Az Andrássy útról az épület előcsarnokába lépve váratlan meglepetés, ahogy a város zajából egy egészen másik világba csöppennünk. A Képzőművészeti Egyetem főépülete belső díszítéseivel, káprázatos ólomüveg ablakaival, a művészeti ágak allegóriáit és egyes esztétikai alapfogalmakat ábrázoló fal- és mennyezetfestményeivel is jelzi az ide látogatónak: a magyar képzőművészet történetének meghatározó helyszínén járunk. A múltat pedig csak néhány folyosó választja el a jelen és a jövő alkotóitól, akiknek a mindennapi munkájába az egyetem által szervezett épület- és műteremsétán láthattunk bele.
Ahogy azt Bojtos Anikó művészettörténész megérkezésünk után nem sokkal megjegyezte, akik a Képzőművészeti Egyetemet választják, részben azért tesznek így, mert itt az épített környezet is emlékeztet rá, hogy patinás és nagy múltú intézményben vagyunk. A főépület – ahonnan sétánk indul – már több mint 70 éve áll a magyar művészeti felsőoktatás szolgálatában. A Láng Adolf által megálmodott neoreneszánsz palotát eredetileg műcsarnoknak szánták, amit a 19. század második felének meghatározó művészetszervezői csoportja, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat teljes mértékben közadakozásból épített fel. A támogatók között volt a királyi pár, Ferenc József és Erzsébet, valamint a trónörökös, Rudolf is.
Az 1877-ben átadott épület belső díszítésén a kor legnevesebb művészei dolgoztak. Többek között az ólomüveg ablakokat készítő Róth Zsigmond, akinek munkáját később világhírűvé vált fia, Róth Miksa már tízéves korában segítette. Az előcsarnokból felfelé vezető lépcsőház és a Rektori folyosó legbámulatosabb részletei persze a fejünk fölött vannak: Lotz Károly fal- és mennyezetfestményei. Az építkezés idején is már elismert művésznek számító Lotz a mai egyetem épületét díszítő munkájával érlelhette ki azt a koncepciót, amit néhány évvel későbbi fő művén, az Operaház mennyezetképén már teljes egészében tudott megvalósítani. Képei egyszerre utalnak az épület eredeti funkciójára és az európai művészet antik gyökereire. A lépcsőház lunettáin (félkör alakú mennyzetdísz) az egyes művészeti ágak allegóriái jelennek meg, míg a díszes folyosó mennyezetén azok az esztétikai fogalmak, amelyek meghatározták a kor művészetértelmezését. E szerint a művész feladata, hogy a valóságot a képzelet által megszépítve megalkossa a tökéletes művészi összhangot.
A főépület nagymesterek alkotásait őrző, ünnepélyes hangulatot árasztó falai közül Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművésszel, egyetemi docenssel lépünk át a mindennapokba, az egyetem jogelődjének számító egykori Mintarajztanoda épületébe. A műtermek és a filmforgatásoknak is gyakran helyszínt biztosító könyvtár felé haladva bepillantást nyerhetünk az itt tanulók nem is annyira szürke hétköznapjaiba. A folyosókon zajlik az élet: a képzőművészjelöltek az automata előtt kávéjukra várnak, más hallgatók pedig saját alkotásaikkal sietnek el mellettünk.
Ebben az épületrészben is lépten-nyomon meghatározó elődök munkáira bukkanunk. Az olvasóteremből a szitanyomó műhely felé tartva Csók István egy lenyűgözően részletgazdag tanulmányrajza mellett vezet az utunk. Ilyen környezetben zajlik az oktatás a legújabb, bár már így is negyven éve működő szitanyomó műhelyben is, ahol az ősi ázsiai technika tovább élésének lehettünk tanúi.
Grafikai képzés 1906 óta zajlik az intézményben. Azóta folyamatos a munka, a képzőművészjelöltek pedig még mindig a 19. századból származó, máig hibátlanul működő gépekkel dolgoznak. Azonban nem minden eljárás ilyen időtálló. A litográfiai műhelyben a fal melletti polcokon sorakozó kőtáblák emlékeztetnek a különleges nyomdatechnika múlandóságára. Az eljáráshoz szükséges üledékes mészkövet egykor Németországban bányászták, ám ezek a bányák mára kimerültek, a nyomdai gyártásból kikopva pedig mára csak a művészi célú alkalmazása maradt fent a litográfiának. A köveket azonban minden egyes rajzolatkészítés után le kell csiszolni, ami azt is jelenti, hogy szépen lassan ezek is elfogynak. Akár csak a rézkarc műhelyben, itt is folyamatosan készülnek a nyomatok. Van, amelyik elsőre sikerül, és persze előfordul, hogy egyes munkákra a későbbiekben még korrekció vár.
Ezek után egy egészen másik szakterületen folyó oktatással is megismerkedhetünk Heitler András, a restaurátor tanszék vezetőjének segítségével. Összesen nyolc specializációjával a múzeumi műtárgyak jelentős részének restaurálási munkálatait képes lefedni az egyetem restaurátor képzése. A festőrestaurátor műhelyben ötödéves hallgatók dolgoznak; elsősorban fatáblaképeken, de az asztalokon kisebb és nagyobb méretű ikonok, valamint néhány vászonkép is vár a „szervízmunkára”. Különleges hangulatot kölcsönöz a zsúfolt teremnek a két, szinte padlótól plafonig érő 18. századi oltárkép. A hallgatók itt már élesben dolgoznak. Képzőművészeti, művészettörténeti felkészültségük mellett az alkalmazott természettudományok ismeretére is szükségük van. Hiszen a restaurátorok különböző anyagat használnak, amelyek tulajdonságait igen jól kell ismerniük.
A másfél évszázados múltra visszatekintő intézményben a klasszikus technológiák hangsúlyosan megjelennek az oktatásban, de újítások is vannak a képzésben. Harmincegy év után, osztott formában két új szakkal bővült az egyetem kínálata. Az egyetem rektora, Erős István szerint a vizuális művész BA és képzőművész MA szakiránnyal olyan interdiszciplináris képzés indul, amely a festészet, a szobrászat és a grafika metszéspontján helyezkedik el.
A Képzőművészeti Egyetem december 6-án nyílt napot tart. Ekkor a felsőoktatási tanulmányaikat megkezdő, vagy éppen folytatni készülők kaphatnak betekintést az egyetem falai között zajló munkába.
