Mégis emberi

Gáspár György: Gép

A 20. század elején induló modernista művészeti irányzatok szinte kivétel nélkül hirdették a gépek kultuszát: a fejlődés, a jövő kulcsát látták a mechanikus és ipari szerkezetekben, amelyek idővel művészetük inspirá­ció­forrásaivá, sőt, eszközeivé és tárgyaivá is váltak. Mi maradt mindebből technológia és információ vezé­relte (sőt inkább uralta) korunkra, amelyet sokszor a poszthumán és antropocén kifejezésekkel írunk le?

Gáspár György az üveg médiumával dolgozó képzőművész. A Magyar Iparművészeti Egyetemen üveg szakon diplomázott 2003-ban, ám az üveghez társított, meggyökeresedett előítéleteket – anyag- és mesterségfókuszú, bravúrtechnikákkal operáló, dekoratív iparművészet – hamar levetkőzte. Kezdetben a hazai stúdióüveg-mozgalom utóhullámain konstruálta a pop-art, op-art, science fiction és high-tech hatásairól árulkodó (saját kifejezésével élve geo-pop stílusú), üvegöntéssel, casting technikával (formába olvasztás) készített, vibráló neonszínekben pompázó üvegplasztikáit. A Pécsi Tudományegyetem szobrász DLA-képzése után azonban művészete markáns fordulatot vett. Electron című, 2017-es kiállításával összegezte pécsi tapasztalatait. Háromdimenziós szobrai mellett immár a falakat is birtokba vette, digitális kép­ernyőket, kijelzőket megidéző, kinetikus üvegképeivel, reliefjeivel. A szabályos formákra vágott, áttetsző síküveglapokra akrilfestékkel felhordott, majd tűpontos precizitással visszakapart, négyzethálós vonalrendszerek a néző elméjében teljes képpé álltak össze, ám ha a tekintetünk elmozdult, maga a látvány is képfolyammá változott. Gáspár korábban tobzódó színvilága is finomodott, és itt alkalmazott először frottázstechnikát. Az üveglapok egymáshoz ragasztása előtt egy-egy négyzethálós felületet dörzsölt át a papírlapon, így rögzítve annak letisztult, absztrakt geometrikus kompozícióját. E papíralapú művek bepillantást engednek az alkotói folyamatokba is.