Magyar Narancs: Honnan jött a kiállítás ötlete?
Bukta Imre: A kiállításra felkértek. Nem álltam ugyan olyan könnyen kötélnek, de amikor megnéztem a helyszínt és az előttem kiállító művészek munkáit, akkor láttam, hogy mindenki valahogy reagált erre a térre. Azt gondoltam, hogy valami olyasmit kell ott csinálni, ami nagyon az én területem, ugyanakkor helyspecifikus is, kötődik a fogyasztáshoz. A MOM Park egy tőlem távol álló világ, egy elit üzletház Budán, ahová azért mindenféle ember jár, plázacicák, bankárok. Az ötletet pedig az adta, hogy - ha jól emlékszem, tavaly tavasszal - volt egy támadás a magyar mezőgazdaság ellen: egyes gazdák az EU-s törvény ellenére génmódosított kukoricát fogadtak el multicégektől, majd ezt elvetették - amivel ugye meg lehet fertőzni az egész magyarországi kukoricaállományt. A kormány akkor nagyon helyesen beavatkozott, és ezeket a kukoricatáblákat lesilóztatta, megsemmisíttette a fertőzéseket. Nem lett belőle ugyan akkora médiahír, mint mondjuk abból, hogy a Való Világban ki kinek a szájába pisilt, de azért lehetett tudni róla. Arra gondoltam, hogy a feltételezett fertőzésről barkácsolok egy bulvárhírt, és elkészítek néhány ijesztő formájú kukoricacsövet.
MN: Hogyan készültek a kukoricák? Műanyagból?
BI: Nem, valódi kukoricaszemekből. A formákat én készítettem, a legmegbízhatóbb segítőm, a "mi Ferink" pedig szépen egyenként felragasztgatta a csutkákra a szemeket.
MN: Ezek a GM kukoricák eléggé borzongatóan néznek ki.
BI: A cél az volt, hogy a génmódosított kukoricák minél brutálisabbak, minél hihetetlenebbek legyenek. Mégis, amikor ezek az óriási méretű és tekervényes ágbogú kukoricacsövek elkészültek, a kollégáim is valódinak hitték őket. Igaz, hogy amikor a műtermembe ellátogattak, elmeséltem nekik, hogy ezeket a Matyó Mezőgazdasági Termelőszövetkezet letiltott területéről hozta el egy agronómus barátom: de legyünk csendben, mert ha kitudódik, abból botrány lehet. És így tökéletesen működött. Azt akartam, hogy valami olyan jöjjön létre, amin látszik, hogy ordító hülyeség, de az emberek mégis beszopják. Ugyanakkor természetesen véresen komoly dolog is lehet vagy lesz is valamikor belőle, megtörténhet a mi falunkban is.
MN: A kukoricacsövek tárlókban vannak kiállítva. Miért?
BI: Azért raktam őket ilyen feketés vitrinekbe, mert ezeknek egyfajta koporsó jellegük van, de közben olyan is, mintha egy leletet őriznének. Még két fotó tartozik hozzá, az egyik képen a "mi Ferink" áll ezekkel az ufószerű terményekkel, a másikon pedig Szerén néni látható, akinek a földjén szintén találtunk ilyen kukoricát.
MN: Számomra a legszórakoztatóbb a SORS címen futó "szomorú hetilap", olyan hírekkel, mint "Apjával feküdt le a kétéves B. Jenifer". Az egész újságot ön találta ki?
BI: A tartalmát és az ötletet igen, a grafikát Ipacs Géza stúdiója. Hozzátartozott a projekthez egy fiktív újság elkészítése, hogy az egész sztorit a bulvár területére tereljem. Ebben a hírben az volt az érdekes, hogy itt, az egyetemen megmutattam az újságot a tanítványaimnak, s az egyik azt mondta, hát nem érti, már kétévesen! Kérdeztem, hogy elolvasta-e? Azt felelte: igen - de maga a tartalom ezek szerint kihullott belőle, csak a kiemelt cím maradt meg; az volt a lényeges, hogy lefeküdt az apjával. Még szerettem volna elkészíteni egy áldokumentum-híradót a GM kukoricával kapcsolatban, amiben megszólítottam volna az agronómust, a hivatalnokot, a gazdát, a génmódosított kukorica pártolóit, mindenkit pró és kontra. Sajnos nem valósult meg, de lehet, hogy még megcsinálom. A közönség reakcióit is jó lett volna szondázni, az utóélet megfigyelése miatt kellett volna egy üzenőfüzet vagy vendégkönyv. De majd meglesz ez is.
MN: Mennyire sikerült becsapni az embereket?
BI: Sokan egész komolyan vették, elindult a saját útján. Az egyik ismerősöm mesélte, hogy még országgyűlési képviselőkben is felmerült, ha van ilyen, ők miért nem hallottak róla. A kiállítás rendezése közben odajött egy amerikai házaspár, és meg akarták tudni, miként lehet ehhez hozzájutni, mert ezzel megháromszorozhatják a termésüket. Ők nem veszélyt, hanem fantasztikus tudományos eredményt láttak benne. Egy kolléganő, aki egyébként előtte írt róla egy cikket, olyannyira elhitte, hogy amikor véletlenül meghallotta, hogy ezeket mi ragasztgattuk össze, odajött, és megkérdezte, hogy ugye ezt nem mondod komolyan? Gondoltam, még egy csavart teszek alá: persze, hogy nem mi csináltuk, de azt kell mondjam, mert különben engem letartóztatnak. Így már elfogadta.
MN: Mezőszemere honlapja szerint ön a falu leghíresebb embere. Nem akarja ezt az anyagot ott kiállítani?
BI: Nagyon érdekes lenne, de sajnos nem tehetem. Ha megmutatom, hogy mit csinálok, rögtön kiderül, hogy nem vagyok festőművész, hanem csak egy szélhámos. Jobb, ha semmit sem látnak, csak sejtik, hogy valami művészféle vagyok.
MN: A vidék iránt elkötelezett művésznek tartja magát?
BI: Nem vagyok elkötelezett, se lekötelezett. Azzal foglalkozom, ami a faluban körülvesz. Ez egy módszer arra, hogy őszinte legyen, amit csinálok. Amit akár képben, videóban vagy installációban ábrázolok, az egy sajátos szemüvegen, az enyémen keresztül láttatja a vidéki vizuális változásokat. Inkább olyan műveket szeretek létrehozni, amik elsősorban a szívnek szólnak, s csak másodsorban az értelemnek. Persze vannak olyan munkáim, amik társadalmi problémákat bogoznak. Ha egy festményemen azt látjuk, amint egy falusi asszony egy nejlonzacskós kenyérrel jön ki a boltból, akkor ennek van tartalma. De nem foglalok állást, nem ez a célom.
A GM kukorica című kiállítás június végéig látható a Park Galériában
