Kiállítás

Agresszió, férfiasság, pátosz

Kis Varsó: Lélekben tomboló háború

  • Kürti Emese
  • 2011. december 23.

Képzőművészet

A Kis Varsó (Gálik András és Havas Bálint) jó néhány évvel ezelőtt beleeresztette körmét az emlékműszobrászat problematikájába, és azóta nem engedte el.

A kissé agresszív kép szándékolt: a köztérrel való foglalkozás némely pontokon konfliktust kiváltó helyzeteket teremtett a magyarországi művészeti közegben, ahol szobrok kezdtek elmozdulni virtuális és valóságos szférájukban, figyelmen kívül hagyva még a kulturális terek hagyományos kelet-nyugati felosztását is. Így került Somogyi József Szántó Kovács János-szobra Amszterdamba, az idejétmúlt emléktábla Budapestről Hágába, a fekete zászló a galériatérbe, Nefertiti gyereklány bronzteste pedig egy rövid berlini összeillesztés után Velencébe. A Kis Varsó moderátori szemlélettel él, kurátori ésszel gondolkodik és művészettörténészi mániával kutat abban a posztkommunista szellemi és tárgyi környezetben, amely, ahogy céloznak rá, leginkább elhagyott csatatérhez hasonlítható.


Fotó: Szilágyi Lenke

A Trafó és a Kisterem Galéria kiállítása egymással összefüggő, tágabb és szűkített montázsa olyan kisplasztikáknak, amelyeket a magyarországi muzeális közintézmények raktárai mint a "nemzeti múlt" relikviáit őriznek. Féléves kutatómunkát követően kikölcsönöztek hetvenhárom szobrot a Budapesti Történeti Múzeum - Kiscelli Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum, a miskolci Herman Ottó Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből, azzal a hipotézissel, hogy a bennük lévő közös elem (agresszió, férfiasság, pátosz, reprezentáció) alapján egyfajta fölülnézetre komponált, reciklált panorámaképet, játékos terepasztalt hozhatnak létre.

A végeredmény többszintű, nagyon összetett vertikális montázs lett, ahol az újracsoportosított, egybe nem tartozó történelmi szegmensek új relációba kerülnek egymással, átlépve a lineáris időszemlélet korlátait, a hagyományos szobrászat által képviselt nemzetfogalom reprezentációs szintjét és a művészettörténet-írás által meghúzott (mesterséges?) formai-stiláris határokat. Az akadémizmus, a modernizmus és a szocreál tárgyi produktumai emelnek zavartalanul fegyvert egymásra. A művek listájában szerepel Zala György millenniumi vezérszobrainak makettje, Beck Ö. Fülöp szittya nyilasa, Kisfaludi Stróbl Zsigmond több műve, első világháborús propagandaszobrok, Varga Imre Partizánja, Makrisz Agamemnon emlékműterve, és a huszadik század első felében működött tárgyalkotók lovas, fegyveres, vadászkürtös, lincselő, haldokló figurái. A Trafó padlóján két oldalról körüljárható képet a riasztórendszer foglalja keretbe, láthatatlan módon szabályozva a perspektíva szögét, és vijjogva, ha a néző a képszerűség helyett a körbejárhatóságot preferálná.

A Kis Varsó posztkonceptualista csataképének van tehát egy totális, elidegenítő nézőpontja, ahonnan a posztamens nélküli apró alakok a történelem távlati perspektívájából értelmezhetők (de talán nem véletlenül épp a 19. századi nemzetfogalomhoz ragaszkodó konzervatív kurzus jelenében), ha úgy tetszik, megfeleltetve a hagyományos historiográfia sematizáló madárperspektívájának. Innen nézve a csoportokat önszabályozó dinamika mozgatja, meg a törvényszerűen ismétlődő, fölülről instruált háborús helyzetek érthetetlen, belső logikája, amelyet az emberiség valahogy újra meg újra láthatóvá tett - amíg nem absztrahálta az ölést is. Ezen a "belső tájban zajló csataképen" a háború mint a totális konfliktusok ideológiai alapon esztétizált tartalma jelenik meg, esszenciálisan, hűvösen, finoman, a "történelmi szükségszerűség" produktumaként.

Létezik azonban individuálisabb nézet is, ahonnan a Kis Varsó kutatási projektje egyszerre tűnik fiús játéknak a kulturális identitásukat járulékos körülményként viselő makettekkel, és olyan bonyolult, manipulált történelmi szövetnek, amelyben a szobrok tudatára való ráhatás zajlik. A szobrok saját szintjén, ahová le kell hajolnunk (ideális: a hasalás), hogy az egymással helyzetbe hozott alakok viszonya átélhetővé váljék, ezen a szinten nem kevesebb, mint a történelmi figurák tudatának módosulása zajlik egy fiktív szerepjátékban. A lépték megváltozásával előtérbe kerülnek és relativizálódnak az indítékok, az egyéni tulajdonságok, mialatt a közös fizikai térben fölértékelődnek a gesztusok a kulturális dominancia rovására. A kép valóságos alakok pszichológiai állóháborújává változik. Az egymás közelébe helyezett kisplasztikák lélektani kombinációjához egy az egyes maketteket használtak, amíg az intézmények hozzá nem járultak a kölcsönzéshez, de az eredetiségnek mégis van szerepe: ebben az esetben a tárgy meglévő identitása a másikéval való interakcióban válik véglegessé. Mulatságos és abszurd viszonyok alakulnak ki karitatív nőalakok és baltás férfiak, diadalmas katonák és a puszta közelségüktől militarizált civil síelők között.

A Kis Varsó ismét újrahasznosított: egy-két saját elem alkalmazását leszámítva teljesen leszámolt a tárgyalkotás konceptualista minimumával is, kizárólag már létező kulturális hulladékok reciklálásával foglalkozik, teljesen figyelmen kívül hagyva a tárgyak hagyományos művészettörténeti értékét. Ebben az esetben helyet akartak kicsikarni az egyén számára a kollektív tudat által uralt terepen, miközben apróságokból az egyik legnagyszerűbb művüket hozták létre.

Trafó, nyitva december 30-ig, a belépés ingyenes

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.