Ukrajnában még csak ezután kezdik el koronavírus ellen beoltani a 14 év fölötti kiskorúakat

  • narancs.hu
  • 2021. október 17.

Katasztrófa

Még nincs meg, pontosan mikortól. Közben egyre súlyosabb a járványhelyzet egyes régiókban.

Hamarosan elkezdik a 14 és 18 éves közötti korosztály koronavírus elleni beoltását Ukrajnában, az ehhez szükséges dokumentumokat az egészségügyi minisztérium már elkészítette – közölte vasárnap Oleh Ruban, a fogyasztóvédelmi szolgálat kijevi részlegének igazgatója egy tévéműsorban. A tisztségviselő azt nem tudta megmondani, hogy mikortól indulhat el ennek a korosztálynak az oltása.

Közben az országban elsőként – péntektől – a legszigorúbb, vörös járványhelyzeti kategóriába átsorolt dél-ukrajnai Herszon megye helyi vezetése arról számolt be, hogy a régióban a koronavírusos betegek számára elkülönített kórházak telítettsége elérte a 70 százalékot: pénteki adatok alapján a 2006 ágyból 1281 volt foglalt. Mikola Jakimenko, a megyei válságstáb vezetője közölte, hogy további négyszáz ágyat terveznek elkülöníteni. Szavai szerint orvosi oxigénből 2-4-szer többre van szüksége most a betegeknek, mint a korábbi járványhullámok idején, mert most súlyosabb a betegség lefolyása.

Herszon után hétfőtől újabb négy megye – Odessza, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Donyeck – kerül át a vörös besorolásba. Kárpátalja és a főváros, Kijev egyelőre még a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában van.

Andrij Szadovij, Lviv (Lemberg) polgármestere bejelentette, hogy hétfőtől a nyugat-ukrajnai városban is szigorú korlátozásokat vezetnek be: az iskolákban november 1-jéig oktatási szünet lesz, bezárnak az óvodák is. A kulturális és sportlétesítmények, bevásárlóközpontok, vendéglátó egységek csak akkor működhetnek, ha az alkalmazottak és a látogatók be vannak oltva, vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkeznek, és a helyiségekben a férőhelyeket legfeljebb a feléig tölthetik meg. A vendéglátóhelyek a fenti feltételek mellett is csak este 11 óráig tarthatnak nyitva.

A vörös kategóriába sorolt régiókban a szabályok szerint a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat csak azok látogathatják, akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, ahol az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.

Ukrajnában vasárnapra 11 288-cal 2 635 170-re nőtt az azonosított új fertőzöttek száma, az elhunytaké 219-cel 60 633-ra, az aktív betegeké pedig több mint 7500-zal 248 540-re.

Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 467 945-en kapták meg valamely védőoltás mindkét dózisát a 42 millió lakosú Ukrajnában. További 1 454 470-en még csak az oltás első dózisát vették fel. Szombaton 82 200 embert oltottak be az országban.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.