32. Budapesti Függetlenfilm Szemle a Kultiplexben: Fülbehúzás

  • Bori Erzsébet
  • 2001. február 15.

Képzőművészet

Azt, hogy mitől is független a független filmes vagy a független film - talán még egymástól is -, hagyjuk inkább, lehetetlen a zárt meghatározás. Mondjuk a megrendelői háttértől, elvárásoktól mindenképpen. Aztán ettől kezdve már minden lehetséges - ezen a szemlén senki sem előzsűrizett. Így aztán volt is minden: kínos igyekezet, túltengő önbizalom, morális megbillenés, szkeptikus önkiteljesülés, nyúlós érzelgés, öntetszelgés, humor és gyönyörűség. És hogy kik is ezek az emberek, akik elküldik a filmjeiket a függetlenek idén már hetvenéves szervezete, az MAFSZ szemléire? Életfogytiglani amatőröktől az éppen érvényes filmkánonba is bekerült professzionalistákig, a felvevőgéppel játszadozni frissiben kedvet kapott középiskolásoktól agyas önterapeutákig húzódik a mezőny.
Azt, hogy mitől is független a független filmes vagy a független film - talán még egymástól is -, hagyjuk inkább, lehetetlen a zárt meghatározás. Mondjuk a megrendelői háttértől, elvárásoktól mindenképpen. Aztán ettől kezdve már minden lehetséges - ezen a szemlén senki sem előzsűrizett. Így aztán volt is minden: kínos igyekezet, túltengő önbizalom, morális megbillenés, szkeptikus önkiteljesülés, nyúlós érzelgés, öntetszelgés, humor és gyönyörűség. És hogy kik is ezek az emberek, akik elküldik a filmjeiket a függetlenek idén már hetvenéves szervezete, az MAFSZ szemléire? Életfogytiglani amatőröktől az éppen érvényes filmkánonba is bekerült professzionalistákig, a felvevőgéppel játszadozni frissiben kedvet kapott középiskolásoktól agyas önterapeutákig húzódik a mezőny.

Kiszámíthatatlan, hogy egy-egy évben javul-e vagy drámaian romlik a felhozatal, és ha a megszokott filmnézős átlag-attitűddel ülünk be a vetítőterembe (konkrétan a Tilos Rádió és az OFF megfontoltan épülő, de már nevezetesedő Kinizsi utcai álomgyárába, a Kultiplexbe), nagy az esély, hogy csak vágjuk a pofákat és fel-felszisszenünk. Csakhogy tudnunk kell, hogy ezek a szemlék nem felvonultatnak, hanem a megmutatkozásnak - sokszor a legelsőnek -, biztatások, lelkesítő szavak betárazásának a színhelyei. Több, vallatás alá vont alkotó is sietett közölni, hogy amit látunk, az változat csupán, ha szíve szerint való is, a lehetőségek egyike, de nem a végleges, a mozdíthatatlan mű. És a vetítések után a szakmai konzultációk sokszor új irányba is terelik a bizonytalan sorsú alkotások egyikét-másikát, vagy egyszerűen a belső kényszer bővíti tovább a sokszor éveken át halmozódó, formálódásra váró felvett anyagot. Aztán már nem egyszerűen a színvonal lesz érdekes, inkább a színkép, a sokféleség meg az elvi, filmszaki vagy akár technikai kérdések, amiket a szemlén látottak tesznek föl, meg a róluk való ismerkedős-barátkozós körbeszéd.

A végén pedig mindig kiderül, hogy tessék, ezúttal is előkerült egy mindnyájunk szemefénye. Ezen a hétvégén Pölcz Róbert és Pölcz Boglárka Szafari című tízpercese kapta a jogos fődíjat. A nemzetközi egzotika-útifilm-trend idealizáló stílusa felé villantott szemcsippentés irányából pásztázzák a VHS nyers színei egy kelet-magyarországi cigány közösség mindennapi civilizációnk felől nézve meseszerűen irreális, pontosabban és máshonnan tekintve felfoghatatlanul nyomorúságos életét. Semmi sápítozás, semmi idealizálás, olcsó kontraszt és lapos demagógia sem, csak a képek, a vágások, az ismétlések és gyorsítások ereje. Biztos ízlésű, morális remekmű. Fel lehetne most sorolni gépiesen és az érintettek megörvendeztetésére díjazottakat, kedvenceket, dicséretes szándékokat, de legyen most elég az ilyenkor illendő háborgás azon, milyen kár, hogy a legjobb művek is a szűk baráti és rokonszenvezői kíváncsiság keretein belülre szorulnak többnyire. Hogy nem kötelező közszolgálati feladat bemutatni a független filmezés, a szabadság eme örvendetes köre sokasodó termékeit - a sutábbakat, éretlenebbeket is akár. Hogy a köztévé még az e körnek az előző országos szemlére felajánlott és oda is ítélt díjfelajánlásainak eleget tenni is képtelen. De mindez inkább bosszantó, mint érdekes. A fontos az, hogy a független filmezés, mint Lenin, él, -t és -ni fog. Hol jobban van, hol kevésbé, köszöni szépen, de szemléről szemlére haladva ezután is a fülünkbe húzza a derű, a jóra hajlás, az emberre szabott léptékek, a szabadság dicséretét.

- kovácsy -

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.