akár nálunk is!
Miért ilyen súlyos?
Az eset példa nélküliségét mutatja, hogy az a mostani áradások által leginkább sújtott (Rajna-vidék-Pfalz északi részén található) Ahr-völgyben (az ahrweileri körzetben) ugyan előfordultak már jelentősebb árvizek – 1601-ben, 1804-ben, 1910-ben. Látható, hogy az ilyen esetek száma nem túl gyakori még több emberöltőnyi időszakot véve sem – de egyes becslések (például Wolfgang Büchs biológus kalkulációi) szerint a mostani esemény még ezeket az extrém vízszinttel járó katasztrófákat is felülmúlta. Jellemző, hogy a legutóbbi, 1910-es áradat után jelentős, összesen 11,5 millió köbmétert befogadó csapadékvíztárolókat terveztek az Ahr folyó felső szakaszai mentén. Azután pénz hiányában az egész projektet félretették – helyette jellemző módon inkább a Nürnburgringet (Európa egyik leghíresebb, szintén az Eifel-hegységben található versenyautópályáját) építették meg. Remek példákat találunk itt arra is, miként tudja az emberi tevékenység súlyosbítani a természet tombolását. A kis folyó medrét például komolyan szűkítették a hetvenes években – ezzel szemben vízelvezető csatornákat építettek a meder mentén a elterülő hegy- és domboldalakon művelt szőlőbirtokokra –, ezek most a meredek lejtőn egyenesen a mederbe vezették az óriási mennyiségű csapadékot. Jelen esetben ennek önmagában is tragikus következményei lettek – ez volt az egyik tényező, ami tovább súlyosbította a villámárvíz hatását. Ezek a hibák persze csak a tragédia fényében tűnhetnek tragikus felelőtlenségnek – más kérdés, hogy pont e katasztrófa miatt talán alaposan újra kéne gondolni a környezet-, a mező- és a vízgazdálkodás formáit, de igazság szerint nehéz valamennyi, a mostani eset által felvetett kihívásra egyszerre választ adni.
Farkast kiáltani
Sokaktól lehettet hallani árról, milyen hiányosságai voltak a lakosság riasztásának, evakuálásának – főleg Németországban. Látnivaló, hogy a koordinálatlan intézkedések, a különböző szintű hatóságok és önkormányzatok összegabalyodó hatáskörei miatt sokakat nem sikerült időben kimenekíteni. Ezek után természetes reakció, hogy a szereplők egymásra mutogatnak – de valójában a slendriánság, a szervezetlenség mindig azt jelzi, hogy ilyen eseményt elképzelhetetlennek, az alaposabb rákészülést pedig szükségtelennek tartottak. Az is helytálló, hogy az érintett területen élők közül sokan az időben megérkező riasztást sem vették komolyan. Annak értelmében ugyanis nem tehettek volna mást, mint mindenüket hátrahagyva pánikszerűen elmenekülni (és bizony az adott körülmények között még ez sem volt mindig lehetséges). Talán nem mindig várható ez a primér reflex olyanoktól, akiknek minden veszni tűnik. Szintén súlyos hibát követtek el, akik az első felhőszakadásokat követőpen visszatértek addigra elöntött otthonaikhoz; őket tipikusan úgy kellett kimenteni akár a házuk tetejéről, már ha egyáltalán időben érkezett a segítség.
Az érkező hidegörvényre és az abból származó óriási csapadékra vonatkozó meteorológiai előrejelzések időben jöttek (a meteorológiában e szempontból is meg lehet bízni), de ez éppen azok jelenlegi tudományos megalapozottsága miatt (csapadékot és szelet, pláne nyáron nem oly egyszerű sok napra előrejelezni) nyilván csak néhány nappal korábbról keletkezhettek. Leginkább azt láthatjuk, hogy bár a német meteorológiai szolgálat kiadta a riasztást,
de ami történt, azt ebben a formában sem az érintett, akár áldozattá váló laikusok, sem a tartományi, területi, önkormányzati vezetők, polgári védelmi szakemberek (sőt, bizony még a tudomány emberei) sem tudták elképzelni.
A meglepetés uralja még a kései reakciókat is, együtt a fájdalommal, a gyásszal és a károk felmérésével. Meg kell hagyni, utóbbi tekintetében csupán halovány becslések állnak rendelkezésre – euromilliárdokról beszélhetünk, s csupán a német kormány által biztosított szövetségi gyorssegély értéke is 300 millió euró. Ráadásul az a példátlan helyzet is előfordulhatott, hogy a számtalan elöntött, elpusztított, a földdel egyenlővé tett település számos lakója kénytelen átmenetileg szükségszállásokon lakni, miközben mindenük odaveszett. Ezzel együtt a német egészségügyi hatóságok joggal tarthatnak attól, hogy a (természeti katasztrófákat követő járványok jól ismert logikája szerint) ez a kétségbeejtő szituáció még fel is gyorsíthatja a koronavírusjárvány negyedik hullámának eszkalálódását. A német gazdaságot aligha rendíti meg ez a természeti csapás (bizony számos példa akad arra, hogy a katasztrófa utáni helyreállítás konjunkturális hatású lehet), és természeti csapás áldozatai is joggal bízhatnak abban, hogy a (naná, német!) állam nem hagyja majd őket az út szélén. De az az illuzórikus magabiztosság már végleg elveszett, hogy Európa legerősebb állama szinte könnyedén, de mindenképpen professzionálisan tud kezelni és elhárítani egy természeti katasztrófát.
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
