Nagy Őszi Programajánló - Interjú

„Belesűríteni egy gesztusba”

Fabricius Anna fotográfus

Képzőművészet

Tavaly elnyerte a Kassák kortárs művészeti díjat, ebből tudta megvalósítani a munka kérdéskörét körbejáró, Itt a munka, hol az otthon? című kiállítását. Ennek kapcsán beszélgettünk a kétkezi munkával kapcsolatos tapasztalatokról, s arról, hogy milyen az az állapot, amikor sehol sem vagyunk.

Magyar Narancs: Könnyebben megjeleníthetők fényképeken a fizikai munkások?

Fabricius Anna: Alapvetően a fizikai munka érdekel, magam is kétkezi ember vagyok. A fizikai munkásoknak már a testhordozása előrevetíti azt, ahogyan dolgoznak. Az is fontos volt számomra, hogy itt olyan munkásokat jelenítsek meg, akik láthatatlan munkát végeznek. Ha a láthatatlan munkát említjük, rögtön a női munkára, a háztartásbeli helyzetekre gondol mindenki, de nagyon sok egyéb láthatatlan munka is létezik. Ennek a láthatatlan munkának az eredménye egy halom olyan termék, amit nap mint nap használunk, de arról, hogy ezeket a termékeket kik készítik és hogyan kerülnek az asztalunkra, nincs tudomásunk. A kíváncsiságom hajtott ezek megismertetésére.

MN: A fotózást munkának tekinted?

FA: Sok esetben a munkának van valamilyen kellemetlen része, de amit én csinálok, annak nincs, ilyen értelemben nem tekintem munkának. A munka része inkább a szellemi oldal, vagyis a munkát az aktív gondolkodás jelenti. Például, hogy melyek az adott probléma rejtett dimenziói, mik a projektnek azok a kulcsmozzanatai, amelyek majd vizuálisan megjelennek. Hosszú gondolatfolyamat eredménye, hogyan fogom megjeleníteni, amit szeretnék. Amikor ott vagyok, beszélgetek emberekkel és képet készítek, az nagyon koncentrált tevékenység, és pont ezért felszabadító.

MN: A kétkeziség miben nyilvánul meg nálad?

FA: Például a díszítőfestésben. Gyenis Tibor képzőművésszel 2022-ben Kecskeméten kifestettünk egy egész palotát, és az kifejezetten kétkezi munka volt, a plafonon festéssel, cipeléssel, motívumkészítéssel együtt. Szeretek sportolni, ezért az olyan fizikai munkák, ahol használhatom a testemet, nem állnak távol tőlem. Ez a ház körüli munkákra is igaz, hamarabb megyek fel a tetőre, vagy csákányozok ki egy gödröt a facsemetének, minthogy főzzek valamit. A férjem viszont nagyon szeret főzni, úgyhogy szerencsére jók a balanszok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.