A jövő befejeződött

Az új Nemzeti Színház
szerző
Szentpéteri Márton
publikálva
2002/11. (03. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nagy a pörgés a hazai építőiparban. Ha csupán a mennyiség számítana, akkor akár még elégedettek is lehetnénk az ezredforduló újjászülető Budapestjével. Ám ha jobban szemügyre vesszük, mi is történik a fővárosban, lelkesedésünk nyomban alábbhagy.

Az elmaradt lehetőségek építészeti korszakának kortársai vagyunk ugyanis. Hiába a megélénkült piac, a nagyobb tőkeháttér, az új épületek többsége jobb esetben is csak a számítógéppel segített tervezés rutinjának tűnik. A jövő befejeződött, új Nemzeti Színházunk sem lesz már Sydneyi Operaház, párizsi Pompidou Központ, avagy berlini Zsidó Múzeum...

Jelképes beruházások esetében a politikai és esztétikai szférák makacs összefonódása megkerülhetetlen kérdés. Sőt ez a téma egyik legfontosabb sajátossága. A Nemzeti Színház mintegy kétszáz éves történeténél aligha akad erre jobb tanmese. Ha volt a jelenlegi kormánynak egyértelmű ballépése, a Nemzeti körül kialakult botrány mindenképpen ilyen. Igaz, az építészszakma tehetetlensége - a már-már opportunizmusba hajló, késedelmes fellépés a szakmai autonómia érdekében - szintén megérne egy misét. Itt rég nem esztétikai kérdésekről van szó, azokat már eldöntötte az 1997-es pályázat szakmai kuratóriuma a közvetett demokrácia szellemében. Az, hogy nem Bán Ferenc tervei alapján épült fel az új Nemzeti Színház - függetlenül attól, hogy tetszett-e nekünk a győztes terv, avagy nem -, mindannyiunkat érintő politikai kérdés, a demokrácia szellemének súlyos megsértése volt. Az átadás magasztos pillanataiban tehát nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a pályázatok körüli rosszízű politikai csűr-csavar talaján épült fel a Duna-parti teátrum.

De mi lesz a megnyitó után?

Siklós Mária épületének giccsbe hajló középszerűsége minden bizonnyal szép unalmasan beépül majd a köztudatba, mint ahogy megszokjuk majd Rajk László Lehel téri Gagyititanikját is. Függetlenül attól, hogy épületeket mindig el lehet bontani és át lehet építeni (már ha van rá keret...), a városlakók efféle "kompromisszumos magatartása" teljesen hétköznapi és érthető, hiszen egy épület alig-alig lehet annyira hajmeresztő, hogy a pesti polgár transzparensekkel vonuljon elé, s rögvest átépítését vagy lebontását követelje. Különben is, a sokak által tévesen dekonstruktívnak tartott fusipiac és a vulgár-posztmodern drámapalota majd remek bizonyítékul szolgál arra, hogy a meglehetősen rosszul értett radikális eklektika zsákutcáiba mennyire különböző utakon lehetett eljutni az ezredfordulón.

Egy, az új Nemzetiről írott kritika tulajdonképpen már itt véget érhetne, hiszen politikai következetességgel állítható: szóra sem érdemes egy olyan Nemzeti Színház, amely nem nemzeti konszenzus szülötte, azaz nem elismert, szakmai zsűri által győztesnek kimondott terv alapján épült fel! A ház azonban immár megfellebbezhetetlenül ott terpeszkedik szürkéllő Dunánk partján. Valamit kezdenünk kell vele, ráadásul esztétikai értékelésével kapcsolatban illik eloszlatni egy téves, ám annál kitartóbb félreértést. Az új Nemzeti Színház nem azért nem szép, mert keletkezési körülményei erkölcsileg kifogásolhatóak! Hiszen akár még az is előfordulhatott volna, hogy Schwajda György valóban jó ízlésű udvari építészt nevez ki. Másról van itt szó.

