Nagy Őszi Programajánló - Interjú

„Belesűríteni egy gesztusba”

Fabricius Anna fotográfus

Képzőművészet

Tavaly elnyerte a Kassák kortárs művészeti díjat, ebből tudta megvalósítani a munka kérdéskörét körbejáró, Itt a munka, hol az otthon? című kiállítását. Ennek kapcsán beszélgettünk a kétkezi munkával kapcsolatos tapasztalatokról, s arról, hogy milyen az az állapot, amikor sehol sem vagyunk.

Magyar Narancs: Könnyebben megjeleníthetők fényképeken a fizikai munkások?

Fabricius Anna: Alapvetően a fizikai munka érdekel, magam is kétkezi ember vagyok. A fizikai munkásoknak már a testhordozása előrevetíti azt, ahogyan dolgoznak. Az is fontos volt számomra, hogy itt olyan munkásokat jelenítsek meg, akik láthatatlan munkát végeznek. Ha a láthatatlan munkát említjük, rögtön a női munkára, a háztartásbeli helyzetekre gondol mindenki, de nagyon sok egyéb láthatatlan munka is létezik. Ennek a láthatatlan munkának az eredménye egy halom olyan termék, amit nap mint nap használunk, de arról, hogy ezeket a termékeket kik készítik és hogyan kerülnek az asztalunkra, nincs tudomásunk. A kíváncsiságom hajtott ezek megismertetésére.

MN: A fotózást munkának tekinted?

FA: Sok esetben a munkának van valamilyen kellemetlen része, de amit én csinálok, annak nincs, ilyen értelemben nem tekintem munkának. A munka része inkább a szellemi oldal, vagyis a munkát az aktív gondolkodás jelenti. Például, hogy melyek az adott probléma rejtett dimenziói, mik a projektnek azok a kulcsmozzanatai, amelyek majd vizuálisan megjelennek. Hosszú gondolatfolyamat eredménye, hogyan fogom megjeleníteni, amit szeretnék. Amikor ott vagyok, beszélgetek emberekkel és képet készítek, az nagyon koncentrált tevékenység, és pont ezért felszabadító.

MN: A kétkeziség miben nyilvánul meg nálad?

FA: Például a díszítőfestésben. Gyenis Tibor képzőművésszel 2022-ben Kecskeméten kifestettünk egy egész palotát, és az kifejezetten kétkezi munka volt, a plafonon festéssel, cipeléssel, motívumkészítéssel együtt. Szeretek sportolni, ezért az olyan fizikai munkák, ahol használhatom a testemet, nem állnak távol tőlem. Ez a ház körüli munkákra is igaz, hamarabb megyek fel a tetőre, vagy csákányozok ki egy gödröt a facsemetének, minthogy főzzek valamit. A férjem viszont nagyon szeret főzni, úgyhogy szerencsére jók a balanszok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.