Sáskát és levelet esznek az emberek Madagaszkáron, mert nincs más

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 30.

Katasztrófa

Az aszály és a homokviharok óriási kárt okoztak a termésben.

Sáskákra és levelekre fanyalodnak éhükben az emberek Madagaszkáron, mert az aszály és a homokviharok súlyos károkat okoztak a haszonnövények termésében - hívta fel a figyelmet pénteken az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) igazgatója.

 Amer Daoudi Madagaszkár fővárosából, Antananarivóból videokapcsolaton keresztül tudatta az ENSZ genfi illetékeseivel, hogy főként az öt év alatti gyerekek vannak veszélyben, akik körében az alultápláltság riasztó arányú: márciusra négy hónap alatt kilenc százalékról már 16-ra emelkedett.

A termést Madagaszkár déli részén érte a legnagyobb kár. Összességében 40 százalékkal gyérebb az előző öt év átlagához mérten. Mint mondta, legalább 1,35 millió ember szorul élelmiszersegélyre, de a WFP közülük csak 750 ezret tud elérni szállítmányaival pénzhiány miatt, ráadásul nekik is csupán felére csökkentett adagokat tud juttatni.

A WFP 75 millió dollárt próbál előteremteni, hogy szeptemberig ki tudja elégíteni a legszükségesebb élelmiszerigényt Madagaszkáron.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.