A Nemzeti Színház monumentális épülete egyáltalán nem hazudtolja meg a Duna-parti felvonulási építészet újmódi hagyományait, jól harmonizál a Boráros téri ormótlan irodaház és a túlparti egyetemi épületek kaszárnyaszerű arctalanságával. Mivel a vízparti elhelyezés tényleg jó ötlet volt (még Széchenyi Istvántól...), este, elég messziről, a színes fényárban úszó színház még akár be is csaphatja a gyanútlan szemlélőt. A Sydney-dézsávű azonban nem tart sokáig. Közelebb érve elénk tárul a remekbe szabott exteriőr, kirajzolódnak

a frédibéni design elemei

- a túl nagy oldalassal, amitől Frédi kocsija mindig felborult mozi után (Vilma!!!). A szürreálisabb beállítódású vendég William Borroughs Meztelen ebédjének bogárrá változó írógépei közül vél felfedezni egyet a kora tavaszi éjszakában párálló épületben. Az efféle párhuzamokra feljogosító különféle tarajok és Hermész-szárnyacskák az egymással párbeszédet nemigen folytató épülettömegek összekapcsolása végett aggattattak az épületre (vagy csak úgy, a szimmetria kedviért?). Az ilyen megoldások egyébként az épülettömegek szobrászi megformálásával bajlódó építészekre jellemzőek leginkább. A Nemzeti Színház esetében az állítólag vízmelegítésre is szolgáló taraj a csaknem kör alaprajzú nézőteret, a pincében stúdiószínpadot, illetve a közönségforgalom helyiségeit magában foglaló "Colosseum" hengeres tömegét kapcsolja a színpadtechnika robusztus betonsilójához.

A nagy taraj

(hivatalos nevén tetőfelépítmény) méltó párja a Győri Színház sísáncának, amely szintén a zsinórpadlás kiemelkedő, silószerű tömbjét hivatott összekapcsolni az egyéb szerepű épületrészekkel. A kompozíciós zagyvaságot csak fokozzák a homlokzatok eltérő ritmusú ablaksorai, imbolygó erkélyei, kusza előtetői és árnyékvetői, a különféle szobrok, reliefek és egyéb épületplasztikák (Schrammel Imre, Párkányi Raab Péter és Marton László munkái) zavarba ejtő sokaságával egyetemben. Egy-egy csomópont, mint például a kamionbejáró tetejének és a Lágymányosi híd felé eső homlokzat "bástyáján" fityegő árnyékvetőnek találkozása is egészen hányaveti megoldásra vall, nem élné túl az elsős kipakolást az egyetemen! Ha a futólag ráaggatott, egyébként önmagukban gyakran nem is értéktelen ornamensektől megszabadítanánk a homlokzatokat, bizony feltárulna a tagadhatatlan plázás középszer, rögvest kiderülne a szomorú valóság: Siklós Mária műve inkább hasonlít Mammon újmódi templomaira, mint Thalia szentélyeire szerte a világban. Hiába a feudális időket idéző flinc-flanc hajóhíd, a betonerkéllyel és ajtófülkékkel tarkított portál üveghomlokzata ráadásul még a plázadesign szocialista őskorát is megidézi. E "skálás" benyomást csak tovább erősíti a portált közrefogó két, szimmetrikus elhelyezésű, belső oldalán lefelé enyhén szélesedő betontömb; az unalmas szimmetriáért szavatol továbbá két hatalmas oszlop, szobrokkal a tetején, s a már említett Hermész-szárnyacskák, no és persze a "Colosseum" legfelső emeletének kiegyenlített ablakkiosztása. Hogy egy csepp játék se legyen a dologban, a különféle tetőfelépítmények is szigorúan követik a főhomlokzat katonás szimmetriáját. Ne felejtsük el, a nemzet új színháza ezzel a zárt, merev homlokzattal (a Walt Disney-rajzfilmekből jól ismert vicsorgó bulldogpofával) fordul a város felé! Cseppet sem hívogató, egy percig sem vendégváró megoldás! Noha a külcsín alapvetően kaotikusnak mondható, egyebek mellett a Colosseum-idézetnek s a "bástyának" köszönhetően az olasz fasreál "új rómaiságra" hajazó, klasszicizáló giccsjellege mindvégig belengi a teljes kompozíciót. E kifejezetten nyugtalanító összbenyomást némileg tompítja a számítógépes látványtervekre jellemző pasztelles színvilág.

