Építészeti tanácskozást is szerveztek hozzá a kortárs borépítészetről, jöttek építészek, akik bemutatták a kortárs magyar építészetnek szinte az egyetlen olyan területét, amelyik nemzetközi porondon is sikeres; majd az ősz folyamán Nádas Péter és Térey János neve vonzotta a kiállítótérbe azokat, akik nyitottak az építészet és az irodalom közös pontjait megtalálni. Végül most, a kiállítás zárására Széplaky Gerda kurátor újabb konferenciát hozott össze, ezúttal természet és művészet kapcsolatáról. Helyes, vizsgáljuk meg a virtuális tér korában, van-e még közünk a természethez!
Csak az arányok kérdésesek, ezen viszont sajnos nem tudok túljutni. Azon töprengek, hasznos-e egy építész még korántsem lezárult életműve köré pakolni egy ilyen horderejű témát. Jó-e Ekler Dezsőnek, hogy egy egész napos konferencia szám szerint tizenkét programpontjából minimum három kifejezetten róla szól. Jó-e a kiállítást rendező kurátornak és a konferencia háziasszonyának, Széplaky Gerdának, hogy a majdnem ötven percen át lapokról felolvasott előadása - amely Ekler Dezső Somló-hegyi borászatáról viszonylag keveset mondott, de komplett filozófiatörténeti összefoglalót próbált nyújtani - a fűtetlen konferenciateremben a legjámborabb hallgatónál is kiveri a biztosítékot. Ezután jön a pótkérdés: jó-e a magyar építészet ügyének, ha reggel 9-kor az egri főiskoláról szemmel láthatóan kötelezően odarendelt diákok töltik meg a termet, akikre a tanáraik még rá is szólnak a máskülönben igen gyér közönség előtt ("nem eszel, nem moziban vagy").
Pedig lehetett volna másként is. A konferencia sok nagyszerű pillanattal gazdagította azt, aki túltette magát a sok furcsaságon, és nemigen akadt meg azon, hogy az építészek köréből Ekleren kívül miért csupán két építésznek és egy építészettörténésznek volt - amúgy megfontolandó - mondanivalója a témáról. A délelőttöt György Péter mentette meg, részben azzal a keresetlen egyszerűséggel, ahogy szekcióelnökként ráült az előadók mögé rögtönzött radiátorra, részben rendkívül szellemes előadásával, amivel nem csupán a természet mai fogalmát szedte ízekre, de még a magyar organikus építészet problematikáját is elhelyezte egy tág szemléleti térben, sokkal értőbben és józanabbul, mint ahogyan az a ma folyó szakmai és társadalmi (politikai) diskurzusban történik. Innentől a program megszabadult az Ekler köré kényszerülő gondolatmezőtől, és Erőss István, Gyenis Tibor, majd Bukta Imre előadásával egyre szélesebb panorámát nyitott a témának. Izgalmas kezdeményezések és ötletek, fontos szempontok jöttek elő, fogalmak tisztázódtak, megtelt a levegő valami valódisággal, ami azt bizonyítja, hogy a kérdés alapos megrágása még hosszú folyamatot igényel. És persze azt is, hogy ennek a témának hiteles otthona a Kepes Központ.
Az összkép, a tanulság azonban az építészet szempontjából egyáltalán nem megnyugtató. Az arányérzék mint az építészeti mű egyik kulcsa itt súlyos csorbát szenvedett. Igyekszem elhárítani a szörnyű gyanút, miszerint a túlzásba esés és az erőltetés az egyik oldalon, az érdektelenség a másikon az építészszakma jelen állapotát tükrözi, de nem találok jó ellenérvet.
Kepes Vizuális Központ, Eger, február 14.
