Nagy Őszi Programajánló - Interjú

„Belesűríteni egy gesztusba”

Fabricius Anna fotográfus

Képzőművészet

Tavaly elnyerte a Kassák kortárs művészeti díjat, ebből tudta megvalósítani a munka kérdéskörét körbejáró, Itt a munka, hol az otthon? című kiállítását. Ennek kapcsán beszélgettünk a kétkezi munkával kapcsolatos tapasztalatokról, s arról, hogy milyen az az állapot, amikor sehol sem vagyunk.

Magyar Narancs: Könnyebben megjeleníthetők fényképeken a fizikai munkások?

Fabricius Anna: Alapvetően a fizikai munka érdekel, magam is kétkezi ember vagyok. A fizikai munkásoknak már a testhordozása előrevetíti azt, ahogyan dolgoznak. Az is fontos volt számomra, hogy itt olyan munkásokat jelenítsek meg, akik láthatatlan munkát végeznek. Ha a láthatatlan munkát említjük, rögtön a női munkára, a háztartásbeli helyzetekre gondol mindenki, de nagyon sok egyéb láthatatlan munka is létezik. Ennek a láthatatlan munkának az eredménye egy halom olyan termék, amit nap mint nap használunk, de arról, hogy ezeket a termékeket kik készítik és hogyan kerülnek az asztalunkra, nincs tudomásunk. A kíváncsiságom hajtott ezek megismertetésére.

MN: A fotózást munkának tekinted?

FA: Sok esetben a munkának van valamilyen kellemetlen része, de amit én csinálok, annak nincs, ilyen értelemben nem tekintem munkának. A munka része inkább a szellemi oldal, vagyis a munkát az aktív gondolkodás jelenti. Például, hogy melyek az adott probléma rejtett dimenziói, mik a projektnek azok a kulcsmozzanatai, amelyek majd vizuálisan megjelennek. Hosszú gondolatfolyamat eredménye, hogyan fogom megjeleníteni, amit szeretnék. Amikor ott vagyok, beszélgetek emberekkel és képet készítek, az nagyon koncentrált tevékenység, és pont ezért felszabadító.

MN: A kétkeziség miben nyilvánul meg nálad?

FA: Például a díszítőfestésben. Gyenis Tibor képzőművésszel 2022-ben Kecskeméten kifestettünk egy egész palotát, és az kifejezetten kétkezi munka volt, a plafonon festéssel, cipeléssel, motívumkészítéssel együtt. Szeretek sportolni, ezért az olyan fizikai munkák, ahol használhatom a testemet, nem állnak távol tőlem. Ez a ház körüli munkákra is igaz, hamarabb megyek fel a tetőre, vagy csákányozok ki egy gödröt a facsemetének, minthogy főzzek valamit. A férjem viszont nagyon szeret főzni, úgyhogy szerencsére jók a balanszok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.