A színház belsőépítészete sem kínál megnyugvást az ízléses, visszafogott design híveinek. A közönségforgalom tereiben uralkodik a sikamlós ízléstelenség, mindenütt bárgyú, kispolgári giccsparádé fogadja a látogatót. Ami az eklektikus sokszínűséget illeti, a belső csöppet a múlt rendszer építési vállalkozóinak hétvégi telkeire emlékeztet, van itt mindenből egy kevés, mikor hogy jutott. Ezerféle ülőgarnitúra, üvegmozaik, tapéta, falikárpit, pihe-puha padlószőnyeg, csillár, dohányzóasztal, tükrök... Bazári élmény körbejárni az épületben! Pedig mindez cseppet sem ócska holmi, csak úgy tűnik. Pont, mint újgazdagéknál, a kevesebb több lett volna! Kedvencem a mészkőkorlát Savonarola-széket mímelő fémbetéttel, melynek zavaros formanyelve kitartóan felesel szintről szintre az enteriőr további elemeivel. A magyar szakma mentségére legyen mondva, a brit B. M. Trevillion Interior Ltd. tervezte belső a "honosítás" során még így is rendkívül sokat javult. A pletyka szerint Schwajda György személyes döntése volt, hogy a túlnyomórészt szállodabelsőket tervező brit cég dolgozhasson a Nemzeti belsőépítészeti tervein. Külhonban járva a magabiztos kormánybiztos pár napra megpihent egy elegáns szállodában... Biztonságos lépés, a briteket nem kellett óvni a hazai szakma rosszallásától! Trevillionék azonban olyan világban nőttek fel, ahol a designer majdhogynem csupán stiliszta, következésképp nem sok gőze van technikai kérdésekről, azzal a jól kiépült kivitelezői háttér törődik inkább a ködös Albionban. Nem így kies hazánkban, ahol a kivitelezők elvárják, hogy pontos, megépíthető terveket kapjanak a tervezőktől. Így lépett hát a képbe a Technoart Kft., amely lefordította a brit terveket a hazai gyakorlatra. Még ez sem segített azonban azon, hogy jócskán akadnak olyan páholyok például, ahonnan gyakorlatilag nem látni a színpad nagy részét.

A színpadtechnika betontömbjét körülölelő, U alakú üzemi szárny kórházi hangulatot idéző folyosói letisztult arculatukkal meglepő ellentétben állnak a közönségnek szánt terekkel, de ez persze már nem a néző dolga. A még készülőben lévő kert "spirituálisnak" szánt épületeiről s egyéb, a káoszt csak fokozó, kiegészítő építményekről most már ne is essék szó! A lényeg a lényeg: konstrukció nem azonos rekonstrukcióval, attól, mert valaki remekül szerepelt színházfelújítások során - mint Siklós az Operánál például -, még egyáltalán nem biztos, hogy önálló épületet is tud tervezni.

Nemzeti számok

Az Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színház utolsó, hivatalos költségvetése 15,2 milliárd forint volt. (Voltak ennél merészebb tervek is: nem hivatalosan 13,7 milliárd forintra is kalkulálták a színház felépítését.) A Schwajda-féle új Nemzeti Színház költségvetése a legutolsó nyilvánosságra hozott adatok szerint 15,4 milliárdra rúg, ebben azonban nincs benne az a 2,5 milliárd, amennyibe az Erzsébet téri gödör helyreállítása került. Míg azonban az Erzsébet téri összeg áfával értendő, az új Nemzeti bekerülési összege nettó 15,4 milliárd forint.

Kormányhatározat rendelkezett arról, hogy a Nemzeti Színház felépítésére 2002-es áron 12,1 milliárd forintot ad az állam, amihez hozzájött még az a 3,4 milliárd forint, ami különböző adományokból gyűlt össze. Szemben a híresztelésekkel - állítja Juhász Ferenc, a színház gazdasági igazgatója - ez az összeg hiánytalanul megvan, sőt kamatozott is az évek során. Gyakorlatilag ebből az összegből készült az épület színháztechnikája.

Az új színház részvénytársaságként működik, ezért az ott dolgozók kizárólag számlára vehetik fel fizetésüket. Ez annyit tesz, hogy a jegyszedőktől kezdve a rendezőkig mindenkinek saját céget kell alapítania vagy más cégén keresztül számláznia, esetleg egyéni vállalkozóként köt szerződést a színházzal.

A Nemzetit működtető részvénytársaság egy kormányhatározat értelmében a 2002-es évre 2,3 milliárd forintot kapott a költségvetésből. Ez nem végleges összeg, hiszen még pontosan nem tudjuk, mennyibe kerül majd a ház működtetése - mondta a Narancsnak Juhász Ferenc.

A főváros kezelésében lévő színházak költségvetési támogatása a teátrumok méretétől függően hozzávetőleg 60 és 560 millió, míg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által támogatott kőszínházaké 100 és 600 millió között mozog évente. Közülük is az Operaház kiemelkedően magas összeget, 6,3 milliárd forintot kap a 2002-es évre.

Európában teljesen változó képet mutat a nemzeti színházak finanszírozási rendszere. Franciaországban például öt nemzeti színház van, ebből négy a fővárosban. Németországban egyáltalán nincs, míg Romániában több "nemzeti" is van. Angliában pedig egy nemzeti és egy királyi teátrum is működik.

Azokban az országokban, ahol csak egy van, a nemzeti színház többnyire kiemelt támogatásban részesül.

"A nemzeti jelző ugyanakkor korántsem vonja maga után automatikusan a minőséget is" - mondta a Narancsnak az Európai Színházak Uniójának hazánkban tartózkodó főtitkára. Eli Malka azt is hozzátette: hazájában, Franciaországban már előfordult, hogy egy színház magas színvonala miatt kapta meg a "nemzeti" nevet, ezzel együtt pedig a magasabb állami támogatást, ez azonban kirívó esetnek számít.

Furcsaságok a megnyitó körül

A színházavató díszelőadásra március 15-én kerül sor, amelyre kizárólag a protokoll-listán szereplő emberek kapnak jegyet. Az ember tragédiájának nem lesz sajtóbemutatója, a későbbiekben pedig előadásonként mindössze négy szakmai jegyet adnak majd ki. Azok a kritikusok, akik a kereten felül vannak, teljes áron nézhetik meg az előadást. Az új színházban pénzért nem árusítanak színházi lapokat, a műsorfüzetet pedig minden egyes néző ingyen kapja.

A déli vasúti összekötő hídon már folynak a munkálatok, hogy minél kevésbé hatoljon be a vonatok zaja a színházba. A munkálatok ez évi összege 400 millió forintot tesz ki. Bár a színházban cáfolják, hogy a vonatok zaja behallatszik a színházba, az 1999 óta húzódó felújítás mégis éppen most ért ahhoz a szakaszához, amikor a híd szigetelése, valamint zaj- és rezgéscsillapítása történik.

A Nemzetiben minden előadás este fél nyolckor kezdődik. Az ember tragédiája a műsorfüzet tanúsága szerint fél tizenkettőig tart. A színháznál viszont 23 óra tíz perckor áll meg az utolsó 2-es villamos...

szerző
Szentpéteri Márton
publikálva
2002/11. (03. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...